SG.hu·

Használt PC-k áradatával küzdenek a szegény országok

Egy környezetvédelmi szervezet tanulmánya szerint a szegényebb afrikai országok a tengerentúlról érkező, sokszor használhatatlan, vagy helyrehozhatatlan számítógépek tengerével küzdenek, ami nem segít helyzetükön.

A The New York Times cikke a Basel Action Network nevű környezetvédelmi csoport tanulmányára hivatkozva számol be a várható problémákról. A ma megjelenő, The Digital Dump: Exporting Reuse and Abuse to Africa címet viselő dokumentumban ugyanis képet kaphatunk a használt PC-k tömeges bevitelével járó problémákról, illetve a várható következményekről.

Ez semmi jóval nem kecsegtet. A tanulmány szerint egyedül a nigériai Lagos városába havonta 500 konténerben mintegy 40 ezer személyi számítógép érkezik, és ennek legnagyobb része használhatatlan állapotban kerül ide. A helyi hatóságok jelentése szerint a beérkező szállítmányok mindössze 25 százalékban tartalmaznak használható PC-ket, a többi szemétre való. Ez egyrészt gazdasági szempontból hátrányos - hiszen ezeket a konfigurációkat sem megjavítani, sem eladni nem lehet - másrészt pusztán az óriási számok révén környezetvédelmi fenyegetést jelent.

Ez utóbbi fenyegetés igencsak súlyos következményekkel járhat, hiszen az újrahasznosításhoz hiányoznak a szükséges gazdasági, pénzügyi és jogi feltételek. Nem csoda, hiszen ezzel a kérdéssel még az Európai Unió is megszenvedett, sőt, határozott jogi ellenlépésekkel fenyegette meg hét tagországát, amiért a mai napig nem alkalmazták a fő direktívát (Magyarország már korábban jelentős haladékot kapott). Jelenleg ugyan az európai teljes szemétmennyiségnek (évente 2 milliárd tonna) mindössze 4%-a elektronikai termékből adódó hulladék, azonban ez az arány 2-3-szor nagyobb ütemben növekszik, mint bármely más szeméttípus mennyisége. Világos, hogyha a kérdés rendezése még az Uniónak is súlyos problémákat okoz, nem sokat várhatunk el a nehéz helyzetben lévő afrikai, ázsiai országoktól.

