Szekeres Viktor
A királynő - Egy semmitmondó Oscar-jelölt
Az idei Oscar-díjak egyik legbiztosabb várományosáról van szó - persze nem a legjobb film kategóriában (bár oda is jelölték), hanem a női főszereplőnek, a II. Erzsébetet alakító Helen Mirrennek adná oda már előre mindenki az aranyszobrot.
Mintha a színésznő valóban brilliáns alakítása azonban szemfedőt húzott volna az ítészek szemére és ettől hirtelen a filmet, A királynőt is elkezdték a legjobbak között emlegetni, holott közel sincs szó kiemelkedő alkotásról - mondom ezt a legtöbb kritikával szembehaladva.
Miről is szól A királynő? A királynőről, vághatná rá a többség és nagyobbat nem is tévedhetnének. A film Diana hercegnőről szól, és az 1997-es év egyik tragikus hetéről, amikor a lesifotósok által űzött, mindig a média középpontjában lévő exhercegnő Párizsban halálos balesetet szenvedett. Erről a hétről láthatunk látleletet, arról, hogyan reagált az angol nép a halálhírre, mit lépett az angol sajtó, a frissen kinevezett Tony Blair és miképpen fogadta az országos gyászt a királyi család, élén természetesen a királynővel.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Elárulom: nem túl jól, mondhatni örlődve, hiszen nem voltak túl jó véleménnyel a családba be-, majd kilépő hercegnővel és az ő folytonos figyelmet keresőt, kutató stílusával. Ezért inkább visszavonulva "gyászoltak", hogy a két ifjú herceget minél kisebb megrázkódtatás érje, miközben nagyapjuk próbálta őket vadászni tanítani. Eközben viszont a közvélemény és a sajtó meglehetősen nagy nyomást fejtett ki a királynőre, s ellenpólusként még Blair miniszterelnök is megpróbálta az alkotmányos monarchia fő letéteményesét megvédeni a népharagtól.
Stephen Frears, brit rendező alkotása afféle dokumentarista film megtűzdelve korabeli felvételekkel Dianáról és a gyászoló hadakról, sőt látásmódjában is ezt a hozzáállást vállalja a film, hiszen a nép és a királynő között kibontakozó elvi vitában pro és kontra érveket sorakoztat fel mindkét oldal mellett s ellen szereplői, mint afféle írói és rendezői szócsövek segítségével. Hogy szándékos-e ez a visszahúzódás, vagy egyszerűen csak félt Frears véleményt nyilvánítani, az a nézők feladata, hogy eldöntsék.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
És lehet, hogy az a krónikási visszahúzódás és a finom, apró rezdülésekre való túlzott odafigyelés teszi a filmet hömpölygően unalmassá. Pedig alig másfél órás, tehát eposzi hosszúsággal sem lehet vádolni, csak éppen sem az általunk ismert események más szemszögből való tálalása, sem Nagy-Britannia vezetőinek igazi emberré való avanzsálása nem okoz különösebben nagy izgalmakat. A karakterek aprólékos lefestése plusz pontot eredményez (kérdés, hogy mennyire valóságosak, hiszen az író nem ismerhette mindnyájukat), de még ők sem tudják úgy előrevinni a történetet, hogy elérje a néző ingerküszöbét. A súlyos kérdések felvetése és azok megválaszolása sajnos elmarad, mindössze egy lassú kordokumentumot kapunk.
Amellett, hogy meglehetősen elnagyolt a film, mindenféleképpen érdekes, hiszen alig pár éves eseményeket dolgoz fel fiktív tényezőkkel kiegészítve és olyan színészeket szerepeltet, akik mindannyunk számára ismert személyiségeket alakítanak - és a színészek a lehető legjobban tudják le ezt a kihívást. Tony Blair, Károly herceg, az anyakirálynő vagy James Cromwell Fülöpje természetesen Helen Mirren királynőjével az élen mind-mind igazán emberi, háromdimenziós alakítások. Ha csak a színészeken múlna a film, akkor mindenkinek ajánlanám.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
De nem csak rajtuk múlik, sajnos. Hiába igényes egy filmalkotás, ha hiányzik belőle az az erő, mely átütővé tehet egy filmet. Hiába szikrázik olykor a feszültség Blair és a királynő között, ha a többi karakter (és ez nem a színészek hibája) közti konfliktusok mindössze pár bagatell és nyilvánvaló dologra korlátozódnak. A díjátadók nagy kedvence lesz a film Helen Mirren sokat emlegetett alakításának köszönhetően, de hiszem, hogy nem vagyok egyedül a tengernyi dicséret ellen amikor azt mondom, hogy pár ínyenc kivételével a hétköznapi nézőnek nem fog különösebb izgalmakat és szellemi kihívást tartogatni A királynő. Igényes film lett, de meglehetősen semmitmondó.
