SG.hu

Mesterséges intelligencia fogja átvenni a DJ helyét egy rádióadónál

Az oregoni Portlandben működő Live 95.5 rádióállomás bejelentette, hogy ezentúl nem a délelőtti műsorvezető, Ashley Elzinga, hanem csak az ő hangjának a másolata szórakoztatja a hallgatókat minden nap délelőtt 10 és délután 3 óra között. Az "AI Ashley" nevet kapott DJ a Futuri Media "RadioGPT" nevű mesterséges intelligenciával működő eszközén alapul, ez a GPT-4 segítségével összefoglalja az aktuális híreket és azokat szintetikus hangon felolvassa.

A hallgatók szkeptikusak lehetnek az algoritmus hajtotta DJ-kkel szemben, mivel a helyi rádiós személyiségek helyett nem feltétlenül akarnak egy robotszerű hangot hallgatni munka közben. Ezért a Live 95.5 úgy képezte ki a mesterséges intelligenciát, hogy az úgy hangozzon, mint egy létező rádiós műsorvezető, akit a közönség egyébként már jól ismer. A rádióállomás kiemelte, hogy "AI Ashley" nem váltja ki teljesen a "hagyományos Ashley-t", a Live 95.5 anyavállalata, az Alpha Media pedig biztosított mindenkit arról, hogy Elzinga nem veszíti el az állását, és továbbra is ugyanazt a fizetést kapja.

"Ez egy hibrid helyzet, ahol bizonyos adásoknál a hagyományos Ashley, más szegmensek alatt pedig AI Ashley lesz nálunk" - magyarázta Phil Becker, az Alpha Media tartalommenedzsere. "Egy olyan esetben, amikor AI Ashley adást sugározna, a hagyományos Ashley esetleg online csinál valamit, közösségi posztokat kezel vagy digitális eszközökön dolgozik, esetleg a munkával járó egyéb elemekkel foglalkozik." Becker azt is megjegyezte, hogy az Alpha Media nem költségmegtakarítás céljából használja a RadioGPT-t hanem az a célja, hogy egy hatékony eszköz legyen a rádiós műsorvezetők eszköztárában.


A fenti tweetben hallható Elzinga, ahogy bemutatja mesterséges intelligenciával rendelkező DJ-partnerét. A hang hasonlít az igazira, de nagyon is nyilvánvaló, hogy egy gépről van szó. A szintetikus hang "AI Ashley" néven mutatkozik be, így a hallgatók tudják, hogy egy chatbot beszél és nem egy valódi ember. "Abszolút fontos része ennek az, hogy átláthatóak vagyunk a hallgatók számára. Nem áll szándékunkban senkit sem megtéveszteni" - tette hozzá Becker. A Twitter-felhasználók csalódottságuknak adtak hangot a döntés miatt. Egy felhasználó még azt is mondta, hogy a mesterséges intelligencia hangja tiszteletlenség az egész rádiós szakmával szemben.

Bár a Live 95.5 az egyik első rádióállomás, amely a RadioGPT-t használja, de biztosan nem az utolsó. Az Alpha Media KUFO Freedom 970, egy másik portlandi rádióállomás is használni fogja az MI technológiát. Az Alpha Media több mint 200 rádióállomást felügyel az Egyesült Államokban. A vállalat azt állítja, hogy a világon az első olyan rádiós műsorszolgáltató cég, amely mesterséges intelligenciával rendelkező DJ-vel rendelkezik. A Futuri másik partnere a Rogers Sports & Media, amely 55 állomás és több mint 29 podcast tulajdonosa Kanadában.


A RadioGPT béta verziójának februári elindulásakor az emberek egyik fő aggálya az volt, hogy mennyire lehet hinni az AI DJ-knek. Ismert hiba, hogy a tényellenőrzés nem a ChatGPT erőssége, hogy "hallucinál", vagyis magabiztosan látja el hamis információkkal a felhasználókat. Éppen ezért a RadioGPT-t használó rádióállomásoknál valódi emberek ellenőrzik a generált tartalmakat. A Futuri technológiája több mint 250 000 hírforrást, valamint a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon található történeteket vizsgál, hogy azonosítsa, melyek a helyileg fontos témák. A RadioGPT ezeket az aktuális sztorikat veszi számba, majd az MI létrehoz belőlük egy szöveget. Mielőtt a szintetikusan generált hangot továbbítanák az információt az adott helyi terület hallgatóinak, egy emberekből álló csapat felülvizsgálja és szerkeszti a tartalmat. "Továbbra is szükség lesz arra, hogy az eredeti tartalomkészítők hozzányúljanak, ellenőrizzék és igazolják a híreket" - mondta Becker.

A Futuri vezérigazgatója és alapítója, Daniel Anstandig azt állítja, hogy biztosítékokat alkalmaznak annak megakadályozására, hogy hamis tartalmak kerüljenek adásba. "A mesterséges intelligenciánkat úgy programoztuk, hogy keresztellenőrzést végezzen, és csökkentse a spekulatív vagy pontatlan tartalmak előfordulását" - állítja Anstandig. A RadioGPT azt is "megerősíti, hogy a generált tartalmak nem tartalmaznak sértő anyagokat" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    A zeneszámok közötti idő kitöltése a lényeg, egészen szürreális dolgokat mondanak néha az AI perszónák.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2023.06.17. 20:37:50
  • Tetsuo #3
    Ne haragudj, de nem hallgatok mindenfélét. Talán le tudod írni röviden, esetleg hosszabban, miről van szó?
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2023.06.16. 19:26:54
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    https://listen.streamon.fm/radiogpt

    Gyorsan rájössz, hogy nem csak a zeneválasztás a lényeg.
  • Tetsuo #1
    Már egy csomó helyen automata a zeneválasztás.