Berta Sándor

Vereséget szenvedett a Sony: a PS2 nem számítógép

Egy több mint fél évtizede zajló vita végére tett pontot a brit fellebbviteli bíróság. A testület ugyanis kimondta, hogy - a Sony álláspontjával szemben - a PlayStation 2 konzol és nem számítógép.

De mi is ebben a dologban az új? - kaphatná fel a fejét egy átlagos felhasználó, hiszen azt még a laikusok is tudják, hogy a PS2 konzol. Nos, a Sony éveken át megpróbálta ennek ellenkezőjéről meggyőzni az európai bíróságokat, hogy több tízmillió eurót takaríthasson meg. A cég 2000 novemberében indított pert, mondván a PlayStation 2 nem konzol, hanem egy un. "Digital Processing Unit". Tájékoztatásul: ezt a megjelölést használják a számítógépekre. A vállalat célja egyértelmű volt: amennyiben játékkonzol a PS2, úgy 50 millió euró vámot kellene fizetni utána. A cég ezt a kötelezettséget akarta kikerülni.


A per kezdetén az Európai Unióban a számítógépeket nem terhelte vám, azonban a szórakoztatóelektronikai készülékek közé besorolt játékkonzolok után 2,2 százalékot kellett fizetniük a forgalmazóknak. A Sony azzal érvelt, hogy a PS2 nem konzol, sokkal több és jóval összetettebb annál, így gyakorlatilag számítógépnek minősül. Az Európai Bíróság első fokon eljáró tanácsa 2003 októberében kimondta, hogy a termék konzol és nem számítógép, azonban a Sony Europe fellebbezett az ítélet ellen. A mostani másodfokú tanács jóváhagyta az elsőfokú ítéletet és a döntés jogerős.

A határozat annak fényében különösen érdekes, hogy a Sony ugyanezt a megoldást próbálja eljátszani majd a PlayStation 3 esetében is. Ken Kutaragi, a Sony elnök-vezérigazgatója sietett is gyorsan leszögezni, hogy a PS3 egyik korábbi konzolra sem fog hasonlítani. Most már csak az a kérdés, hogy az elmaradt vámokat ki kell-e fizetnie a vállalatnak, ugyanis 2004-ben megváltoztatták az erre vonatkozó európai jogszabályokat és azóta a konzolokat sem terhelik vámok. Könnyen lehet tehát, hogy a vállalat a közel hat évig tartó huzavonával elérte célját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #116
    Ömm. Nem. Ez egy kicsit bonyolultabb. Konzolt az ember sok időre vesz. (akár 6-7 év). És az ember azért veszi a konzolt, hogy játsszon. Nyílvánvalóan azt a konzolt akarja megvenni, amin több játék lesz, és szebbek lesznek (jobban optimalizálnak). Azon a konzolon lesz több és szebb játék, amelyiktől a kiadó több eladott játékot remél. Attól a konzoltól remél több eladott játékot, amelyik konzolból többet vettek. Nagy vonalakban erről van szó. Ehhez még hozzájön a használtjáték-kereskedelem is, vagyis a népszerű konzolon futó játékokat olcsóbban tudja használtan beszerezni. Még hozzájön az is, hogy az ember olyat vesz, amilyet az ismerettségi köre, szintén a használt játék cserebere miatt, illetve a multi miatt. És még mindig hozzájön az a gondolat is, hogy a tömeg tudja mit csinál - gyak. a divat, vagyis az ember azt hiszi, hogy a tömegnek igaza van, ezért azt akarja tenni, ami a tömeg.

    Körülbelül általában igaz az, hogy azt a konzolt érdemes venni, amit eddig a legtöbben vettek. Ezért volt zseniális a Microsoft részéről, hogy egy évvel előtte kidobta a boxot, még akkor is, ha az khmm. finoman szólva nem rendelkezett túl jó meghibásodási aránnyal.
  • Mike65 #115
    ez a számológépre is igaz...
  • Mike65 #114
    de nektek olyan jól esik le számítógépezni az xboxot (ez nem csak neked megy, dzson barátodat is simán melléd állítom meg a többieket is) :D nagyon nevetségesek vagytok, ilyenekkel most saját magatokat égetitek, nem is kell senki hozzá, amikor arról van szó akkor le pc-zitek (vagy nevezheted számítógépnek is :D) az xboxot, meg nem igazi konzol ugye? és most ilyenekkel jössz jajj de röhögök :D
  • Mike65 #113
    jajj hát ez de sz*r volt :D fanboy!!!!!!! vak szellemi károsult
  • dez #112
    "nem csak grafikára jó" -> inkább így fogalmazok: "majd' minden számítási feladatra jó". Nem pedig egy igen szűk körére, mint írod.

