SG.hu·

Félmillió akkumulátort hív vissza az IBM és a Lenovo

A két gyártó gyorsan meghozta a döntést, nem sokkal azután, hogy újabb öngyulladásról érkezett hír. A ThinkPad laptopokat érintő akció immár sorrendben az ötödik, a Sony eközben határozott lépéseket ígér.

A Lenovo és az IBM egészen pontosan 526 ezer akkumulátort hív vissza mostani akciójában, amelyeket 2005 februárja után értékesítettek. Az érintett komponensekből 168 ezer az Egyesült Államokban talált gazdára, a fennmaradó rész viszont egyéb országokban kelt el, így meglehetősen sok régiót érint a döntés. A felelős ezúttal is a Sony, amely szerint az eset nincs összefüggésben a Dell és az Apple termékeiben előforduló hasonló problémákkal.



Az esetről egyébként a héten mi is beszámoltunk: a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren kigyulladt egy, a kínai gyártótól származó laptop, amely kísértetiesen hasonlított a korábbi incidensekre. A szerencsétlenül járt utas éppen gépére készült felszállni, amikor laptopja füstölni kezdett. A helyzetet egy poroltóval tudták megmenteni, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár is viszonylag alacsony volt. Az első incidenstől számítva ezzel már az ötödik gyártó kénytelen visszahívni az akkumulátorokat, a Sony pedig egyre mélyebbre merül az ingoványban.

A japán cég magyarázata szerint a problémát az akkumulátor rövidre zárása okozza. Ez a legtöbb esetben lekapcsolást eredményez, ám előfordul, hogy a normális reakció helyett lángra kap a készülék, sűrű füstöt bocsátva ki magából. Ugyanez a tünet jelentkezett a Dell, az Apple, a Panasonic, a Toshiba és most a Lenovó laptopjainál. Az ügyben az IBM is érintett, hiszen eleinte a Nagy Kék árulta a ThinkPad laptopokat, a kínai gyártó a személyi számítógépekért felelős részleg felvásárlásával vette át a terjesztést 2005 májusában. A Sony egyébként globális lépéseket ígér, gyors eredményekkel.

Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság jelentésében arról ír, hogy a mostani eset nincs összefüggésben a korábbi példákkal, az IBM és a Lenovo ezek szerint óvatossági intézkedésként határozta el az akciót.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© benczurzs2006. 10. 02.. 00:01||#6
A részvény nem kockázatos, csak jól kell venni.
Magyarul : portfóliót !! <#nevetes1>
© Szefmester2006. 09. 30.. 03:58||#5
kockázatos dolog, de én is most vennék sony részvényt.. hátha jól jön ki az egészbõl...
© cateran2006. 09. 29.. 23:09||#4
En pedig pont most vennek reszvenyeket😊
© virs lee2006. 09. 29.. 20:29||#3
A sonynak leáldozott. ~~
© Zedas2006. 09. 29.. 19:04||#2
Szerintem ez kb. 3-400 millába kerül a Sony-nak (ugye már a Fujitsu is csatlakozott a sorhoz). Tekintve azt, hogy nemrég 900 milla hitelt vett fel a PS3 miatt: most nem vennék Sony részvényeket.
© roliika2006. 09. 29.. 18:08||#1
Már megint vagy még mindíg? 😄D