Hullámvölgy után hullámhegy?

Matrox - kiváló képminőségű grafikus megoldás. Úgy vélem nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy az előbbi két fogalom a legtöbb felhasználó agyában egymás szinonimájaként van eltárolva. Igen, ez minden bizonnyal így van, hiszen a kanadai gyártó, a Matrox az elmúlt években elsősorban kiváló grafikuschipjeiről, illetve ezen chipekre épülő, ugyancsak kiváló minőségű grafikuskártyáiról volt ismeretes. A múlt idő használata ez esetben nem véletlen, ugyanis nem mintha a jelenleg forgalomban lévő Matrox termékek nem hoznák a tőlük elvárható minőséget, azonban mostanság a legtöbben már mint egy szebb napokat is látott cégként említik a Matroxot. Nem lehet kétséges, hogy ez azért van így, mert a neves gyártó a G200-as, G400-as, G450-es, majd a G550-es grafikus megoldások forgalomba hozatalát követően nem igazán hallatott magáról. Az említett grafikuschipek esetében ugyan mindig felfedezhető volt némi előrelépés, leginkább a debütálása időpontjában korszakalkotónak számító, és elsősorban hardveres EMBM (Environment Bump Mapping) támogatásáról elsőként elhíresülő G400 esetében, azonban azóta sokak számára úgy tűnhetett, mintha a Matroxnál megállt volna az idő.

A Matrox a G550 esetében egy olyan új szolgáltatással, az úgynevezett HeadCastinggal próbálkozott, melyben kétségtelen, hogy volt némi ötletesség, azonban lényegében az egész szakma azonnal lesajnálóan nyilatkozott róla. A HeadCasting egyébként olyannyira zsákutcának bizonyult, hogy a Matrox a jövőben napvilágot látó termékeiben az érdeklődés teljes hiányában már nem is támogatja ezt a technológiát. Említést kell tennünk arról, hogy a G550 debütálását követően lényegében pillanatok alatt felpezsdült a gamerek élete, ugyanis egymás után érkeztek a híradások a Matrox G800-as fejlesztési kódnevet viselő vadonatúj grafikuschipről. A cég ezen kereskedelmi forgalomba végül sohasem került grafikus megoldásával kapcsolatban egyébként egészen napjainkig elég nagy a homály, ugyanis míg egyesek szerint soha nem is létezett ilyen projekt a Matroxnál, mások határozottan állítják, hogy a G800 szilícium szinten is létezett. A hamvába holt G800-as projekt nyomán a legtöbben azonnal temetni kezdték a Matroxot, mely azonban idén május elején újfent hallatott magáról, és azt ígérte, hogy május 14. nagy nap lesz az életünkben. A cég tartotta magát korábbi ígéreteihez, és az említett napon, ha csak virtuálisan is, de lerántotta a leplet legfrissebb újdonságáról, a Parhelia-512-ről. Most minden jel arra mutat, hogy a Matrox ezen újdonsága esetében a kiváló képminőséget egyesíteni tudja az új szolgáltatások rendkívül széles körével, valamint nem utolsó sorban a roppant nagy teljesítménnyel, vagyis a Matrox poraiból feltámadni látszik.

Mi is az a Parhelia-512?

A kanadai cég saját bevallása szerint nem kevesebb mint két évet fordított a keresztségben Parhelia-512 nevet kapott újdonság kifejlesztésére, és az alábbiakból várhatóan ki fog derülni, hogy a Matrox ezt a két évet nem csak idő- és szilíciumpocséklásra használta fel. Először is nem árt tisztázni, hogy honnan származik az újdonság elnevezése: Parhelia-512. A név első fele egy rendkívül látványos légköri jelenséget takar, egészen pontosan a melléknapot, melynek lényege, hogy a nap fénye a légkör jégkristályain oly módon tükröződik, hogy a nap körül megjelenik egy látszólagos fénygyűrű, melynek jobb és bal oldalán két kisebb nap tűnik fel. Az elnevezés második fele pedig arra utal, hogy a Parhelia-512 esetében egy 512 bites belső struktúrájú grafikuschippel van dolgunk, mely ily módon a maga nemében jelen pillanatban mindenképpen egyedülállónak számít. Különböző források szerint egyébként a Parhelia-512 a hivatalos keresztelő megtartása előtt a G1000-es fejlesztési kódnevet viselte, erre azonban korántsem szabad mérget venni.


