SG.hu·

A számítógépes számlát nem elég e-mail-en elküldeni

Egyre gyakoribb, hogy a számítógéppel előállított számlát kizárólag elektronikus úton küldik meg a vevőnek, ez azonban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szerint szabálytalan, s ilyenkor az adólevonási jogot nem lehet gyakorolni.

A számítógéppel kiállított számla papír alapú előállításától semmilyen esetben nem lehet eltekinteni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatójában. A számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló PM rendelet alapján számlát papíralapon és elektronikus úton lehet kibocsátani - emlékeztet az APEH. A papíralapú számlát, nyomtatványt értékesítőtől vásárolt számlatömbben szereplő bizonylat kézzel vagy nyomdai úton való kitöltésével vagy számítógéppel lehet kiállítani.

Számítógéppel előállított számla az, amelynek szigorú számadás alá vonása megvalósul oly módon, hogy a program (beleértve az alaki hibás, tartalmilag rontott, megsemmisült vagy elveszett számlát is) kihagyás és ismétlés nélkül biztosítja a sorszámozást, és a másolatok alapján a hiánytalan elszámolás biztosított. Ez utóbbi feltétel teljesüléséhez a számla összes példányának egymás utáni nyomtatással történő előállítása esetében a gépi programnak biztosítania kell a példányok sorszámozását, több példányos összeszerelt, előnyomás nélküli számla esetén pedig fel kell tüntetnie azt, hogy a számla hány példányban készült.

A számítógéppel előállított számlára vonatkozó szabályozásból következik, hogy a számítógéppel előállított számla minden példányát papír alapon ki kell nyomtatni. A papír alapon előállított számla esetében ugyanakkor elemi és fogalmi feltétel, hogy fizikailag, papírként realizálódjék. Mindezek alapján jelenleg nincs lehetőség a számítógéppel előállított számla pusztán elektronikus formában való továbbítására, azt a vevőhöz papír formában kell eljuttatni.

A számítógéppel előállított, de nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően nyomtatott és továbbított számlák adóigazgatási azonosításra nem alkalmasak, így azok alapján adólevonási jog nem gyakorolható - szögezi le az APEH. Ettől függetlenül, elektronikus úton előállított számla kibocsátására az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével természetesen lehetőség van.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© avman2007. 01. 04.. 09:29||#3
mindettõl függetlenül - kis kivétellel - én nem adok ki anélkül számlát szolgáltatásért, h nem írták alá a másodpéldányomon a számla átvételét és teljesítését aláírásommal igazolom feletti rubrikát, és legtöbbzsör tõlem sem hajlandó átvenni senki amíg alá nincs írva.
© kow832007. 01. 04.. 08:23||#2
Ezt én sem értem, hogy ha elküldöm egy cégnek a szolgáltatásomért járó számlát pdf-ben, akkor az õ könyvelõjüknek tuti 100, hogy papíron fog kelleni, r-go kinyomtatják. Hogy a nyomtatás földrajzilag hol következett be, az teljesen lényegtelen.

A sorszámozás legyen az én gondom.
© Theodora2007. 01. 04.. 06:07||#1
???<#falbav><#violent><#boxer>
2 év után valaki az APEH-ben látott elektronikus számlát? vagy itt most mirõl van szó?
"Mindezek alapján jelenleg nincs lehetõség a számítógéppel elõállított számla pusztán elektronikus formában való továbbítására, azt a vevõhöz papír formában kell eljuttatni."
Ezek szerint az elektronikusan aláírt számla nem számla? Akkor meg minek?
Vagy itt most valaki az "illetve" szót értelmezte "vagy" helyett "és"-nek?

Vagy ez a cikk arról szól, hogy a pdf printer driverbe nyomtatott számla e-mail-ben elküldve (minõsített elektronikus aláírás nélkül elõállított számla) nem minõsül számlának?

Vagy arról, hogy a 2. és 3. példány lehet elektronikusan aláírva, de a vevõnek igenis papíron kell elküldeni? vagy papíron és elektronikusan is? És akkor melyik a bizonyító erejû?

Vagy az APEH honnan állapítja meg, hogy a számlát hol nyomtatták papírra? Vagy már készül az a jogszabálymódosítás, amely kötelezõvé teszi a számla tértivevényes és dokumentált postázását?

Vagy számlát ezek után csak megszemélyesített hologrammal védett, sorszámozott, papírra lehet DNS mintás festékkel nyomtatni?