Kiadó: Ubi Soft
Fejlesztő: Liquid Entertainment

Rendszerkövetelmények:
Minimum: PII 400, 64 MB RAM, 16 MB-os 3D gyorsító, Win9x/ME/2000/XP
Hasonló játékok: Shogun, Fate of the Dragon, Hundred Swords
Kategória: Real-time stratégia

Száng-káng-kuri-muri-king-káng-jun-káng-kurijáng-káng-káng. Na, vajon mi lehet ez? Vietnámi káromkodás? Valami különösen bizarr, kigyót-békát-patkányt felvonultató tajvani ételkülönlegesség receptje? Vagy netalántán a kínai rizsszedők vidám kis munkadala? Az utóbbi, Hölgyeim és Uraim, az utóbbi, legalábbis boldogult emlékű gyermekoromból valahogy így rémlik a lelkes irodalomtanárunk által gyakorta énekelgetett dalocska szövege. A dolog onnan jutott eszembe, hogy mai élveboncolásunk tárgya, a Battle Realms kódnevű valósidejű stratégia is erősen alapoz a távol-keletiek kedvenc default-kajájára, a rizsre. Abban - gondolom - minden különösebb vita nélkül egyetérthetünk, hogy RTS-ekből manapság már Dunát lehetne rekeszteni. A műfaj alaposan kinőtte magát a Westwood alapvetése, a Dune második része óta: évente tucatnyi ilyen stílusú játék jelenik meg, nagyon megnehezítve a választást az akciódúsabb stratégiákat kedvelő játékosok számára. Éppen ezért szinte mindenki megtalálhatja a - témájában - hozzá közel állót: van itt sci-fi (Starcraft, Red Alert, Emperor), napjainkban játszódó háborúsdi (World War 3, Real War), fantasy (Warcraft, Warhammer), vagy akár a valós történelmi eseményeket feldolgozó (Age of...-játékok, Empire Earth) real time stratégia is.

Érdekes mód a keleti témájú RTS-ek valahogy kimaradtak a szórásból (Európában és az USA-ban, a távol-keleti "garázsfejlesztők" iszonyatos mennyiségben ontják magukból a helyi történelmet és mítoszokat feldolgozó AOK- és Starcraft/Warcraft-klónokat). Az utóbbi évek terméséből talán csak az egy szem Shogun, és a Koreából importált Fate of the Dragon vállalta be ezt a (számunkra meglehetősen ismeretlen, éppen ezért roppant érdekes) földrajzi-történelmi környezetet. Szerencsére ez a piaci rés másnak is feltűnt, név szerint a frissen alakult Liquid Entertainment-nek (jó nevük van! :)), akik ennek örömére bele is csaptak egy (alapvetően) japán környezetben játszódó RTS fejlesztésébe. Az úriemberek nem tartoznak a fentebb már említett koreai-kínai garázsfejlesztők közé, amerikaiak, ráadásul az az Ed Castillo vezeti őket, aki már egy bizonyos Command & Conquer című játékocska születésénél is ott bábáskodott... Castillo új gyermeke tehát a hangzatos Battle Realms névre hallgat, és nemzőatyja mindent megtett annak érdekében, hogy eséllyel szálljon ringbe a Blizzard és a Westwood uralta RTS-piacon a dobogós helyért.

