Berta Sándor

Biodízel a mobil átjátszó állomásokhoz

A svéd Ericsson és az MTN mobil szolgáltató olyan megoldást tesztel, amelynek a segítségével biodízellel lehetne üzemeltetni a mobil hálózatok átjátszó adóit.

A rendszert elsőként Nigériában tesztelik. Ennek oka, hogy a legdinamikusabban Afrikában nő a mobil előfizetések száma és mivel itt a legtöbb ember vidéken lakik, így több száz, sőt több ezer mobil átjátszó állomást kell kiépíteni a megfelelő minőségű szolgáltatáshoz. A tervek szerint a jövőben a mobil adók generátorainak energiaszükségletét biodízellel biztosítanák. A GSM Szövetség által támogatott programban jelenleg az Ericsson és az MTN vesz részt.


Nigériában a biodízelt többek között a magvakból, mogyorókból és a pálmafákból nyert anyagokból állítanák elő. Így egyszerre több mindent is elérnének. Egyrészt munkahelyeket teremtenének, másrészt pedig helyi szinten is biztosítani tudnák a mobil átjátszó állomások működéséhez szükséges energiát. A magvakat, mogyorókat és a pálmafák nyersanyagát az átjátszók közelében lakó és dolgozó helyi parasztok gyűjtenék össze. A két vállalat vizsgálja annak lehetőségét is, hogy miként használhatnák fel az állomások működtetésére a szél- és a napenergiát.

Az első kísérleti telepet Nigéria fővárosa, Lagos mellett építik ki, de a tervek szerint további telepeket is létesítenének Ruandában, Ugandában, Kenyában, valamint Indiában és Bangladesben. Az Ericsson szakembereinek becslése szerint egy állomás generátorai évente körülbelül 25 000 liter biodízelt fogyasztanak majd, azonban még így is csökkennének az üzemeltetési költségek, hiszen megtakarítanák az egyébként szükséges dízelszállítást, ráadásul a generátorok élettartama is megnő. "Ezzel a lépéssel a mobil ipar lehetne az első a világon, amely ilyen nagy mértékben felhasználja a megújuló energiákat" - nyilatkozta Karel Pienaar, az MTN technikai vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DanyyX #8
    Ha nincs helyi elektromos hálózat, akkor az előfizetők nem igazán tudják a telefonjaikat pl. feltölteni, meg amugy is nincs áram a környéken, akkor miért pont mobiltelefon kell oda. Ha meg lenne elektromos hálózat, akkor nem kellene az átjátszókat semmiféle dízellel üzemeltetni. Nekem mondjuk annyira nem tetszik a több ezer bázisállomás 25000literes éves fogyasztással. A biodízelnek is van égésterméke...
  • trsi #7
    Király! A helyiek a számlát nem pénzben hanem biodízelben fizethetik majd ki
  • kutyak #6
    A lényeg a biodízelen van.
  • Ryuuzaki #5
    Egy kisebbfajta mozdonymotort(azon van generátor is ugyebár)beraknak egy konténerbe az állomás mellé és összekötik a kettőt. Aztaaaa! Spanyolviaszgyanús a dolog.
  • zentus #4
    Gázturbinás átjátszó állomás már van az országban m7 mellet..... Nem tudom ebben a hirben mi az új........
  • valamit #3
    nah, ez egy nagyon jó ötlet.
  • princza #2
    Dolgozzál, hogy telefonálhas. :) jó buli!
  • mikloss #1
    Jó ötlet!