Rónai György

Háromszorosára nőtt az illegális filmletöltések száma Angliában

A tavalyi évhez képest már most megháromszorozódott azon felhasználók száma, akik illegálisan töltenek le filmeket és TV-sorozatokat - közölte a British Video Association (BVA).

A BVA szerint míg tavaly 570 ezer ember töltött le ilyen tartalmakat, addig idén csak eddig 1,67 millióan. A kimutatásból kiderül, hogy ez 2003 folyamán nagyjából 45 millió fontos kárt okozott az angol DVD-eladások csökkenése miatt. A felmérésben 16 ezer embert kérdeztek meg, 12-től 74 éves korig.

A tavalyi legnépszerűbb letöltések között volt a Kill Bill: Volume 1, a The Sopranos és a BBC The Office is. A felmérést végző TNS úgy véli, hogy az illegális letöltések ilyen mértékű növekedése mellett az ipar nem engedheti meg magának, hogy elnéző legyen. Azonban olyan faktorok is vannak, amelyek miatt ez csak kisebb mértékben befolyásolja az eladott DVD-k számát, ez pedig főként a minőség. Felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb letöltött tartalom egy bolti DVD-vel összehasonlítva általában igen rossz minőségű.


A hatóságok sokszor látványos akciókkal hívják fel a figyelmet a jogsértésekre

Ugyanígy eddig a letöltési idő is korlátot jelentett ezen filmek szabad terjedésének, azonban mivel a szélessávú internet egyre inkább teret nyer Angliában, ez egyre inkább elhanyagolható tényezővé válik. A felmérés szerint az átlagos filmletöltő férfi, és 35 év alatti. A legvalószínűbb, hogy Dél-Angliában lakik, ahol a legelterjedtebb a szélessávú internet, és tavaly átlagosan 30 filmet és TV-sorozat epizódot töltött le.

A BVA elmondása szerint a filmes és a televíziós ipar szorosan együttműködik, hogy az online kalózkodást visszaszorítsák. Szerintük azzal, hogy a bolti termék még mindig jobb minőséget ígér, és a jövőben megpróbálnak egyre könnyebben, és olcsóbban elérhető online szolgáltatásokat is nyújtani, javulni fog a helyzet. A BVA jelentése arra is kiterjed, hogy a tavalyi DVD-eladások 61%-kal nőttek, így a formátum már a teljes videoipar 70%-át uralja. A videóipar teljes forgalma pedig emellett 2,05 milliárd fontról 2,42 milliárdra nőtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _Vegeta_ #33
    Cd/dvd-n levo karcolasok javithatoak, az erre a celre kaphato folyadekkal. Csak az ezust reteg ne seruljon onnantol mar nyert ugy.
  • _Vegeta_ #32
    Sajnos ebbol a viccbol lassan valosag lesz
  • Tetsuo #31
    Ez nem vicces! :((( szomorú..
  • AnarchoiD #30
    két elitelt beszélget tökölön:
    - Te , te miert vagy itt ?
    - Hat mert megoltem a jucit aztan atmentem es kiirtottam a csaladjat, aztan elmentem rabolni az otp-be, 10-evet kaptam..
    - Aha
    - Es te ?
    - Talaltak egy photoshopot a gepemen , meg egy windows xp -t ami nem volt legalis . 20-evet kaptam
    - Akko` te kemeny csavo lehetsz!


    ;)
  • janos666 #29
    Nekem is feltűnt, biztos lelekes a cikkíró ha már ilyen témáról van szó.
  • AtisH #27
    Nem a 3600ft a sok, hanem a 12e. Főleg ha a jelenlegi átlagfizetések tekintetében vizsgáljuk... Én sem tehetem meg, hogy havonta vegyek 1-2 dvd filmet meg friss játékot. DE asszem ezekről már párszor esett szó itt a forumokon.
  • Piscator #22
    Kivéve a barátnőddeltöltött Home videód

    Hogyisne.
    Legrosszabb esetben pornó, jobb esetben kérjük rakja fel a megkülönböztető jelzést, 18 felettieknek.:)
  • Piscator #21
    Ok, ne terjedjen prűd világunkban a bűzlő gonosz szaga, meg ilyesmi, de nekem a úthengeres megoldásnál a zárjegy nélküli cigik, és csempészet egyebek vámhatóság által megsemmisitésre itélt esete jön fel.
    Lehet, illegális, de akkoris, használható anyagokat semmisitenek meg, amit szegényeknek még simán odalehetne adni.
    Bár ez az adathordozóknál annyira nem lényeg, de pl hamisitott kabátoknál volt gond, hogy ha még odaadnák a rászorulóknak, kikell vágni az Adidas jelet a hátáról, mert hamis
    Bürokraták. :confused: + :eek:
  • Piscator #20
    fich dich!
    Más.
    BSA - Sajtóközlemény
    mint tudjuk, a szoftverkalózók a társadalom alja, a bűn terjesztői, a kárhozatra jutnak.
  • AtisH #19
    Nálunk egy kicsivel nagyobb úthengert engedtünk rá a leselejtezett hdd-kre közepes sikerrel. Viszont amikor a driver bekapcsolta a "döngölős" üzemmódot, úgy szettörtek a vinyók, hogy alig találtunk egymáshoz tartozó darabot. Na meg ezen a fotón nem látszik, amikor majd a gép a lemezeken vált irányt és jön vissza a másik 50%-on.