SG.hu·

Kínai-amerikai DVD-másoló banda bukott le

Két amerikai és két kínai állampolgárt ítéltek börtön-, illetve pénzbüntetésre az ázsiai országban illegális DVD-másolatok eladásáért. A százezernyi eladott kópia összesen öt évnyi börtönt eredményezett.

A két amerikai férfit, Randolph Hobson Guthrie III-t és Cody Abram Thrusht, valamint két helyi segítőjüket, Wu Dongot és Wu Shibiaót azért fogták el a kínai hatóságok, mert az illegális DVD-kópiákat három dollárért kínálták eladásra az eBay online hirdetési portálon és a stílszerűen threedollardvd.com névre keresztelt weboldalon. A DVD-kalózkodás tetőzik Kínában; a legtöbb város boltjaiban és utcáin meg lehet találni őket. A kínai kormány számos tervet tett közzé a kalóz-DVD-eladások visszaszorítására, azonban ezek a törekvések eddig nem hoztak sok eredményt.

Az ügyben eljáró bíró tájékoztatása szerint a másoló- és terjesztőcsoport 2003 novembere és 2004 júliusa között összesen nem kevesebb, mint 133 ezer illegálisan másolt műsoros DVD-t adott el. A filmekért a négy férfi összesen 3,3 millió jüant, azaz 307 ezer eurót (76 millió forintot) vágott zsebre. Az illegális kópiákból bőven jutott a világ húsz országába, többek között az Egyesült Államokba, Kanadába, Nagy-Britanniába és Ausztráliába. A csoport 93 ezer eurós nyereséget könyvelhetett el.

Guthrie-t, aki a kínai lapok szerint a banda feje volt, a bíró 30 hónap börtön- és 46 500 eurós pénzbüntetésre ítélte. Nem úszták meg enyhe ítélettel a többiek sem. Thrush, Wu Dong és Wu Shibiao tíz hónapos börtön-, illetve 1000 és 2800 euró közötti pénzbüntetést kaptak. Érdekesség, hogy a nyomozásban nem csak a kínai hatóságok vettek részt, hanem az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma is. Amikor a négy személyt őrizetbe vették a nyomozók, összesen 210 ezer illegális DVD-másolatot, 67 ezer amerikai dollárt és 222 ezer jüant találtak náluk.

A csoport akkor bukott le, amikor a hatóságok leellenőrizték a weboldaluk domainnevét és a keresés kiadta a pontos címet Sanghajban, egy randyguthrie névre szóló e-mail címet és még egy telefonszámot is. Ezek után a rendőröknek már nem volt nehéz dolguk és igazán szép fogást tudtak csinálni. A négy DVD-másoló a börtönben majd eltöprenghet azon, hogy esetleg nem ártott volna valamilyen módon levédeni az elérhetőségeiket és nem pedig gyakorlatilag tálcán kínálni az információkat a hatóságok számára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© M@TriX2005. 04. 22.. 11:20||#11
hát ezek tényleg elék lámák voltak, már azt hittem valami nagy nyomozás volt a szerv részérõl, de nem kellett nagyon megerõltetniük magukat 😊
© Tbone2005. 04. 22.. 09:04||#10
Nekem is hasonlo tapasztalataim voltak Malajziaban. A varos legnagyobb bevasarlo kozpontjaban hasonlo aron arultak a DVDket. Csak a borito volt kirakva nagy albumokba es onnet lehetett valogatni a legujabb filmek kozul. Utana a srac csak egy muanyag tasakban levo DVD-t adott, amiben benne volt a borito is. Mivel tobbet vettem odaadta $1.2-t.
© vax2005. 04. 22.. 00:15||#9
Kína "állami szintre" emelte ezt, mivel saját szabványt dolgozott ki.
© palika222005. 04. 21.. 12:45||#8
Úgyvan, gyári nyomot CD-nek és DVD-nek tûntek. Számlát is adtak minden vásárlóknak. Terészetesen én nem vásároltam. Az viszont nagyon elgondolkoztató, hogy ennyiért megéri árulni.... Beszerzési költség + munkabér + üzletbérleti díj (elõkelõ helyen)..... Most már meg lehet érteni mibõl futja a jogvédõknek ügyvédekre egy 5000Ft-os DVD után.......
© palika222005. 04. 21.. 12:33||#7
Nem tudom..... De az emeleten volt 3-4 stand ami zárva volt a kb. 20-ból. Biztos az volt a 300-ból a 3-4???
© Pharaoh2005. 04. 21.. 12:01||#6
Kínában meg HK-ban, ha jól tudom azért olyan olcsóak a dvd-k, mert egyszerûen nem fizetnek utánna semmilyen jogdíjat, pedig nem írt ,hanem rendes gyárban nyomott dvd-k
© pemga2005. 04. 21.. 10:20||#5
Eradicate hadmûvelet során kb 300 embert gyûjtöttek be Ázsiában, azóta vajh mi lett a sorsuk?
© palika222005. 04. 21.. 10:05||#4
Ez csak a jéghegy csúcsa... Azért buktak le mert nagyon szem elõtt voltak, és az amcsik is tejeltek nekik...... Nemrég jártam a távolkeleten üzleti úton. Bementem egy elõkelõ bevásárló központba, ahol egy teljes szinten csak DVD filmeket és PC PS2 XBOX játékokat árultak...... kb. 1,5 USD-ért.
© Cactus2005. 04. 21.. 09:40||#3
Ugye mindig az apróságokon buknak le az emberek. Bár jól tükrözi a világ véleményét az árakról: még az amcsi is rendel Kínából, ha olcsóbb.
© irkab1rka2005. 04. 21.. 09:24||#2
teszik a cikk végkövetkeztetése 😊