SG.hu·

A jelenleginél szigorúbb médiatörvény készül

Egy tervezet szerint a közmédiumok nem sugározhatnának kereskedelmi reklámokat, a nagy tévék tulajdonosai csak saját reklámidejüket értékesíthetnék, ráadásul nem is indíthatnának új adókat.

Külön jogszabályban határoznák meg a közmédiumok feladatait, nem évente, hanem hatéves ciklusra vonatkozóan oldanák meg a finanszírozásukat valamilyen arányszám alapján (költségvetésüket viszonyíthatnák a központi büdzséhez vagy a GDP-hez) - mondta Bogdán Tibor, az 1996-os médiatörvényt felváltó jogszabály normaszövegét kidolgozó bizottság vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.

A törvényjavaslat a fentiekre csak ennyiben tér ki, de arról is rendelkezik, hogy a közmédiumok nem sugározhatnának kereskedelmi reklámokat. A testület szándékai szerint a jelentős piaci erővel rendelkező médiumok, vagyis a 30 százalékos közönségarányt meghaladó mutatóval rendelkező adók - ilyen például az RTL Klub és a TV2 - tulajdonosai csak saját reklámidejüket értékesíthetnék, vagyis megtiltanák a jelenlegi gyakorlatot, amely szerint az említett csatornákat működtető cégek több kis televízió reklámidejét is árusítják.

A testület egyébként ezt tartja a tervezet egyik sarkalatos, vélhetően sok ellenállást kiváltó pontjának, illetve azt, hogy azok a cégek, amelyek bármilyen tulajdoni vagy menedzsmentkapcsolatban állnak valamely jelentős piaci erővel bíró szereplővel, nem indíthatnának új adókat. Egy vállalkozás azonban több csatornát is működtethetne, ám ha azok együttesen elérik a 30 százalékot, tovább már nem terjeszkedhetnének. Arról nem rendelkezik a tervezet - amiről egyébként a hatályos törvény igen -, hogy a nyomtatott sajtóban meghatározó erővel rendelkező cég vagy cégcsoport milyen feltételekkel jelenhetne meg a televíziós vagy a rádiós piacon. A bizottság tagjai azt a gyakorlatot is megszüntetnék, amelyben egy televízió egyik tulajdonosa külföldről juttatja el a jelet a magyar piacra - ezt az adott terjesztőnek kellene megakadályoznia.

A jogszabálytervezet már a digitális korszak körülményeire tekintettel fogalmazza meg a szabályokat. A testület szerint az átmeneti időszakról külön kell rendelkezni, erre viszont nem alkalmas az informatikai tárcánál kidolgozott jogszabálytervezet - ismertette a bizottság állásfoglalását Hajdu István, a Magyar Rádió és az ORTT egykori elnöke. A bizottság szerint a most kezdődő vita és az egyéb teendők után 2006 végén vagy 2007 elején kerülhet a parlament elé a törvénytervezet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mrzed0012006. 01. 11.. 11:16||#11
Hát igen, én sem nézek TV-t, de mégis "TV"-t nézünk amikor TVRip-eket nézünk.
Szóval te is rontod a nézettségi statisztikákat mert letöltöd. Rosszfiú :ppp
Akárcsak az amcsik, akik szintén nem annyira hülyék mint egyesek képzelik, õk sem megnézik sokreklámostul (egyszerûen élvezhetetlen), hanem letöltik (persze a bugyutább sorozatoknál mint DH ez annyira nem jön ki 😊 )
Én már várom a digitális korszakot, akkor talán tényleg valós számokat kapnánk mint nézettségi statisztika 😉

Ja és hogy ontopic legyen a médiatörvényeknek csak addig van jelentõsége, ameddig van média és van aki nézi.
Nem csodálkoznék, ha 5 éven belül olyan sorozatok látnának napvilágot, amit csak interneten "vetítenek", és TV-ben nem (na oda akarjanak nagy sárga karikát rákényszeríteni 😛PPPP)
© winnie2006. 01. 11.. 11:07||#10
ezért sem nézek tévét. ami értelmes arról van rip (ugye?😊, amirõl nincs, azt meg felveszem, és a dvd-n egy gombnyomással átugorja a csúnyaságokat.
© mrzed0012006. 01. 11.. 10:44||#9
Nem ott nõttünk fel, itt nem volt a gyerekkorunkban reklám a Derrick közben 😊
Viszont lásd be, hogy a 6-8 az kib.szottul sok (már a 3 is sztem, 1/30 perc az ideális)
Lényegében a sok reklám a film/epizód élvezeti értékét rombolja (beleéled magad éppen Sharidan kapitány szerepébe, mész hõsiesen az árnyak ellen .... és ekkor egy hatalmas babapopó vigyorog vissza rád a képernyõrõl, vagy egy kékvérét folyató tamponhercegnõ ... broáf)
© winnie2006. 01. 11.. 10:25||#8
Van is egy kis mondás: "4 reklám között az rtl klubb este lejátszik egy filmet." 😊

