MTI

A szakszervezet a Deutsche Telekom átalakításáról

Kedden folytatódnak a Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség tárgyalásai a német távközlési cég tervezett átalakításáról, mintegy 50 ezer dolgozó kiszervezéséről. A tárgyalások előreláthatólag átnyúlnak majd szerdára.

A második tárgyalási forduló fókuszában a T-Service dolgozóinak bére szerepel, amelyet, az alkalmazottainak jelenlegi béréhez képest, jóval alacsonyabbra tervez a vezetés. A ver.di szakszervezeti szövetség elveti az átalakítási tervet, és sztrájkkal fenyegetőzik, ugyanakkor a Telekom pénzügyi és személyügyi igazgatója szerint a tárgyalásokat még április folyamán le kellene zárni, hogy a T-Service - az elképzeléseknek megfelelően - július 1-jén indulni tudjon.

A Deutsche Telekomnak tervezett új részlegében - a T-Service-ben - többek bére még a korábbi 60 százalékát sem éri majd el. A cég pénzügyi vezetője szerint ugyanis az itt újonnan munkát kezdő technikaiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg, ezzel kerülne az itteni javadalmazás a T-Mobile és a T-Punkt szolgáltatói részlegeknél adottal nagyjából egy szintre. Másrészt - indokolja a vezetés - csak így maradnak versenyképesek más szolgáltatókkal.

Március eleje óta élesedik a konfliktus a ver.di szakszervezeti szövetség és az akkortájt újabb átalakításokat bejelentő német Deutsche Telekom (DT) között. A ver.di szerint az átalakítási tervek több területen a szegénységi küszöbhöz közelítenék a béreket a DT-nél - jelentette ki a Der Spiegelnek adott nyilatkozatában a ver.di szövetségi vezetője, aki a DT felügyelőtanácsának is tagja.

René Obermann cégvezető a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az 50 ezer főt. A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt, még a korábban vázolt elképzelések szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!