Röviden ennyit az elnevezésről, most pedig nem árt azonnal tisztáznunk, hogy a Parhelia-512, a G1000, vagy nevezzük bárminek, semmilyen rokonságban nem áll a Matrox korábbi grafikuschipjeivel, vagyis lényegében egy teljesen új fejlesztésről van szó, noha elméleti síkon a várhatóan makulátlan képminőség esetében azért párhuzamot lehet majd vonni a régi és az új Matrox termékek között, de ez már teljesen más tészta. Mint ahogy azt már említettem, a Parhelia-512 a világ első olyan GPU-ja (Graphics processing Unit), mely 512 bites belső struktúrával rendelkezik, és rögtön itt kell említést tennünk a Matrox újdonság 256 bites memóriabuszáról, mely a DDR (Double Data Rate) technológia révén órajelenként 512 bites adatátvitelt jelent. Azt hiszem, erre szokták pestiesen azt mondani, hogy nem semmi, és ez tényleg így is van, hiszen amennyiben azt vesszük, hogy az egyébként nem kevesebb mint 8 réteggel rendelkező, tehát rendkívül bonyolult felépítésű Parhelia-512 chipes videokártyákon található memóriák működési frekvenciája 600 MHz (2 x 300 MHz), akkor a memória sávszélesség eléri a 20 GB/s-ot. Összehasonlításképpen az Nvidia aktuális nagyágyújának, a GeForce4 Ti 4600-nak 10,4 GB/s-os, az ATI Technologies-féle Radeon 8500-nak pedig mindössze 8,8 GB/s-os memória sávszélessége van.

Ha már itt tartunk, mindenképpen említést kell tennünk a GeForce4 Ti esetében alkalmazott Lightspeed Memory Architecture második generációs változatáról, mely a számtalan optimalizáció hatására rendkívül effektív memória sávszélesség kihasználást eredményez, valamint az ugyancsak Nvidia-féle CMC (Crossbar Memory Controller) is figyelemre méltó megoldásnak számít. Habár a Parhelia-512-be is egy olyan intelligens memóriakontroller került, mely több, szimultán működésre képes almemóriakontrollerrel rendelkezik, mindenképpen nagy hátrányt jelent az Nvidia-által sikeresen alkalmazott Z-occlusion culling és az egyéb hasonló memória sávszélesség kímélő megoldások hiánya. Ennek tudatában a 20 GB/s-os memória sávszélesség már nem is olyan elképesztően nagy, noha még mindig komoly tartalékokat sejtet.


Érdekesség, hogy a Matrox legújabb üdvöskéje sem DirectX 8.1-es, sem DirectX 9.0-s grafikuschipnek nem nevezhető egyértelműen, ugyanis a Parhelia-512 valahol a jelenlegi legfrissebb és az egyelőre még fejlesztés alatt álló DirectX szabványok között helyezkedik el. Mondom ezt többek közt azért, mert a Parhelia-512-ben található pixel shaderek 1.3-as verziószámmal rendelkeznek, ami DirectX 8.1-es vonás, azonban a Parhelia-512 2.0-s vertex shaderei már DirectX 9 kompatibilitásra vallanak. Ezek alapján egyébként elmondható, hogy az 1.4-es pixel shader egy ideig még mindig az ATI-féle Radeon 8500 kiváltsága marad. Figyelemre méltó, hogy a Parhelia-512 négy pixel futószalaggal rendelkezik, melyek mindegyike négy-négy textúrázó egységgel (TMU) van ellátva, miközben az Nvidia jelen pillanatban ugyancsak négy pixel futószalagot alkalmaz, azonban ezek mindegyike csupán két-két TMU-val rendelkezik. A Matrox üdvöskéje esetében alkalmazott textúrázó egységek egyébként ötlépcsős pixel shaderekhez vannak csatlakoztatva, ami vélhetően nagy szerepet játszik majd abban, hogy a Parhelia-512 mind trilineáris, mind anizotrópikus filtering mellett kiugróan jó teljesítményre lesz képes. A Parhelia-512 egyébként ezenkívül négy darab, egymástól független vertex shader-rel rendelkezik, ami ugyancsak garanciát jelent a kiváló teljesítményre. Maga a grafikuschip egyébként 0,15 mikronos gyártási technológiával készül, és nem kevesebb, mint 80 millió darab tranzisztort tartalmaz, szemben a GeForce4 Ti 63 milliós és a Radeon 8500 60 milliós tranzisztor darabszámával. Ez egyébként sajnos egyben azt is jelenti, hogy az AGP8x-os interfésszel kompatibilis Parhelia-512 korántsem olcsó mulatság, de erről majd egy kicsit később. Feature-ök Kánaánja