Mintha a színésznő valóban brilliáns alakítása azonban szemfedőt húzott volna az ítészek szemére és ettől hirtelen a filmet, A királynőt is elkezdték a legjobbak között emlegetni, holott közel sincs szó kiemelkedő alkotásról - mondom ezt a legtöbb kritikával szembehaladva.
Miről is szól A királynő? A királynőről, vághatná rá a többség és nagyobbat nem is tévedhetnének. A film Diana hercegnőről szól, és az 1997-es év egyik tragikus hetéről, amikor a lesifotósok által űzött, mindig a média középpontjában lévő exhercegnő Párizsban halálos balesetet szenvedett. Erről a hétről láthatunk látleletet, arról, hogyan reagált az angol nép a halálhírre, mit lépett az angol sajtó, a frissen kinevezett Tony Blair és miképpen fogadta az országos gyászt a királyi család, élén természetesen a királynővel.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Elárulom: nem túl jól, mondhatni örlődve, hiszen nem voltak túl jó véleménnyel a családba be-, majd kilépő hercegnővel és az ő folytonos figyelmet keresőt, kutató stílusával. Ezért inkább visszavonulva "gyászoltak", hogy a két ifjú herceget minél kisebb megrázkódtatás érje, miközben nagyapjuk próbálta őket vadászni tanítani. Eközben viszont a közvélemény és a sajtó meglehetősen nagy nyomást fejtett ki a királynőre, s ellenpólusként még Blair miniszterelnök is megpróbálta az alkotmányos monarchia fő letéteményesét megvédeni a népharagtól.
Stephen Frears, brit rendező alkotása afféle dokumentarista film megtűzdelve korabeli felvételekkel Dianáról és a gyászoló hadakról, sőt látásmódjában is ezt a hozzáállást vállalja a film, hiszen a nép és a királynő között kibontakozó elvi vitában pro és kontra érveket sorakoztat fel mindkét oldal mellett s ellen szereplői, mint afféle írói és rendezői szócsövek segítségével. Hogy szándékos-e ez a visszahúzódás, vagy egyszerűen csak félt Frears véleményt nyilvánítani, az a nézők feladata, hogy eldöntsék.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
És lehet, hogy az a krónikási visszahúzódás és a finom, apró rezdülésekre való túlzott odafigyelés teszi a filmet hömpölygően unalmassá. Pedig alig másfél órás, tehát eposzi hosszúsággal sem lehet vádolni, csak éppen sem az általunk ismert események más szemszögből való tálalása, sem Nagy-Britannia vezetőinek igazi emberré való avanzsálása nem okoz különösebben nagy izgalmakat. A karakterek aprólékos lefestése plusz pontot eredményez (kérdés, hogy mennyire valóságosak, hiszen az író nem ismerhette mindnyájukat), de még ők sem tudják úgy előrevinni a történetet, hogy elérje a néző ingerküszöbét. A súlyos kérdések felvetése és azok megválaszolása sajnos elmarad, mindössze egy lassú kordokumentumot kapunk.
Amellett, hogy meglehetősen elnagyolt a film, mindenféleképpen érdekes, hiszen alig pár éves eseményeket dolgoz fel fiktív tényezőkkel kiegészítve és olyan színészeket szerepeltet, akik mindannyunk számára ismert személyiségeket alakítanak - és a színészek a lehető legjobban tudják le ezt a kihívást. Tony Blair, Károly herceg, az anyakirálynő vagy James Cromwell Fülöpje természetesen Helen Mirren királynőjével az élen mind-mind igazán emberi, háromdimenziós alakítások. Ha csak a színészeken múlna a film, akkor mindenkinek ajánlanám.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
De nem csak rajtuk múlik, sajnos. Hiába igényes egy filmalkotás, ha hiányzik belőle az az erő, mely átütővé tehet egy filmet. Hiába szikrázik olykor a feszültség Blair és a királynő között, ha a többi karakter (és ez nem a színészek hibája) közti konfliktusok mindössze pár bagatell és nyilvánvaló dologra korlátozódnak. A díjátadók nagy kedvence lesz a film Helen Mirren sokat emlegetett alakításának köszönhetően, de hiszem, hogy nem vagyok egyedül a tengernyi dicséret ellen amikor azt mondom, hogy pár ínyenc kivételével a hétköznapi nézőnek nem fog különösebb izgalmakat és szellemi kihívást tartogatni A királynő. Igényes film lett, de meglehetősen semmitmondó.
|
A királynő (The Queen) angol-francia-olasz életrajzi dráma, 97 perc, 2006 Rendező: Stephen Frears Forgatókönyvíró: Peter Morgan Operatőr: Affonso Beato Zene: Alexandre Desplat Vágó: Lucia Zucchetti Helen Mirren (II. Erzsébet királynő) Michael Sheen (Tony Blair) James Cromwell (Fülöp herceg) Sylvia Syms (I. Erzsébet, a királynő anyja) Paul Barrett (Trevor Rees-Jones) Alex Jennings (Charles herceg) Jake Taylor Shantos (William herceg) Dash Barber (Harry herceg) Helen McCrory (Cherie Blair) |
