SG.hu·

A Windows XP javítgatása miatt késik a Longhorn tesztverziója

A Microsoft munkatársai bejelentették, hogy a sokak által várva várt következő generációs Windows, a jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő operációs rendszer első, széles körben elérhető tesztverziója várhatóan csak a jövő esztendőben fog megjelenni.

Mint ismeretes, a redmondi vállalat korábban azt tervezte, hogy a Longhorn tesztverziója valamikor idén nyáron fog debütálni. Jim Allchin, a Microsoft Platforms Group alelnöke elmondta, hogy a Microsofton belül sok fejlesztőt áthelyeztek a Longhorn részlegről a Windows XP részlegre, ennek következtében pedig a cég képtelen tartani magát az eredeti határidőkhöz. Allchin utalt arra, hogy a Microsoft a Longhorn megjelenése előtt komoly biztonsági fejlesztéseket kíván végrehajtani jelenlegi asztali operációs rendszerén, a Windows XP-n.

"Nem hiszem, hogy tartani tudjuk magunkat a Longhorn első tesztverziójának eredeti megjelenési időpontjához, ezenkívül el kell mondjam, hogy az új generációs Windows fejlesztésének felgyorsítása érdekében néhány kisebb szolgáltatást ki fogunk hagyni a Longhornból, így a felhasználók ezekkel csak a későbbi szoftvereinkben találkozhatnak majd" - nyilatkozta Allchin.

Emberünk elmondta, hogy a Microsoftra mostanság egyre nagyobb nyomás nehezedik a jelenlegi Windows-ok biztonságának javítása kapcsán, éppen ezért a vállalat kiemelt figyelmet szentel a témakörnek. Az asztali gépekre szánt Windows XP és a szerverekre szánt Windows Server 2003 operációs rendszerek még ebben az évben meg fogják kapni azon nagyszabású javítócsomagjaikat, melyek révén minden korábbinál komolyabb biztonságot szavatolhatnak majd a felhasználóknak. A Microsoft hivatalos álláspontja szerint a Windows XP Service Pack 2 (SP2) idén nyáron, a Windows Server 2003 Service Pack 1 pedig valamikor az év második felében jelenik majd meg. Allchin hangsúlyozta, hogy a Windows XP és a Longhorn között nem lesz köztes Microsoft operációs rendszer, vagyis a Windows XP Reloaded néven ismertté vált szoftver nem lesz több a Windows XP egyszerűen kibővített, felfrissített verziójánál.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zorro822004. 04. 06.. 20:36||#24
Holnap kapom meg a Windows Reloaded et...es ez nem csak beszed...screenshotokoat is kuldeni fogok..most egy hette toltotte le egy baratom az egyik dcc n. Ebben a valtozatban benn evan a Windows Media Player 10, es a Sp2 is
© [HUN]PAStheLoD2004. 04. 06.. 07:26||#23
én már tegnap megkaptam 😄D
© Vernoon2004. 04. 06.. 00:45||#22
Holnap kapom meg a Windows Reloaded et...es ez nem csak beszed...screenshotokoat is kuldeni fogok..most egy hette toltotte le egy baratom az egyik dcc n. Ebben a valtozatban benn evan a Windows Media Player 10, es a Sp2 is


de télleg...
© janos6662004. 04. 05.. 18:54||#21
Amúgy gondolom valami ütõs pre-alpha verzió lehet.
© janos6662004. 04. 05.. 18:53||#20
"Holnap kapom meg a Windows Reloaded et...es ez nem csak beszed...screenshotokoat is kuldeni fogok..most egy hette toltotte le egy baratom az egyik dcc n. Ebben a valtozatban benn evan a Windows Media Player 10, es a Sp2 is"
Inkább az írjon már ide akinek még nem lessz meg a héten.
© CAD2004. 04. 05.. 18:41||#19
Hehe ez eleg szanalmas 😊 (win2k "poen" source)
© Mike2004. 04. 05.. 15:37||#17
Holnap kapom meg a Windows Reloaded et...es ez nem csak beszed...screenshotokoat is kuldeni fogok..most egy hette toltotte le egy baratom az egyik dcc n. Ebben a valtozatban benn evan a Windows Media Player 10, es a Sp2 is
© Mike2004. 04. 05.. 15:32||#16
jaj de sírok, hogy nem jelenik meg az új
még ez is tele van buggal, meg hole-lal
sokan még 98-at használnak
nem kell nekem nagy testvér figyel winfos
© mir2004. 04. 05.. 09:17||#12
csak ide illett...
© sztavrosz22004. 04. 05.. 00:23||#8
Mir! Ez száz éves poén, de ahogy mondani szokták: "a csecsemõnek minden vicc új"