A szolgáltatások tekintetében kezdjük talán a manapság oly divatos élelsimító, azaz anti-aliasing technológia Parhelia-512 esetében alkalmazott változatának rövid ismertetésével. A Matrox-féle megoldás a keresztségben a 16x Fragment Anti-Aliasing (FAA) nevet kapta, mely jelentős mértékben különbözik a konkurencia által használatos Full Scene Anti-Aliasing (FSAA) megoldásoktól. Mint az az utóbbi eljárás nevében is jelezve van, az FSAA a teljes képen alkalmazza az élelsimító megoldásokat, ami abból a szempontból pocséklásnak nevezhető, hogy olyan helyeken is működik, ahol arra nem lenne szükség. Itt jön a képbe a Matrox-féle FAA, mely kizárólag a háromszögek élei esetében működik, vagyis ott, ahol azok a bizonyos zavaró recék látszódni szoktak.


A Matrox szerint a tizenhatszoros mintavételezésű FAA mindenképpen ígéretes megoldás, hiszen egy a videokártya által megjelenített képnek átlagosan mindössze 5-20 százaléka tartalmaz olyan éleket, melyeken alkalmazni kell anti-aliasingot, vagyis a cég szerint az FAA minden eddiginél hatékonyabb anti-aliasing eljárás. Ígéretek szerint az FAA jó teljesítmény mellett kiváló képminőséget is fog eredményezni, azt azonban a Matrox sem titkolja, hogy egyes játékokban gondot okozhat az FAA alkalmazása, de remélhetőleg erre is sikerül majd valami megoldást találni. Itt kel szót ejtenünk a Matrox által kifejlesztett Glyph Anti-Aliasing eljárásról is, mely arra hivatott, hogy a képernyőn kétdimenzióban megjelenített karakterek éleit elmossa. Mondhatnánk erre, hogy ez nem újdonság, hiszen a Windows újabb verziói már használtak hasonló megoldásokat, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a Parhelia-512 a karakterek élelmosását hardveresen végzi, ami akár 30 százalékos 2D-s teljesítmény spórolást is jelenthet.

Ugyancsak figyelemreméltó a Parhelia-512 által hardveresen támogatott displacement mapping technológia. Ennek lényege abban rejlik, hogy egy szürkeárnyalatos textúra, vagyis egy displacement map és egy kétdimenziós poligon összeházasításából rendkívül részletes háromdimenziós poligon hozható létre, melynek Z koordinátáinak kiszámítását maga a hardver végzi el, és a Parhelia-512 ebből a szempontból mindenképpen egyedülálló megoldásnak bizonyul. A displacement mapping ezenfelül az eddig használatos bump mapping eljárások utódjaként is kiválóan képes funkcionálni, azonban elődjétől eltérően immár valós, rendkívül látványos 3D-s poligonokat eredményez. A Parhelia-512 által ugyancsak támogatott depth-adaptive tessalation lényege, hogy a grafikus processzor az eredetileg kevés háromszögből álló poligonokat több háromszögre bontja fel, mely a látvány szempontjából mindenképpen előnyös, noha komoly erőforrásokat vesz igénybe. A Matrox erre is gondolt, ugyanis a dinamikus LOD (Level Of Detail) megoldás révén a jelenetekben távolabb lévő objektumok kisebb részletességgel rendelkeznek, mint az előrébb elhelyezkedők.


A Parhelia-512 sorban következő újdonsága nem más, mint a 10 bites GigaColor technológia. Ezen technológia a Matrox kártyák már amúgy sem éppen rossz képminőségének további javítására szolgál oly módon, hogy a három alapszínt (R,G,B) nem az eddigiekben megszokott 8-8 biten, hanem 10-10 biten kezeli. Ennek eredményeképpen, míg az eddigi 24 bites True Color képek esetében "csak" 16,7 millió színárnyalat létezett, addig a GigaColor révén már több mint 1 milliárd. Külön említésre méltó, hogy a Matrox szerint a GigaColor megoldás nem egyszerű humbuk, olyannyira nem, hogy hatása a manapság forgalomban lévő egyszerűbb monitorok használata esetén is kiválóan megtapasztalható. Mondanom sem kell, hogy a GigaColor a DVD lejátszásba is képes új színeket vinni, melynek pozitív hatásait úgy gondolom nem kell ecsetelnem.


