SG.hu·

Lost 2. évad - Folytatódik a kultusz az RTL Klubon

Végre kiderül, hogy mit is rejt a titokzatos csapóajtó. Az ország legkedveltebb sorozata folytatódik országos csatornán is.

Lehet szeretni, lehet utálni, de azt el kell ismerni, hogy a Lost - Eltűntek az utóbbi évek legnagyobb netes hisztériáját váltotta ki. Nem elég, hogy az 1. évadot követően elméletek ezrei, tízezrei kaptak szárnyra, hanem az alkotók nagyon ügyesen lovagolták meg a franchise-t és rengeteg a sorozatból nem ismert mellékszálat szórtak szét internet-szerte. Össznépi kincskereső játékot szerveztek, ahol az ügyesek újabb információkat tudhatnak meg a "nagy" titokkal kapcsolatban. Számtalan kamu, de sorozathoz köthető weblapot helyeztek el a neten, melyekből a kitartóak ugyancsak érdekes infókat tudhatnak meg - többek közt azt, hogy ki is az a Rachel Blake és mi köze van a történtekhez.


De mindez még a jövő zenéje, hiszen a legtöbb utalás a 2. évad nézőinek született. Idehaza a kevés háztartásban fogható AXN-en csak pár tízezer néző láthatta a sorozat 2. évadát, így az egyszeri néző nyilvánvalóan az RTL Klub segítségével tudja majd követni a történéseket. Az új széria szeptember 1-én indul este 9 órakor, mégpedig egy összefoglaló és egy vadonatúj epizód formájában, hogy aztán huszonegynéhány héten keresztül ismét otthonainkba költözzön a sorozat.

A történet természetesen ott folytatódik, ahol az 1. évad fináléjában abbamaradt, vagyis megtudhatjuk, hogy Locke és Jack pontosan mit is talált a dzsungelben fekvő furcsa csapóajtó alatt, mint ahogy az is ki fog derülni, hogy kik is rabolták el Waltot a tutajosoktól, Jintől, Sawyertől és Michaeltől. Természetesen a második évad a szereplők hátterének újabb és újabb részleteit tárja fel és nem mellékesen az első évad totyogása után nagyobb tempóba kapcsolnak a készítők a sziget titkával kapcsolatban. Újabb válaszokat kaphatunk, mégpedig olyan mennyiségben, amit nem lesz egyszerű követni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ami a sorozat dinamikáját még mindenféleképpen fel fogja dobni, hogy több új szereplő is csatlakozik a főszereplőkhöz. Köztük lesz Michelle Rodriguez is, akit már olyan mozifilmekből ismerhetünk, melyekben általában kemény csajok megformálását kapta feladatul - természetesen a Lostban sem lesz ez másképp, mert a skatulya ragadós Hollywoodban. A készítők nem fukarkodnak a 2. évadban sem a sokkoló pillanatokkal, senki sincs biztonságban a szigeten és bármikor megtörténhet bármi. Hiába no, sokak szerint direkt arra hajtanak az írók, hogy minél többször keresse az állát a földön a gyanútlan néző.

Amerikában egyébként a sorozat 3. évada októberben veszi kezdetét és egyelőre - bár nem tartozik a legnézettebb sorozatok közé a széria - várhatóan még jó pár évig fog folytatódni. Igaz, Damon Lindelof, a sorozat fő agya elejtette, hogy az 5. évad végén szívesen lezárnák a Lost - Eltűnteket egy mozifilmmel. Kérdés, hogy így alakulnak-e majd a dolgok, hiszen, ha a siker tartós lesz, akkor az alkotókat biztosan rá tudja beszélni a csatorna még annyi évadra, amennyi mindkét félnek anyagi és erkölcsi hasznot hajt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Tehát pénteken este 9-től fix program azoknak, akik már várják a folytatást. Akiknek pedig elegük van a nagy felhajtás által kisért szériából és nem kívánják növelni a tavalyi év legsikeresebb hazai sorozatának virtuális nézőszámát, azok jó ideig TV2-ős szupermozikat fognak nézni péntek esténként.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© 1Obi12006. 09. 09.. 20:22||#84
Õ Sawyer.Direkt ment bele a vízbe, tudod õ szereti kínozni magát.Hogy a kis pici fejcskét miért nem tudja ezt befogadni...
© winnie2006. 09. 09.. 01:14||#83
igazából minden filmbe bele lehet kötni, így ebbe a sorozatba is. még szerencse, hogy a való életben minden logikus.

