SG.hu·

A magyarok felének nem kell számítógép

Az elmúlt egy évben a használati arány nem nőtt számottevően. A többség elismeri ugyan az előnyeit, de minden második honfitársunknak nincs szüksége PC-re, és nem is érdekli a számítógép.

A BellResearch kutatói a hazai PC-használati szokások mellett a számítástechnikával összefüggő ismeretszintet és felkészültséget, valamint a számítógéptől visszatartó okokat is részleteiben elemezték. A legalább 15 éves lakosságot reprezentáló kutatás eredményei szerint a vizsgált alapfogalmak közül az internet a legismertebb: az érintett, 8,5 millió fős sokaság túlnyomó többsége, 88 százaléka tud már róla, háromnegyedük a pontos jelentéssel is tisztában van.

A kutatássorozat egy évvel korábbi adataival összevetve látható, hogy a mutató egy év alatt gyakorlatilag nem változott, kicsivel több mint egymillióan még mindig nem hallottak a világhálóról. A viszonylag ismertebb fogalmak közé tartozik még az e-mail, a vírus és a szoftver is, ezekkel a kifejezésekkel a válaszadók 60-75 százaléka találkozott már, míg például a spamről csupán 28 százalékuk hallott már valahol.

A kutatás eredményei az informatikai ismeretek megszerzésének hiányosságaira is rávilágítanak. A vizsgált körbe tartozók közel kétharmada még semmilyen - szervezett vagy autodidakta - formában nem tanult a számítógép-használatról, az internettel kapcsolatban pedig honfitársainknak mintegy háromnegyede számít teljesen képzetlennek. A tudásszerzők többsége iskolában [kötelező tantárgy vagy fakultatív foglalkozás keretében], illetve barát vagy ismerős segítségével tett szert ismeretekre, ugyanakkor az önképzés is fontos metódus ezeken a területeken.


A kutatók azt is kiemelték, hogy a PC és az internet elfogadottsága és értékelése jellemzően pozitív - viszont ez egy év alatt csupán kismértékben javult -, különösen a fiatalok és a legalább érettségivel rendelkezők körében. A válaszadók 69 százaléka nagy részben vagy teljes mértékben egyetért azzal az állítással, hogy a számítógép jelentős mértékben megkönnyíti az emberek életét. Ötvenöt százalékuk szerint az internetezők a mindennapi élet számos területén előnyben vannak a világhálót nem használókkal szemben, és csupán minden negyedik megkérdezett gondolja, hogy a vírusok és a számítógépes bunözők miatt az internet megbízhatatlan és veszélyes az átlagember számára.

A PC-használat elterjedtsége az utóbbi egy évben nem változott számottevően: öt lakosból kettő [a 15 év felettiek 40 százaléka, hozzávetőlegesen 3,4 millió lakos] használ valamilyen rendszerességgel számítógépet. A BellResearch elemzői rámutatnak, hogy az életkor változatlanul erőteljes befolyásoló tényező. Míg a 15-24 éves korosztály túlnyomó többsége [85 százaléka] kisebb-nagyobb rendszerességgel használ PC-t, illetve a 25-34 és a 35-44 évesek körében is minden második lakosról elmondható ugyanez, a 60 év felettiek körében az arány még mindig csupán 8 százalékra tehető.