Végére hagytam az úgynevezett Triple Head technológiát, mely könnyen kikövetkeztethetően a G400 esetében debütált kétmonitoros Dual Head technológia hárommonitoros továbbfejlesztése, mégpedig nem éppen lebecsülendő minőségben, ugyanis a Parhelia-512 két darab 400 MHz-es RAMDAC-ot tartalmaz, a kiegészítő harmadik RAMDAC pedig 230 MHz-es. Ez Dual Head üzemmódban egész pontosan 1920 x 1200-as (digitális), illetve 2048 x 1535-ös (analóg) felbontást jelent, mondanom sem kell, hogy 32 bites színmélység mellett, Triple Head üzemmódban pedig ugyancsak 32 bites színmélység mellett 3840 x 1024 pixel az elérhető legmagasabb felbontás. Ezen többmonitoros megoldások előnyeit a Parhelia-512 úgynevezett Surround Gaming funkciója révén a gamerek is maximálisan kihasználhatják, olyannyira, hogy a jelenlegi játékok közül a Quake3 engine-re épülő lövöldözős játékok, vagy például a Microsoft-féle Flight Simulator tökéletesen működik ebben az üzemmódban.

Tények és remények

Tény, hogy a Matrox-féle Parhelia-512 chipre épülő grafikuskártyák nem lesznek olcsók, ugyanis bár a Matrox konkrét árakat nem jelölt meg az újdonság kapcsán, különböző források szerint a 128 MB memóriával szerelt Parhelia-512 kártyák semmiképpen nem lesznek olcsóbbak 400 dollárnál, és akkor a 256 MB memóriás változatok áráról még nem is beszéltünk. A Matrox egyébként vélhetően nem is töri magát túlságosan az ügyben, hogy a Parhelia-512 filléres tömegcikk legyen, hiszen egyrészt az elsőrangú minőséget és teljesítményt mindig meg kell fizetni, másrészt pedig említést kell tennünk arról, hogy a Matrox az ATI-tól eltérően a jövőben is kizárólag saját maga fogja gyártani videokártyáit. Több mint valószínű, hogy a Matrox első Parhelia-512 chipes kártyái még valamikor a nyár folyamán napvilágot fognak látni, abban pedig csak reménykedni lehet, hogy több változat is készül majd belőle, melyek között talán található lesz egy az Nvidia GeForce4 Ti 4200-as modelljéhez hasonló ár/teljesítmény kategóriájú változat. Abban ugyancsak reménykedni lehet, hogy a Parhelia-512 kapcsán magára talál a Matrox, és erős konkurenciát jelent majd az Nvidia, az ATI és a 3Dlabs (P10) számára, valamint remélhetőleg a Parhelia-512 után nem kell majd újra több évet várni egy áttörő Matrox újdonság bemutatkozására. Ebben már csak azért is bíznunk kell, mert a napokban szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint az Nvidia-féle NV30 0,13 mikronos csíkszélességgel, 400 MHz-es frekvenciával, 512 bites architektúrával, nyolc renderelő futószalaggal, LMA III-mal, valamint 128-256 MB, 900 MHz-es frekvencián ketyegő DDR memóriával fog rendelkezni. Ugyancsak a mostanság keringő pletykák szerint a 2003 első felében érkező NV35 már 500 MHz-en fog ketyegni, valamint 128-256 MB, 1000-1200 MHz-es DDR, vagy QDR memóriával fog rendelkezni, és hasonló módon az ATI boszorkánykonyhájában készülő R300-as grafikuschipről sem szabad megfeledkeznünk.

Mivel a Parhelia-512 kapcsán eddig egyetlen teszteredmény sem látott napvilágot, jelen pillanatban nagyon nehéz véleményt mondani arról, hogy életszerű körülmények között hogyan teljesít majd a Matrox újdonsága. Konkrét példát tekintve, a 20 GB/s-os memória sávszélesség első hallásra mindenre elegendő lehet, de a cikkben említett hiányosságok miatt az emberben lappang némi bizonytalanság ezen komoly sávszélesség hatékony kihasználtságát illetően. A Parhelia-512 újfajta élelsimító eljárása ugyancsak ambivalens érzéseket kelt az emberben, mindenesetre jelenleg nem tehetünk mást, mint hogy reménykedünk abban, hogy a Matrox mérnökei az újdonság tényleges megjelenéséig itt-ott esetleg csiszolnak még a dolgokon, és ha ez így lesz, akkor a Parhelia-512 egy nagy népszerűségnek örvendő grafikus megoldás lesz, melyről még minden bizonnyal sokat fogunk hallani.