Specker Balázs

Magnósok, figyelem: közelgő rádiókorlátozások

Egy az amerikai szenátus elé beterjesztett törvényjavaslat arra kötelezné a műholdas és internetes rádiók üzemeltetőit, hogy korlátozzák hallgatóikat a lejátszott felvételek rögzítésében és visszahallgatásában.

A Dianne Feinstein, Lindsey Graham, Joseph Biden és Lamar Alexander szenátorok által indítványozott elképzelés szerint az ilyen jellegű szolgáltatóknak piaci árat kellene fizetniük a zenei anyagok jogdíjai után - írja a CNet. Azonban a javaslat még ezen is túlmegy. A kilátásba helyezett intézkedések az XM Satellite Radio Inno Playeréhez hasonló hordozható műholdas rádióvevőket is érintik, mivel azok lehetővé teszik a hallgatók számára a lejátszott dalok élő rögzítését (ezért már perelt a RIAA). A tervezet értelmében az audio-szolgáltatóknak - beleértve a webes műsorszórókat is - be kellene vezetniük egy hatásos adatvédelmi technológiát, amely megakadályozná a zenelopást és korlátozná az automatikus rögzítéseket.

"Az újfajta rádiószolgáltatások az egyszerű zenehallgatásnál jóval többet engednek meg a felhasználóknak. Ami egykoron passzív élmény volt, az most olyan lehetőséggé változott, mely révén a felhasználók saját zenei gyűjteményeket rögzíthetnek, manipulálhatnak, gyűjthetnek össze vagy formálhatnak kényük-kedvük szerint" - adott hangot véleményének Feinstein.

Meglehet Feinstein érvelései helyénvalóak, azonban a rádiózás történetében már elég régre nyúlik vissza az elhangzó felvételek rögzítésével való kísérletezés; elég csak visszagondolni a pár évtizeddel ezelőtt fénykorát élő magnós társadalomra, vagy akár a címben említett Komjáti György "Magnósok, figyelem!" című műsorára. Az RIAA zeneipari érdekvédelmi csoport üdvözölte a kezdeményezést és felszólította a kongresszust, hogy még az idén az elsők között hagyja jóvá a törvényt.

Chance Patterson, az XM Satellite Radio szóvivője meggondolatlannak minősítette a törvénytervezetet, mivel úgy véli az - többek között - a hallgatók régóta védelem alatt álló rögzítési jogait is sértené.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #30
    "Ki az, aki még rádióról rögzít? Még akkor is, ha digitális."
    miért kell mindig populáris zenékre gondolni. végy egy di.fm-et trance zenével. időnként marahajó mixek mennek le. azokat honnan máshonnan szerzed meg?
  • Mice #29
    nem értitek
    ebben nem az a lényeg, hogy felveszed e
    most h ráraknak e másolásvédelmet az huszadrangú téma
    aki akarta eddig is felvette neromixxel és ezek után is fel tudja venni másolásvédelem ide vagy oda

    az viszont hogy piaci árat kell az hússzor nagyobb szívás. képzeld el az utolsó kis lepukkant pincéből játszott emberke tágra nyílt szemeit amikor beperlik és nyújtják neki a számlát, hogy hol vannak a jogdíjak?

    ez a netrádiózás halálának harangját kongató javaslat:(((

    és abból kiindulva, hogy eddig is mennyi se$$ törvényt fogadtak el a ttúlon+mennyi mamutcég van ott ki bele tudja nyomni a zséjét a politikusok zsebébe nem vagyok optimista:((
  • ProClub #28
    Hmmm. Nem tudom, szerintem, ez kissé túl van játszva. Ki az, aki még rádióról rögzít? Még akkor is, ha digitális. Ha nagyon akarom, meghackelem a hangkártya drivert, hogy shaddowolja a memóriába a kimenetre küldött dolgokat (vagy talán alapból is megcsinálja?) és kiolvasom.

    Szerintem, a zeneiparnak sokkal inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy ne 7-8e Ft legyen egy CD, mert az megvásárolhatatlan. Ha 500-1000 Ft lenne egy teljes album és tényleg nem kellene a fél várost bejárnom érte, hogy megkapjam, akkor valszeg tele lennének a polcaim zenei CDvel. Ami nagyon kell, azt így is megveszem, de nem vagyok egy nagyfogyasztó... (kb 10 CD-m van, az pont elég is.)
  • bakagaijin #27
    Nem ez ellen van a Vista? Mármint arra a feat-jére gondolok, amivel "kódolva" (ld. HDCP) küldi ki a jelet is, pl. a monitor felé. Ha meg a moncsi nem támogatja, hát akkor csak "csökkentett" minőségben hajlandó lejátszani. Vajon ez mikor fog megjelenni a zajkeltő eszközöknél? :P. Tényleg, végülis bekerült a HDCP a Vistába? Arra emlékszem hogy a szépemlékű ATI-nak volt egy ilyen botránya, amiben azt mondta egyik kártyája tudja ezt a szabványt, aztán mégse...
  • lammaer #26
    Érdekes ez a totalrecorder. Első blikkre azt hittem, ez is csak egy soundrecorder stuff (ahol ugye van ad-da konverzió), de úgy nézem a leirásából, hogy képes kétféle módban felvenni, valahogy belepiszkál a szoftverekbe (software mode kontra soundboard mode) és nem a hangkártyán keresztül szedi át a zenét. Érdemes lesz azt hiszem kipróbálni. Köszi a tippet tempx.
  • m4G1c #25
    Állítólag a programokban is van "másolásvédelem"...
    Már csak merő heccből is szopatják ezt a sok nagyfejű parasztot a hozzáértők.
    Vajon hogy van ennyi idejük felelős beosztásban, hogy ilyen bagatell fa***ágokon agyaljanak? Biztos nincs más gondjuk...
  • PíszLávJuniti #24
    omg :)
    szánalmasak ezek a próbálkozások.
    az ilyeneken agyalókat meg gyorsan kéne légüres térbe juttatni ><
  • wanek #23
    DRM ma is van, és sok lúzer fizet is, mint a katonatiszt. De szerencsére vannak egészséges megoldások is, amik semmilyen DRM-et nem tartalmaznak.
  • eax #22
    Noigen, de ha majd elterjed a DRM, akkor a mikrofont-a-hangfalhoz-tesszuk trukkon kivul egyik sem fog mukodni, az pedig szivas lesz a nagyobbik fajtabol.
  • tempx #21
    Hol van itt a konverzió? valamit félreértesz, ez NEM a windows soundrecordere.