A használók 53 százaléka ül a gép elé mindennap, további 35 százalékuk pedig heti rendszerességgel teszi ezt. A legjellemzőbb felhasználási területnek a szórakozás, a kikapcsolódás, illetve a tanulás és a játék számít, ami a PC-használók kor szerinti megoszlásának ismeretében nem meglepő.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© uniu2006. 11. 06.. 15:28||#16
"mert 60 körül már kicsit nehezen veszi rá az ember magát akár arra is, hogy a drága idejét gépelés tanulására fordítsa" - Nyugdijj utan nagyon draga az ido😊 Amugy meg a gepiro nem draga ?
© Komolytalan2006. 11. 06.. 15:19||#15
Én kb 5 éve nem adtam pénzt telefonért, mert mikor lejárt a hûségszerzõdésem meghosszabbítottam, és mindig olyan új telcsit választottam, ami pont belefért a hûségpontokért vagy mi a tökért járó telefon vásárlási összegbe. Amit most használok az volt kb 4eFt vagy 3 éve :-) Szóval nem mindenki szaladgál 100eFt-s telefonokkal, van aki abszolúte nem is költ rá, így a mobiltelefon elterjedtségbõl nem kell levonni a nép gazdagságára vonatkozó következtetéseket. Egyébként is, használt P2-vel, meg úgy ált. használt, elavult géppel annyi a szívás, hogy egy kezdõnek nem igazán ajánlanám én se jó szívvel.
© Komolytalan2006. 11. 06.. 15:14||#14
Egyébként apósjelölt se használ gépet, mai napig gépírónak diktál, mert 60 körül már kicsit nehezen veszi rá az ember magát akár arra is, hogy a drága idejét gépelés tanulására fordítsa. Emellett egész jól eltölti az idejét, valszínûleg a világ meg Magyarország több helyén járt már, amin én valaha is fogok, szóval nem nevezhetõ igénytelennek.
© Komolytalan2006. 11. 06.. 15:13||#13
Ha túl drága és szégyenled bevallani akkor meg azt mondod hogy nem érdekel a téma Szóval ilyen szempontból 1:1. Mondjuk vidéken elég sokan inkább fát aprítanak az udvaron télire, mert szégyen az informatikai analfabetizmus, de megfagyni se jó dolog, gázfûtés meg mehet a levesbe idén téltõl.
© uniu2006. 11. 06.. 14:02||#12
Sztem az olaszliszkan elo "magyarokat" nem erdekli a szamitogep...
© saco2006. 11. 06.. 13:02||#11
A mostani (de)genereráció számára, most gondolok <30 év, a net/gép természetesnek tûnik, de 30 felett, ha nem dolgozol az üzleti szférában, eléggé el vagy veszve, mert se energiád, se idõd nincs rá, sokkal egyszerûbb behuppanni a tv elé és nézni a Mónikát 😊 10 év múlva sokkal jobb lesz az arány, majd akkor újra elõveszik a témát 😛
© gregor2006. 11. 04.. 19:13||#10
quentit: A TV is információ forrás,rengeteg ismeretterjesztõ csatorna van már,pl.ul Spektrum,Discovery,National Geograpic,Travel stb...
A google kersõbe beirtam a "traktor" szót,a magyar verzió 354 ezer találatott talált.😊))
© quentit2006. 11. 04.. 11:14||#9
Tanulság: akit nem érdekel a net, azt más sem érdekli, ugyanis a net-en minden van 😊

Jó-jó azt elismerem, hogy a magyar net elég kicsi még, pl. a magyar wikipedia-ban nics is benne a traktor szó 😊 Az angolban meg részletes, képekkel illusztrált szócikk van.

http://en.wikipedia.org/wiki/Tractor

<#nevetes1>
© quentit2006. 11. 04.. 11:11||#8
Tipikus: ha valami nem érdekel, akkor kifogásokat keresel. A túl drága egy ilyen kifogás az esetek nagy részében.

Az összes többi igénytelenség, vagy másik kifogás. A lényeg hogy nem érdekli õket.

És az is hülyeség hogy biztos más érdekli õket. A net alapvetõ dolog, nem olyan mint a TV hogy nem érdekel, mert információ forrás... Mi van ha pl. nem ismeri egy szó jelentését? Hogy lehet wikipedia nélkül élni??? <#vigyor2>
© aaaaa2006. 11. 04.. 00:23||#7
Ha még 1x azt olvasom ,hogy drága a számítógép, komolyan nem hiszem el.
5-10 ezerért pentium II-es használt gépeket lehet venni kompletten, amiken tökéletesen lehet internetezni, szöveg szerkeszteni, írogatni, képeket nézegetni, vagy zenét hallgatni. PI-est meg talán ingyen is...
100x jobban, és kényelmesebben lehet akár egy ilyen elavult gépen is internetezni, mint egy 100,000 Ft-os mobilon. Akkor mi a drága ???
Az nem vesz, aki nem is akar venni... A pia meg a cigi, az a drága... Arra persze az utolsó koldusnak is mindig telik.