ezt a reklámparát sosem értettem. az egyértelmû, hogy kell a filmek közé a reklám, de gondoljunk bele, hogy amerikában egy sorozatepizódot olykor 6-8 spot is megszakít. nálunk ellenben csak egy.
© mrzed0012006. 01. 09.. 09:41||#7
Inkább azt az idegesítõ karikát vennék már le képernyõrõl azok a szerencsétlenek így a digitális mûsorszórás hajnalán (vagy legyen opcionális!). Totál idegesítõ tud lenni egy sötét film közben (meg úgy általában hogy hülyének nézik az embert).

Nem lehet külföldrõl sugározni, akkor a Cool TV-vel mi lesz (csak fenyegetõztek hogy romániából fogják küldeni a jelet, vagy már megtörténet az átállás?)
Ez az egyetlen csatorna ami sugározza az Outer Limits-et jelenleg az összes bármilyennyelvû Mo-on kábelen fogható csatornák közül, kár lenne érte.

Új csatorna nem árt.
Az értékesítésükbe meg minek pofáznak bele (a Média Markt ugye csak saját maga gyártotta terméket árul ... mert hülye <#idiota>)
© Praetor2006. 01. 08.. 12:57||#6
A szabad piac elvével erõssen ütközik ez a felállás, hogy nem engednek új adókat indítani, vagy azt rendkívül megnehezítik.
Legyen több csatorna, és legyen nagyobb a verseny. Nem kell védeni a meglévõ csatornákat.

Ez fõleg majd a digitális mûsorszorszórással válik aktuálissá, hiszen a technológiai korlátok kitágulnak. Adott sávszélességen sokkal több csatornát lehet sugározni, mint eddig. Jobb kép és hangminõséggel...
© Cat2006. 01. 05.. 15:48||#5
igen, a reklámidõ értékesítésének tiltása egyértelmûen a kicsiket öli meg, nem ismeri a reklámpiacot az, aki ilyen döntést akar hozni
© lovagregeny2006. 01. 05.. 15:02||#4
Igen. Egy határozott jó pont nekik. Mocskos reklámokat de gyûlöljük..
Van is egy kis mondás: "4 reklám között az rtl klubb este lejátszik egy filmet." 😊
© winnie2006. 01. 05.. 13:55||#3
"Egy tervezet szerint a közmédiumok nem sugározhatnának kereskedelmi reklámokat, a nagy tévék tulajdonosai csak saját reklámidejüket értékesíthetnék, ráadásul nem is indíthatnának új adókat."

Azert akadnak akarni akaro politikusok is. Koszonet erte.


ööö, mi ebben a tevés?

1. nem indíthatnak új csatornákat. ez neked miért jó? ne legyen nagyobb választék? (fognak indítani, csak megint a beszállítóikkal, mint a cool vagy az írisz tévé)

2. saját reklámmidejüket értékesíthetik. ennek miért örülsz? a reklám ideje attól még nem változik, max a tv bevétele csökken, vagyis nem lesz annyi pénze esetleg igényes tévémûsor készítésére/vásárlására. (amúgy meg dettó, az rtl helyett, az IKO szokta értékesíteni a reklámidõt, szóval ez megint nem fogja zavarni a nagy tévéket, csak a piciket)
© Commandante2006. 01. 05.. 11:48||#2
"Egy tervezet szerint a közmédiumok nem sugározhatnának kereskedelmi reklámokat" - nem is tudom, mi a rosszabb. 10 perc reklam, vagy 2 perc jobb <-> bal oldali fikadobalas. Inkabb olvasok.

"hanem hatéves ciklusra vonatkozóan" - aki 4 evig kormanyoz, az hogy szabhatja meg a költsegkeretet 6 evre? Csak en erzem ugy, hogy ennek semmi koze a TV-hez? Kisse zoldhasu szaga van az egesznek.