MTI

40 százalékot levesznek a T-Com-osok fizetéséből

A vezető európai távközlési szolgáltatónak a Deutsche Telekomnak az új részlegében(T-Service) többek bére még a korábbi 60 százalékát sem éri majd el.

A cég pénzügyi vezetője szerint az itt újonnan munkát kezdő technikaiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg, ezzel kerülne az itteni javadalmazás a T-Mobile és a T-Punkt szolgáltatói részlegeknél adottal nagyjából egy szintre. Másrészt - indokolja a vezetés - csak így maradnak versenyképesek más szolgáltatókkal.

Március eleje óta élesedik a konfliktus a ver.di szakszervezeti szövetség és az akkortájt újabb átalakításokat bejelentő német Deutsche Telekom (DT) között. A ver.di szerint az átalakítási tervek több területen a szegénységi küszöbhöz közelítenék a béreket a DT-nél - jelentette ki a Der Spiegelnek adott nyilatkozatában a ver.di szövetségi vezetője, aki a DT felügyelőtanácsának is tagja.

René Obermann cégvezető a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az 50 ezer főt. A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt, még a korábban vázolt elképzelések szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • m3200gt #2
    A számokat le kellene ellenőrizni! Ez így tuti, hogy nem igaz.

    A minimál nyugdíj kb. 2000€/hó. Az elítéltek, ha dolgoznak 1700€ keresnek havonta.

    Nem hinném, hogy frau Merkel engedné, hogy egy 31,7 % -ban állami tulajdonú cégnél így kitoljanak a dolgozókkal.
  • Normal #1
    Nos, ha most a konkurrencia rábővít at IT-osztályaira, ki is fogja tudni használni a megnövekedett embermennyiséget. :P