    Igen, valamivel nehezebb programozni, de nem ez a kérdés.
  • BiroAndras #111
    "Na, de attól, hogy ez itt nem CPU, hanem (programozható) GPU, még nem csak grafikára jó. Erről van szó."

    Hol mondtam, hogy csak grafikára jó?

    "Hagyjál már a szövegszerkesztővel! Már 1000x el lett mondva, hogy számítási feladatokról van szó."

    Jó, kivételesen én néztem el.
    Igazából itt arról volt szó, hogy a GPU alapvetően grafikára lett kifejlesztve, és mellékesen alkalmas másra is. De jelenleg még nehezebb a programozása.
  • dez #110
    "Természetesen. De általában az ember a CPU-t programozza, így az a viszonyítási alap."

    Na, de attól, hogy ez itt nem CPU, hanem (programozható) GPU, még nem csak grafikára jó. Erről van szó.

    "Hát, ezek nekem nem tűnnek túl látalánosnak. Mind potnosan az a fajta számítási feladat, amir valóban alkalmasak a GPU-k."

    Nézz már körül egy kicsit a gpgpu.org-on, ez csak egy pár dolog volt azok közül.

    "De pl. szövegszerkesztőt nem látok köztük."

    Hagyjál már a szövegszerkesztővel! Már 1000x el lett mondva, hogy számítási feladatokról van szó.

    "És ettől bővebb lesz az utasításkészlet?"

    A kijelentés nem erre vonatkozott, de egyébként végülis igen, van egy pár az önállóságot szolgáló utasítás is.

    "Tehát a minden másra, az mégse minden másra. Ez kicsit olyan marketing szagú fogalmazás. Itt a "computation" akkor konkrétan számítási feladatot jelent, és nem bármilyen feladatot (tágabb értelemben minden "computation", amit a számítógép csinál)."

    Szerintem mindenki számára nyilvánvaló, hogy itt főleg matematikai számítási feladatokról van szó, nem általános számítógépi feladatokról. Ha mégsem lenne egyesek számára az, a bevezető eligazítja őket:
    "GPGPU stands for General-Purpose computation on GPUs. With the increasing programmability of commodity graphics processing units (GPUs), these chips are capable of performing more than the specific graphics computations for which they were designed. They are now capable coprocessors, and their high speed makes them useful for a variety of applications. The goal of this page is to catalog the current and historical use of GPUs for general-purpose computation."
  • BiroAndras #109
    "Azt úgy kell érteni, hogy a CPU-hoz képest."

    Természetesen. De általában az ember a CPU-t programozza, így az a viszonyítási alap.

    "- Advanced Rendering: Global Illumination, Image-based Modeling
    - Computational Geometry
    - Computer Vision
    - Image And Volume Processing
    - Scientific Computing: physically-based simulation, linear system solution, PDEs
    - Stream Processing
    - Database queries
    - Monte Carlo Methods"

    Hát, ezek nekem nem tűnnek túl látalánosnak. Mind potnosan az a fajta számítási feladat, amir valóban alkalmasak a GPU-k. De pl. szövegszerkesztőt nem látok köztük. Az adatbázisos dolog is ha jól tudom csak egy kis részét jelenti a teljes adatbázis motornak.

    "A shader egységek önállóan is működhetnek."

    És ettől bővebb lesz az utasításkészlet?

    "Azt a "minden másra"-t úgy kell érteni, hogy minden (pontosabban, oké, sok-sok) más számítási feladatra. Hence "general-purpose computation"."

    Tehát a minden másra, az mégse minden másra. Ez kicsit olyan marketing szagú fogalmazás. Itt a "computation" akkor konkrétan számítási feladatot jelent, és nem bármilyen feladatot (tágabb értelemben minden "computation", amit a számítógép csinál).
  • dez #108
    Akarom mondani emulátor. :)
  • dez #107
    Ilyen nem létezik. Csak olyan, hogy szimulátor, ami az eredeti hw-t próbálja szimulálni (bár xbox esetén nem kell mindent, mert részben pc-s hw), és azon belül futtatni a programot. Nem nagyon tudják igazán játszhatóan futtatni így...