SG.hu·

Spammerré vált az ausztrál miniszterelnök

Politikai spamkampány folytatásának vádjával kénytelen szembenézni az ötödik kontinens első embere. A kialakult helyzetet csak súlyosbítja, hogy a spamküldés technikai megvalósítását a miniszterelnök fiának a cége végezte.


John Howard,
Ausztrália miniszterelnöke
Az ausztrál kormány idén áprilisban megtiltotta, hogy bárki kéretlen reklámleveleket küldjön a világhálón. Aki mégis így cselekszik, az nagyon komoly büntetésekre számíthat. Persze a rendelet kitért arra is, hogy az új jogszabály hatálya alól kivételt képeznek a politikai pártok, valamint a vallási és a jótékonysági szervezetek. Az ausztráliai eset közel sem egyedülálló a világon. A politikai pártok és vezetők a világ több országában is előszeretettel használják ki a spamellenes törvények adta kiskapukat és küldözgetik milliószámra a választópolgároknak az ígéreteiket tartalmazó kéretlen elektronikus leveleket.

Bár, mint látható, a miniszterelnök nem sértette meg a törvény betűjét, ám az ellenzéki munkáspárt szóvivője, Kate Lundy szerint az emberek jóízlését annál inkább. Ráadásul hiába rendelkezik így a jog, egy politikusnak illene akkor is mértéket tartania. Hasonlóképpen vélekedik Troy Rollo is, aki az október 9-ei parlamenti ülésen alaposan be szeretne fűteni a konzervatív miniszterelnöknek. S hogy miért is? Rollo úgy véli: John Howard a politikai szennylevelekkel egyszerűen elzárja az utat más felhasználók elől, gyakorlatilag megbénítja az internetet a sok spammel.

Az ausztrál kormányfő egyelőre hallgatásba burkolózott és nem kívánt reagálni az ellenzéki parlamenti képviselők vádjaira. Október 9-én azonban már bizonyára nem tud majd kibújni a kínos kérdések megválaszolása alól.

Arról nem szól a fáma, hogy a miniszterelnök és a fia, illetve annak cége ellen terveznek-e bármilyen jogi lépést az ellenzéki pártok. Bár az ausztrál spamtörvényt John Howard és a fia nem sértette meg, ám erkölcsileg mindenképpen elítélhető dolgot cselekedtek, s ez akár a bársonyszékébe is kerülhet a politikusnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wing Rockling2004. 09. 12.. 19:42||#7
John Howard mért nem jön szpemmelni ide a gumiba? :o
© Yossarian2004. 09. 10.. 14:30||#6
"gyakorlatilag megbénítja az internetet a sok spammel."

jajjjj
© gz82004. 09. 08.. 15:01||#5
Még csak 8 napja van szeptember, Ausztráliából meg lassan érnek ide a hírek.
© comet2004. 09. 08.. 10:28||#4
Ezt a hírt még

AUGUSZTUSBAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

olvastam máshol...

ejnye.
© HuAn822004. 09. 08.. 07:43||#3
politikusok...
© [HUN]PAStheLoD2004. 09. 08.. 07:37||#2
loál .. szar ügy 😄
© ollie2004. 09. 08.. 01:53||#1
hehe