SG.hu·

Európai kriminalisztikai térkép készült

A Gallup piackutató intézet elkészítette az egyes európai nagyvárosok bűnözési értékeinek összehasoníltását. A térképeken Budapest kriminalisztikai jellemzőit is megtaláljuk.A projektben résztvevő Max Planck Intézet illetékesei azonban nem veszik túl jó néven, hogy már publikusan elérhető a különleges adatbázis.

Az ember kíváncsi - talán erre alapozták új rendszerük elkészítését az EU ICS 2005 európai konzorcium tagjai. Ki ne látná szívesen, hogy melyek azok a helyek, amelyeket Berlinben a bűnözők szívesen felkeresnek, vagy hogy Budapesten mitől fél a lakosság, Londonban pedig melyik városrészeket jobb elkerülni. A térképeken több európai nagyváros, Amszterdam, Berlin, Bécs, Brüsszel, Budapest, Helsinki, London, Párizs, Róma és Stockholm egyes kriminalisztikai jellemzőit találhatjuk meg.

Az egyes városok alaptérképének betöltődése után a felhasználók választhatnak, hogy milyen fontosabb objektumok (utak, vasutak stb.) jelenjenek meg, a rendszer milyen bűncselekmények előfordulását mutassa meg (a droggal kapcsolatos bűncselekményektől az autók ellopásán át a korrupcióig). Felmerülhet azonban a kérdés, hogy a megtekintett adatok mennyire hitelesek és naprakészek. Nos, pont ezt kifogásolják most a projektben résztvevő Max Planck Intézet kriminológiai csoportjának kutatói is, akik szerint a megjelenített adatok megbízhatatlanok, pontatlanok és nem egyeznek a statisztikai információkkal.

Szerintük hiba volt a rendszer mindenki számára való hozzáférhetővé tétele. A csoport kutatói szintén kifogásolják, hogy túl kevés embert kérdeztek meg a rendszer készítői. Berlinben például 4500, de inkább 7000-10 000 lakost kellett volna megkérdezni a tapasztalataikról, ehelyett egész Németországban összesen 2000, Berlinben pedig összesen 600 lakos válaszát vették figyelembe. A szakemberek véleménye szerint hiányoznak azok az adatok amelyekből kiderülne, hogy egy területen miért az a bűncselekmény a legnépszerűbb. Pedig ehhez ismerni kellene például az adott városrészben lakók szociális jellemzőit.

A projekt koordinátora, a Gallup Organisation Europe SA munkatársai szerint viszont a térképek elkészítésekor együttműködtek a helyi rendőrségekkel, más hivatalokkal, és a döntéshozókkal. A Gallup Europe mellett a programban részt vett még a Gallup Luxembourg, a Gallup UK, az ENSZ Interregionális Bűnözési és Igazságügyi Kutatóintézete (UNICRI), a Max Planck Intézet és a CEPS/INSTEAD. Egyébként nemrég az Egyesült Államokban készült hasonló kriminalisztikai térkép, igaz abban az egyes városokat és szövetségi államokat aszerint vizsgálták meg, hogy hol milyen mértékű az internetes bűnözés.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Commandante2007. 02. 19.. 22:19||#6
Mivel az adók meg a genya boltosok mindent kilopnak az ember zsebéböl, az igazi bünözöknek már nem marad semmi.
© sathinel2007. 02. 19.. 17:44||#5
lol rossz helyre
© sathinel2007. 02. 19.. 17:44||#4
Földtörténeti korok
http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldt%C3%B6rt%C3%A9neti_korok

És hogy alakult a föld felszíne ezekben az idõkben
http://www.scotese.com/earth.htm
© sathinel2007. 02. 19.. 17:31||#3
nem olyan rosszak ha az EU-t egy jó biztonságos helynek látjuk(szerintem az). Szeretnék egy ilyet a fizetésekre is megcsinálva látni) hátha akkor kint is lánák hogy mekkora pénzek kellenek a felzárkóztatáshoz.
© sathinel2007. 02. 19.. 17:29||#2
Magyarországon Európai összehasonlításban
alacsony a bûnözés. A lakosság korrupciós
tapasztalatai viszont messze meghaladják az Európai
átlagot.

Fõbb megállapítások
• A jellegzetes erõszakos illetve tulajdon elleni bûncselekmények mindegyike
tekintetében kedvezõek az eredmények, a fogyasztók kárára elkövetett csalások és a
korrupció tekintetében azonban a vizsgált 18 ország között a harmadik helyen áll
Magyarország
• Minden tíz elszenvedett bûncselekmény közül közel nyolcat jelentenek a
rendõrségen, ami körülbelül az EU átlagának felel meg.
Bûnözés mértéke
• Magyarországon különösen alacsony az erõszakos bûncselekmények elõfordulása: a
három legjobb között találjuk az országot az utcai támadások tekintetében (száz
emberbõl valamivel több mint egy esett ilyennek áldozatául 2004-ben), a rablások
tekintetében pedig egyenesen a legkedvezõbb pozícióban van (0.9%), messze az EU
átlag alatt.
• A vagyon elleni bûncselekmények tekintetében valamivel ugyan kevésbé kedvezõ a
helyzet, de egyedül a betörések tekintetében éri el a magyar ráta az európai átlagot
(1.7%)
Korrupció és csalás
• A fogyasztók kárára elkövetett csalások tekintetében viszont kedvezõtlenek az
eredmények: Magyarországon minden ötödik ember csalás áldozatává válik. Ebben
az összehasonlításban csak Görögországban és Észtországban rosszabb a helyzet.
• Az EU régi tagországainak többségénél lényegesen magasabb Magyarországon az
emberek korrupciós tapasztalata: 4.8% érzékelt felkínált megvesztegetési
lehetõséget hatósági személyek részérõl
Biztonságérzet, a rendõrség megítélése
• Annak ellenére, hogy az áldozattá válás valószínûsége viszonylag alacsony, a
magyarországi biztonságérzet nem magasabb az európai átlagnál, igaz nem is
alacsonyabb annál.
• Magyarországnál csak Görögországban és Észtországban elégedetlenebb az
emberek azzal ahogy a rendõrségen tett bejelentéseiket kezelték.
• A magyar rendõrség bûnüldözési hatékonyságának megítélése megfelel az európai
átlagnak: az emberek 70%-a elégedett.
© Ronny2007. 02. 19.. 16:06||#1
a sok szemét bevándorló/cigány(hol melyik...) miatt lettek olyanok a számok, amilyenek.