SG.hu·

Súlyos üzemzavar a T-Online levelezőszolgáltatásában

2006. január 15-től kezdődően üzemkimaradás tapasztalható a T-Online levélküldés szolgáltatásában, amely sajnos nem csak a vállalat előfizetőit érinti, hanem az ügyfeleikkel levelezőket is.

Az üzemkimaradás két úton érzékelhető: A T-Online ügyfeleknél előfordulhat, hogy az általuk küldött levelek elvesznek, vagy több napos késéssel érkeznek meg a címzetthez, ha pedig levelezőpartnerünk a cég ügyfele, akkor előfordulhat, hogy a nekünk küldött e-mail veszik el, vagy érkezik meg csak több napos késéssel. A hibát több internetszolgáltató ügyfelei is tömegesen jelezték.

Az esettel kapcsolatban felvettük a kapcsolatot a T-Online-nal, de az ügyfélszolgálat szerint ilyen hiba nem létezik. A ranglétrán feljebb menve tegnap már elismerték, hogy a hibajelzés valós, de az üzemzavart azóta sem oldották meg.

Mai telefonos érdeklődésünkre Tüdős András, a vállalat informatikai igazgatója elmondta, hogy támadásra gyanakszik a levelezőszerverük ellen, mert az olyan mértékben túlterheltté vált, hogy képtelen volt a leveleket továbbítani, ezért azok felhalmozódtak rajta. A hiba elsősorban azokat az ügyfeleket érintette, akik a mail.axelero.hu hostnéven keresztül küldenek leveleket, a már új hálózaton lévő mail.t-online.hu szerverei rendben működnek. Közölte azt is, hogy folyamatosan dolgoznak a hiba kijavításán, elvileg a problémának mára már meg is kellett volna oldódnia, de az elmúlt napokban olyan tömegű levél gyűlt fel, hogy időbe telik, amíg eljutnak a címzetthez.

Frissítés: Sólyom Balázs, a T-Online sajtókapcsolatokért felelős vezetőjének lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a levelek nem vesznek el véglegesen, csak késnek.

Frissités #2: Délután a vállalat a témával kapcsolatban sajtóközleményt adott ki mely megerősítette állításainkat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hegyikecske2006. 01. 22.. 17:58||#32
Invitel nekem még akkor volt amikor vivendinek hívták és a 384es adsl volt a divat, talán pont a betárcsázos korszak után, a voda nekem pedig csak 6 ft 😄<#beka3>
© port31282006. 01. 21.. 13:23||#31
Hallottam már Invitel-területen lakót T-Com DSL-ért könyörögni. 😊
© port31282006. 01. 21.. 13:21||#30
2005. május 13-án kaptál róla körlevelet elõször, miután nevet váltott a cég.
© port31282006. 01. 21.. 13:19||#29
Nem tudom a négy napot honnan vetted. Szerdán kezdett el bedugulni.
© KDOG2006. 01. 20.. 22:59||#28
t-sz*r 😊

ezt mindenki tudja 😄
de mégis elöfizetnek rá....

kedvenc mondásom: aki hulye halljon meg 😄
Én még mindig stabillabban netezek invitellel, kevesebbért, nem tilt le senki ha 2terrát letöltök, vodafonon 9forintért beszélek 😊 nem látom az undorito magenta szineket, minden sokkal gyorsabb 😊

© Tinman2006. 01. 20.. 21:30||#27
Rápacsálnak mert van fax machine ;-)

Amúgy én sem kaptam levelet, hogy te kedves user légy olya kedves a saját érdekedben állítsd át a levelezõprogidban az SMPT/POP3 szerverek címeit.
Egy körlevél qrva megerõltetõ lett volna?
© Hegyikecske2006. 01. 20.. 17:48||#26
Ja valamint elég nevetséges a feltöltési sebessége 😄
© Hegyikecske2006. 01. 20.. 17:47||#25
Nemlesz egyszerû megszabadulni tõlük 😊 Puszta jóindulatból felajánl egy másik csomagot, aztán hiába mondanád le e-mailben, telefonon, mindenképpen faxolnod kell, ez arra jó h még egy hónapot kifizettessenek veled 😊 Tapasztalatból tom, de én még pont amikor bejött ez a tré-onlány márkanév akkor váltottam (mekkora szerencsémre! Nemcsak h gyorsabb vagyok azóta, de még olcsóbb is az új szolgáltatóm, szal duplán megérte!). A cikkhez még annyit h elég ciki lehet nekik, mer a napokban volt pont egy cikk itt az sgn, h példaértékû korszerûsítésen esett át az adatpark (bár csak a tápok tekintetében, de akkor is) Mindenesetre valóban megfontolandó h nem csak átállítani akarták-e a usereket az új név használatára...
© Zenty2006. 01. 20.. 16:34||#24
Hát aki a t-online-hoz megy az megis érdemli! 😄
© pemga2006. 01. 20.. 16:02||#23
A fene tudja, én pl. nem emlékszem hogy kaptam volna bármilyen levelet vagy akármit tõlük arról, hogy van ilyen szerverük is, és hogy át kéne állítani az eximet 😊. Az SMTP-jüket pedig muszáj használni, mert az adsl-ip-tartományuk benne van a sorbs/rbl listákban...