MTI

Sztrájkveszély a Deutsche Telekomnál

Kudarcba fulladt a kedden kezdődött legutóbbi tárgyalási forduló is a Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség között: a ver.di elutasította vezetés "feljavított" ajánlatát is, és tiltakozó akcióinak kiszélesítésével fenyegetett.

A szakszervezeti szövetség figyelmeztető sztrájkjait pénteken is folytatja, a tervek szerint Ludwigshafenben, Neustadtban és Kaiserslauternben. A ver.di vezetése a jövő hét péntekén dönt az általános szavazásról, amely az egész konszernre kiterjedő sztrájkkal fenyeget. - A Deutsche Telekom vezetői is vállalják, hogy fizetésük csökkenjen a következő években, szolidaritásként az újonnan létrehozandó T-Service dolgozóival - jelentette ki Rene Obermann vezérigazgató néhány napja.

A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezet már hetek óta szembenáll amiatt, hogy a vezetés a vállalathoz tartozó, különböző szolgáltatóegységekbe - T-Srevice - helyeznek át mintegy 50 ezer Deutsche Telekom alkalmazottat. A tervek szerint az áthelyezettek számára a heti munkaidő az eddigi 34 óra helyett 38 óra lenne, s a kiszervezendő több tízezer dolgozó bérét két és fél év alatt 12 százalékkal csökkentenék, cserébe a cég 2010 végéig szavatolja a munkahelyek megtartását. Emellett a DT új munkahelyteremtést is kilátásba helyezett.

Ezt a javaslatot azonban a ver.di visszautasította. A tárgyalások kedden folytatódnak. De ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, a konszern az átalakítást a munkavállalói oldal hozzájárulása nélkül is végrehajtja, mondták korábban a DT-nél. A változtatásokat a belső piac visszaesésével, mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatások terén bekövetkezett veszteségekkel indokolta a DT vezetése. A dolgozók áthelyezésével a Deutsche Telekom mintegy 1 milliárd eurós megtakarítással számol.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KekszNET #1
    szegenyek a 38 oras munkahettel ;)