Gyurkity Péter

Pert nyertek a p2p hálózatok a zeneipar ellen

A szövetségi fellebbviteli bíróság mostani döntése megerősítette azt a korábbi határozatot, miszerint a fájlcserélgető hálózatokat működtető szervezetek nem vonhatók felelősségre a szerzői jogok megsértése miatt.

A döntés szerint a fájlcserélgető hálózatok - bár a kalózmásolatok terjesztését is lehetővé teszik - számos legális cél érdekében is felhasználhatóak, és a p2p szoftverek készítői nem felelősek a felhasználók tetteiért. A döntés értelmében a bíróság helybenhagyta a Grokster és a StreamCast ügyében korábban meghozott határozatot, és elutasította a zeneipar fellebbezését. A bíróság felhívta továbbá a kongresszus, valamint a zeneipar képviselőinek figyelmét arra, hogy a gyors technológiai fejlődés miatt nem ajánlatos olyan irányba módosítani a szerzői jogokat védő törvényt, amely kivételes helyzetbe hozná, és tulajdonképpen bebetonozná a már piacon lévő cégeket és az általuk forgalmazott lejátszókat.

Amint arról korábban hírt adtunk, az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA), valamint az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) Orrin Hatch szenátorral együttműködve egy olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely jelentősen megszigorítaná a szerzői jogokat védő előírásokat. A szövetségi bíróság véleménye szerint a javaslat ugyan kielégítené a zeneipari cégek gazdasági céljait, de a szerzői jogokkal kapcsolatos rendelkezések módosítása beláthatatlan következményekkel járna a gazdasági és a társadalmi szférában egyaránt. A határozat indoklásában a bíróság kiemelte, hogy a fájlcserélgető hálózatok lecsökkentik a forgalmazási és szállítása költségeket, és új értelmet adnak a zene, a képek és a dokumentumok terjesztésének.

Elemzők szerint - mivel a cégeket nem perelhetik - a bíróság döntése negatív következményekkel jár a felhasználókra nézve, a két szövetség ugyanis minden bizonnyal további pereket indít majd annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fájlcserélgető hálózatokon terjedő kalózmásolatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alfa Of NS #16
    Ez kifogas nem indok. Ilyenkor tuntetni kell, nem nem fizetni adot.
  • HuAn82 #15
    Az úthálózat pont rossz példa. Köztudott, hogy katasztrófális állapotban vannak. Ha a ténylegesen befizetett adót rá is fordítanák akkor nem így kellene kinéznie. Gondolom emiatt pereli a Magyar Autóklub is az államot (próbaper).
  • zippofcy #14
    Ki hőbörög? Azért nem fizetek adót mert nagyobb része a bürökratikus államapparátus fenntartására meg a politikusok és sleppjuk eltartására megy el. Tartsa el őket a hóhér, de ne én!
  • Güzüke #13
    Én is nagyon örültem ennek a hírnek. A felhasználókat pedig nem fogják tudni leállítani, mert a magáncélú másolás nem törvénybe ütköző szerintem náluk sem.
    Az adófizetésről már off: én sajnos olyan informatikus vagyok, akinek minden bevétele adózik, bár jól megfizetnek, így marad, bár nem sok takarékoskodásra, extrákra (autó, lakás, telek, utazgatások, ékszerek egyéb "luxuscikkek" stb.) nekem sem telik. Megértem azok érzéseit, akik szarul keresnek. De adózni KELL! Mert ugye nem gondoljátok, hogy én fogok helyettetek is fizetni?! Talán tartsalak is el? Igénybe vesztek sok olyasmit (pl. úthálózat), amiért az adózók fizetnek. Szóval nem komálom ezt a hozzáállást.
    Amúgy aki nem fizet adót, az milyen jogon hőbörög az alacsony fizetésért és a hatalmasok tetteiért?
  • SwITcHMaN #12
    Azért hogyha 30 GB minimális megosztás kell, akkor felmerül a gyanú, hogy nem az anyukán szülinapjáról készült képek letölthetővé tételéről és megvitetásáról van szó a messze lakó nagypapával... (Vagy fényképezzek nagyon nagy felbontásban?)
  • Sub #11
    Jól van már! Állj a tükör elé és nyald meg az orrod! "Én nem fizetek adót" bebebe... pffffff
    Próbálj meg havi 50 ezerből tengődni mint ahogy sokan teszik hazánkban...
  • GodBadka #10
    Én arra nem lennék büszke, hogy nem fizetek adót.
  • Ceb #9
    Már csak egy megbízható titkosítás kell a p2p programokhoz, aztán törögessék csak
  • zippofcy #8
    Aki kicsit is ért a joghoz az tudja hogy ha ilyenért beperelik simán megússza. HA NEM VALL BE SEMMIT. A bizonyítás lehetetlen. Különben bíróság előtt sokszor még az ittas vezetést is meg lehet úszni. Bizonyítsd tanúval hogy NEM TUDTÁL RÓLA hogy alkoholt ittál (gyk. vki belecsempészte az italodba, alkoholtartalmú gyógyszer, stb) A lényeg az hogy NEM TUDTAD hogy ittas vagy (mivel ugye ha tudod hogy ittas vagy és vezetsz az szabálysértés) Na persze ez súlyos fokú ittasság esetében nem működik. Nem azért mert az már bűncselekmény, hanem mert aki már cikkcakkban közlekedik annak azért észre KELLETT vennie hogy ittas, ergo nem is ülhetett volna volán mögé. Az emberek sokkal nagyobb része szarna a törvényekre ha ismerné őket (ismerné a kiskapukat) Manapság sajnos ez többnyire a politikai "elit" meg a sleppjük előjoga. Tömik is a zsebüket két kézzel, az adófizetők pénzéből (hja úgy könnyű hogy a törvényeket is ők hozzák). Na persze ez engem nem érint, soha életemben nem fizettem adót (na jó, ÁFÁt néha) és nem is szándékozom. Annyit meg én is ellopok az államtól amennyibe az ÁFA nekem fáj (külföldi tankolás + csempészárúk vásárlása)
  • Yfel #7
    Eddig is bepereltek vagy 4000 embert... a cirka 800,000,000 felhasználóból

    Ha megkapom a periratot rögtön elmegyek lottózni is...

    Y