gondolom nem voltak olyan helyzetben, hogy logikusan gondolkozzanak. viszont azért a cápa hasát jól megfigyelted-e?😊
© gere12006. 09. 08.. 23:25||#82
akar egy jo sorazat is lehetne ez, ha nem lenne zsufolva logikatlan nevetseges elemekkel. viszont ha igy nezzuk akkor elegge szorakoztato.

pl mai resz. sracok a tengeren bambusztutajon ucsorognek, aztan feltunik bambusztutaj masik, biztonsagosabb darabja. meglottvallu, verzo srac beugrik a tengerbe (ahol a capak jonnek mennek epp), fel kezzel odauszik. neger srac meglatja capakat, beszarik stb, s elkezd evezni s eleri a masik tutajt.

rem logikus :-)) lott, verzo vallal capak koze esszerubb beugrani. plane hogy 2 perc mulva sima evezessel is elerik azt a szart.

hat pl itt hangosan felrohogtem. csaladtagjaim meg nem ertettek, hogy a rem feszult helyzetben en miert rohogok.

ez csak egy pelda. sajnos csurig van ostobasaggal ez a sorozat. pedig tenyleg jo is lehetne.
© winnie2006. 09. 05.. 21:02||#81
a sorozatnak (mint minden sorozatnak) vagy egy tucat vagy annál is több rendezõje van. de írója is sok-sok. meg aztán a rendezõ az rendez, nem zsúfol és ötletel.

és mivel sorozat nem lesz vége, vagyis vége lesz, hiszen egyszer minden sorozatnak lecsökken a kritikus szint alá a nézettsége.

(viszont az értelmetlenségen vitatkoznék. lehet, hogy gagyi a sorozat, de nagyon aprólékosan fel van építve - az meg, hogy még egy webes játékszálat is bele tudtak applikálni, külön csoda.)
© Esrohnoil2006. 09. 05.. 20:41||#80
Ez a sorozat egy nagy rakás értelmetlen összevisszaság, amibe a rendezõ különbözõ jónak tûnõ ötleteket megpróbált belezsúfolni.
Egyébként meg sosem lesz igazán vége ha így haladnak...
© winnie2006. 09. 05.. 11:15||#79
attól, hogy a lostban személyekre vannak szabdalva a részek még összefügg a sorozat. akárcsak a sliders, az x-akták vagy a bsg - vagy a szeret-nemszeret jóbarátok, hiszen ott is jó ideig kuszálódnak azok a bizonyos párkapcsolatok.

minden sorozatnak az a lényege, úg kreálják õket, hogy a végtelenségig menjenek. a nézõk lehet, hogy már a 2. évadban megunták rachel és ross szenvedését vagy mulder kishúgának keresését, mégis mindkettõ sorozatot "húzták", ahogy húzzák a többi sorozatot is. mert sorozat.

szerintem😊
© Inquisitor2006. 09. 05.. 10:21||#78
Egy összefüggõ sorozatot azért nem lehet olyanokhoz hasonlítani, ahol önállóak az epizódok. Szóval egy X-Akták vs Lost vagy Battlestar Galactica vs Sliders dolog eleve baromság.
© Csacsis2006. 09. 04.. 10:35||#77
Vicces a 2. éved. Én már várom a 3.-at. Kár, hogy magyar adón magyar szinkronnal, magyar vágással, nézhetetlenek a sorozatok, így tölthetem le netrõl továbbra is.
© 1Obi12006. 09. 02.. 20:52||#76
Az hogy miért van jegesmaci a szigeten az már kiderült.
SPOILER
A Dharma kísérletezett az extrém élõhely változással, szóval ez egy génmanipulált maci.
© Gerbill2006. 09. 02.. 20:25||#75
Nekem a visszaemlékezésekben az tetszik, amikor mondjuk Shanon visszaemlékezésében az apja halálakor átsuhant a képen Jack, vagy éppen a repülõtéren Locke stb. Szerintem nagyon jó sorozat, csak kár hogy a második évad felétõl Jacknek megváéltozott a szinkronja. Csak az a baj hogy 1x lehet csak megézni úgy, hogy izgalmas is legyen.