Berta Sándor

Nyárra elkészülhetnek a Steam Box prototípusai

Gabe Newell, a Valve első embere a BAFTA díjátadó gáláján a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy 3-4 hónapon belül új szakaszba érkezhet a Steam Box projekt.

Az üzletember elmondta: partnereikkel együtt azon dolgoznak, hogy minél gyorsabban elkészüljenek a Steam Box első prototípusai. Néhány eszközt elérhetővé tesznek majd az ügyfeleik számára, hogy kiértékelhessék a reakciókat. Arra számít, hogy mindez 3-4 hónapon belül bekövetkezhet. Egyelőre nem világos, hogy Newell kikre gondolt "ügyfelek" alatt, ugyanis ezek egyaránt lehetnek a felhasználók, a játékfejlesztők és a játékkiadók. Az viszont már biztos, hogy a hardvert érintő elsődleges munkák már lezárultak és jelenleg a finomítások zajlanak. Problémák vannak a készülékkel, túl hangos és túlzottan melegedik, ezt meg kell oldani, de közben nem szeretnék, ha a teljesítmény visszaesne.


Gabe Newell a BAFTA díjátadón

Kiderült továbbá az is, hogy a vezérlővel kapcsolatos fejlesztések sem zárultak le, a Valve ugyanis a különböző szenzorokat is integrálná a rendszerbe. Így például a játék leállhat majd, ha a szenzorok azt érzékelik, hogy az adott játékos szívritmusa túlzottan megemelkedett. Newell ezt azzal magyarázta, hogy képeseknek kell lenniük arra, hogy mérni tudják mennyire izgatott egy játékos. Ez egészségügyi okokból sem rossz, ráadásul így mindig új játékélménnyel szembesülhetnek a felhasználók. Az üzletember azt nem akarta elárulni, hogy a Steam Box mennyibe fog kerülni.

Január elején írtunk arról, hogy a Valve új konzolt készít, amely egyedi kontrollerrel fog rendelkezni, lesz böngészője és szinte mindent megtehetünk majd vele, amit egy PC-vel tennénk, így akár PC-s játékokat is futtathatjuk rajta. Központi szerverként is használható lesz, azaz a mobilokat, táblagépeket is csatlakoztathatjuk hozzá. Newell később azt emelte ki, hogy a Steam Boxra a legnagyobb veszélyt az Apple jelentheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #8
    Gabi gyerek már unalmas...
    A stím bokszot viszont támogatom, mert nyitottabb platform lesz, mint a microszoft és a szoni nagyképű önkielégítései.
    Talán ad majd egy lökést a linuxnak, bár ehhez más is kell majd.
  • NullZ3r0 #7
    "a játék leállhat majd, ha a szenzorok azt érzékelik, hogy az adott játékos szívritmusa túlzottan megemelkedett"

    Lol, nehogy bepereljék őket, mert "szívrohamot kapott a videojáték miatt". Sürgősen sportolni kéne valamit, meg le kéne fogyni, ha már ez a veszély fenyeget.
  • Darth Sith #6
    a steambox vicces lenne steampunk dizájnnal :D tuti lesz pár olyan elvetemült aki készít hozzá ilyen moddingot ahogy az xbox-hoz is vannak spéci "dobozok" :P
  • kvp #5
    A hangerore es a melegedesre egy jo megoldas letezik. Nagyobb doboz, nagyobb hutoboroda, nagyobb, de lassabb ventillator. Kis meretben, eros gepet csak extrem hutessel lehet kesziteni, az meg az aktiv elemek miatt zajos lesz. Az nem irhatjak ra, hogy a gep hutoblokkjat egy kad vizbe kell rakni hasznalat elott.
  • teddybear #4
    Csak azért melegszik, mert ez a Steampunk verzió, és nem szigetelték le jól a kazánt...
  • shaddam #3
    Remélem steambox júzereknek lesz egyedi tf2 sapkájuk. Nem értem mi más lehet a vásárlóvonzó erő a nextgen konzolokkal szemben :D
  • narumon #2
    "Így például a játék leállhat majd, ha a szenzorok azt érzékelik, hogy az adott játékos szívritmusa túlzottan megemelkedett."

    Magas vérnyomásban szenvedőknek kifejezetten jól jön :) Így biztos, hogy nem melegszik túl a gép :)
  • Sir Quno Jedi #1
    "Problémák vannak a készülékkel, túl hangos és túlzottan melegedik"

    Na ezt ki hitte volna... (amatőrök)