MTI

Koncentrálódik a mobilpiac

Ugrásszerűen emelkedett a mobil készülékek értékesítése és ez az idén is folytatódik a fejlődő gazdaságok erőteljes keresletének köszönhetően, amelyek tavaly is a világkereslet felét nyújtották már.

Tavaly 810 millió darab mobiltelefon készülék kelt el, 19 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az idén várhatóan 15 százalékkal 930 millió darabra emelkedik az értékesítés - jelzi a Strategy Analytics piackutató vállalat tanulmánya, amit az öt legnagyobb mobiltelefon gyártó negyedéves eredmény beszámolóját követően hozott nyilvánosságra. Elsősorban a déli félteke, India és Afrika kereslete hajtotta fel a világpiaci forgalmat - mutat rá Neil Mawston a piackutató cég elemzője. A globális értékesítési forgalom előreláthatólag 2007-ben töri át az egymilliárd darabos küszöböt.

A legnagyobb szállító változatlanul a finn Nokia 34,2 százalékos piaci részesedéssel a tavalyi negyedik negyedévben, kissé magasabbal az egy évvel korábbi 33,6 százaléknál. A Nokia új modelleket mutatott be mind az olcsó, mind pedig az exkluzív osztályban. Piaci részesedését azonban csak csökkenő átlagár és haszonkulcs mellett volt képes növelni. A fejlődő piacokon a mobiltelefonok értékesítési sikere szorosan összefügg a 40 dollár körüli árú olcsó modellek megjelenésével.

A második legnagyobb, a Motorola ledolgozott valamennyit lemaradásából a Nokia mögött és 18,3 százalékra növelte tavalyi negyedik negyedévi piaci részesedését az egy évvel korábbi 16,2 százalékról. A javulást a RAZR modellcsalád sikerének köszönhető, Minden három eladott Motorola készülékből egy ehhez a családhoz tartozott. A Motorola a negyedik negyedévben 41 százalékkal növelte eladásait, míg a többiek átlagosan 28 százalékkal. A Strategy Analytics a RAZR modell nyilvánvaló sikere ellenére túl kockázatosnak tartja a Motorola egy modellcsaládra támaszkodó politikáját.

A Samsung piaci részesedése 11,1 százalékra emelkedett 10,7 százalékról a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Koreai versenytársa az LG az öt legnagyobb csoportjának leggyengébbel szereplő tagja, értékesítésnek negyedik negyedévi 17 százalékos javulásával. A japán-svéd Sony Ericsson közel áll az LG piaci pozíciójának elhódításához a tavaly bemutatott walkman-telefonok jó piaci fogadtatásának köszönhetően. Mindkét cég 6,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, az LG hajszálnyi előnyével.

A piac vesztesei az öt nagy csoportján kívüli gyártók voltak, melyek együttes piaci részesedése 23,3 százalékra csökkent a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 26 százalékról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!