A Basel Action Network szerint amennyiben a fejlett országok - elsősorban az USA - nem látják be, hogy a digitális szakadék felett átívelő híd valójában a hulladék eltávolítására szolgáló csatorna, addig nem számíthatunk a helyzet javulására. Ez pedig súlyos következményeket vonhat maga után a fejlődő régiókban, ahol a szegénység mellett a fejlett világ hulladékával is kénytelenek lesznek megküzdeni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SmallGreenET2006. 01. 20.. 13:27||#40
ujj, vétettem egy elírást (üreg = öreg), ill. egy bõdületes helyesírási hibát, helyesen természetesen vajon. 1000bocs, régi nyelvtan-tanárnõim a hajukat tépnék... 😄
© SmallGreenET2006. 01. 20.. 13:24||#39
+áll az eszem, hogy itt néhány ember milyen véleménnyel van Afrikáról. A ti agyatok csak az amerikai sz*rt veszi be? Azon senki nem gondolkozik, hogy ki és mi juttatta el ide az ottani államokat, népeket? A gyarmati uralom idején frankón kizsákmányolták az országot, majdnem rabszolgamunkával termelték az árut, amitõl szép látványosan fejlõdõ kapitalista államok jöttek létre. Aztán jött a 2 nagy háború, a korábbi nagyok meggyengültek, s nem volt már akkora biznisz megtartani a gyarmatokat, hát kivonult Európa. Mi maradt utánnuk? Egy mesterséges társadalom, néhány üreg teherautó, s egy önmagában roskadozó gazdaság, ami teljesen az anyaország piacára termelt. Majdnem minden államban véres polgárháborúk zajlottak, mert a korábban kiemelt feketéket irigyelték a többiek. Az usa és Európa szállította a fegyvert a jobbosoknak, vagy akik korrupt kapitalizmust akartak, a SZU a baloldaliaknak. Az egésznek az eredménye: óriási államadósságok, nyomorgó, éhezõ nép, és egy-egy földig lerombolt ország. Ahol nincs arany, olaj vagy vmi nagyon értékes nyersanyag, azokkal nem foglalkozik a humánus nagy amerikai mágus.
Te valyon milyen lennél, ha konténervárosba születnél, ha mákos vagy halálos betegség nélkül, s nem részesülsz semmilyen oktatásban, az ég világon lövésed sincs a világról, max szakadt használt márkás rongyokban rohangálsz?
A szg-szállítmányokról csak annyit, hogy sztetek frankó modern mûködõ PCket adnak oda? Kb az állami hivatalok leselejtezett 386 és 486-os gépeit, amihez az ég világon szinte már semmi sem jó, a nagy részük csak veszélyes hulladék. Ha meg vmi értékesebb cuccokat váltanak le, azokat élelmes emberek elõtte még +dézsmálják rendesen, nehogy már az afrikai konténerekben vmi értékes maradjon...
© Ma2ska2005. 12. 29.. 11:35||#38
Ha segiteni akarnak valakinek, akkor az tényleg segitség legyen, ha meg nem akkor inkább ne küldjenek semmit. Hasznositható részben meg az ilyen marhaságokat felejtsétek el. Jóval gazdagabb országokban is probléma a hulladékkezelés, ujrahasznositás. Majd kapnál ajándékba te is egy hulladék gépet, aztán ne szedd szét még néhány jó ic biztos van benn, oszt örüjjé neki.
© Pharaoh2005. 10. 26.. 14:23||#37
Egyszer úgyis szemét lesz belõle, ha nem most akkor utóbb.
© Troll2005. 10. 26.. 08:55||#36
Nem, arra célzok, hogy a "modern" Nyugatnak nem kéne ész nélkül kizsákmányolnia (manapság ez milyen hülyén hangzik :-) a nyersanyagban gazdag, ám fejletlenebb országokat.
Mai társadalmunk egy nagy piramisjáték. Egy gazdag ország talpa alá négy szegényebb kell, hogy megálljon a gazdasága. A négy szegényebb alá két-két még szegényebb. Ha a nagyon gazdag házza fel az alatta lévõket (lásd EU), akkor azok alá is több oszág kell. Így szépen lassan elfogynak az országok, összedõl a piramis, ha nem lesz kinek a nyakába állni.
Szóval arra célzok, hogy a fogyasztást kéne csökkenteni, meg az esztelen szeméttermelést. Én piciben megteszem ezt, legalább két évig használok egy számítógépet, a használható alkatrészeit upgrade után is megtartom, a kihullott régebbi dolgokat meg nem kidobom, hanem továbbadom ide-oda.
© onimusha2005. 10. 25.. 22:29||#35
nem kéne beoltani õket erre célzol ?
© Troll2005. 10. 25.. 20:38||#34
<i>Összefoglalbva, én nem sajnálnám õket, maguknak okozták a bajt, most meg tûlünk koldulnak, miközben tönkreteszik a közös bolygónkat.</i>

Az a gond, hogy nem õk teszik tönkre közös kis bolygónkat, mert a rablógazdálkodást az odatelepült cégek végzik. A "hülye fehér ember" odamegy, bányászik, olajat fúr, erdõt irt, meg lerakja a szemetét. Közben humanizmusról gajdolva beoltja a benszülött gyerekeket, akiket így aztán nem tizedel meg mindenféle vész. A megugró populációnak ellenben nem visz kaját, ruhát, munkát, az már "egyéni szocprobléma".
Nem, itt a hülye kapitalista fehér a baj, a fekete a mai napig békében élne õsközösségi formában, ha nem rejtene mindenféle nyersanyagot a földje.
© onimusha2005. 10. 25.. 14:36||#33
ebbõl a szempontból a magyarországi romákat sem értem, nincs pénzük, nem dolgoznak lusták, nyafognak a segélyekért, szaporodnak mint a nyulak, de mégis mi a ráknak ?? páran meg már fenyegetõznek is, hogy elhagyják MO.-t, remélem be is tartják <#vigyor><#vigyor>
© Pharaoh2005. 10. 25.. 14:29||#32
Ezeket a szegény országokat nem értem, halnak éhen, nincs mit enni meg stb erre sorra szülik a gyerekeket. Nem kéne úgy szaporodni és akkor lenne egy akkora népesség, amit el tud tartani az adott terület.
© onimusha2005. 10. 25.. 13:17||#31
nemtom sztem ez annyira nem volt gáz, persze õk nyilván hívhatják egymást n-el is de mi nem mert nem vagyunk feketék errõl van szó ?