     
Liquid-ék első lépésben szakítottak a (mára bizony már igencsak elavult) 2D-s megjelenítéssel, és egy teljesen korrekt 3D-s motort dobtak össze a BR alá. A saját fejlesztésű engine meglepően jól teljesít, köszönhetően elsősorban annak, hogy a fejlesztők nem effektezték széjjel az egészet, azaz inkább a terep és az egységek normális kidolgozására fektették a hangsúlyt, nem a csili-vili körítésre. Ez nem azt jelenti, hogy a BR grafikailag lepusztult lenne, csak azt, hogy nincs benne semmi (oda nem illő) "hiper-szuper-kiírjuk-a-dobozra-hogy-csak-geforszhármon-megy" látványosság. A pályák szépek, nagyon pofásan kidolgozott erdőket-mezőket-mocsarakat alkottak a fiúk, s víz megvalósítása pedig egyenesen példaértékű, egy-egy vízesés mellett letáborozva szerintem ti is el fogtok gyönyörködni egy darabig. Az egységek megvalósítására sem lehet semmi rosszat mondani, állnak annyi poligonból, mint bármelyik más, manapság megjelent 3D-s stratégiában, a karakterek designja/animációja pediglen elsőrangú. A Liquid grafikusai nem ragaszkodtak a történelmi hűséghez, a különböző harcosok/varázslók nagyon vadul és képregényszerűen tudnak kinézni: hatalmas kardokat lengetnek, eltúlzott méretű ágyúkat és egyéb lőfegyvereket cipelnek magukkal, és úgy általában süt róluk az eredetiség.

Az eredetiség egyébként magára a történetre is jellemző, ha nem is a szó hagyományos értelmében. Az RTS-eknél megszokhattuk, hogy a single player campaign elején törzset/országot/fajt/csapatot kell választanunk. A Battle Realms esetében ilyen lehetőségünk nincs, mindenki ugyanarra a "Kenji’s Journey" feliratú menüpontra fog kattintani a kampány megkezdéséhez. Nem kell megijedni, Castillo-ék nem bolondok, természetesen több oldalt is felvonultat a játék (szám szerint négyet: a Sárkány, a Kígyó, a Farkas, és a Lotus-klánt), csak éppen köztük majd a sztori során lehet váltogatni. Magyarul: a történetben több olyan választási lehetőség van, mikor a döntésünktől függ, hogy melyik klán oldalán folytatjuk tovább a harcot. Rögtön egy ilyen (morális) döntéssel indul a game: ha beszállunk a banditák oldalán a parasztok mészárlásba, akkor a gonosz Serpent-klánt fogjuk erősíteni, ha viszont megvédjük őket, akkor a jófiúknál (ők a Dragon-ok) futunk be karriert. A kezdeti felállás egyébként (elhatározásunktól függően) többször is változhat, sőt néhány esetben azt is megválaszthatjuk, hogy milyen küldetések teljesítése árán érjük el az éppen kitűzött célt.

     
Ennek megfelelően nem a szokásos "üssük le a gonoszt jól" sztorilájnal állunk szemben, sőt a japcsi történelem Shogun-szerű felidézésére sem kell nagyon számítanunk. A BR történetének kiagyalói alaposan megnézték maguknak a japán-kínai-hongkongi filmeket, képregényeket és népszerű irodalmat, aztán az azokban található karakterisztikus elemekből összeollóztak egy jó kis szamuráj-történetet. A játék főszereplője Kenji, aki abszolúte nincs irigylésre méltó helyzetben: a klánja szétszéledt, ősei örökségét elrabolták, őt pedig apuci meggyilkolásával vádolják... Kenji kemény japán legény, szembenéz a belső démonaival (meg később pár valóságossal is) és elindul, hogy ismét dicsőséget szerezzen a Dragon-klánnak, meg persze kegyetlenül lekaszabolja azokat, akik ebben akadályozni óhajtják. Kenji útja (innen a kampány címe) nem lesz viszontagságoktól mentes: találkozik régi barátokkal, régi ellenségekkel, és bizony az is előfordul, hogy a régi barátokból lesznek az új ellenségek, és fordítva...

Hősiesség, barátság, árulás, önfeláldozás, a hős állandó vívódása, és persze nagy szemű, ártatlanságuk miatt (is) csábos gésák: mintha csak Akira Kurosawa Testőr-ének, a Tigris és Sárkánynak, valamint Yoshiaki Kawajiri híres-hírhedt animéjének, a Ninja Scroll-nak az ötvözetét kéne végigjátszanunk a Battle Realms-ben. Ilyen források felhasználása után nem csoda, hogy a BR-nek fergetegesen jó hangulata van, szerintem minden, a keleti kultúra ás mitológia iránt egy kicsit is érdeklődő gamer száz százalékig meg lesz vele elégedve. A Battle Realms nem csak a történetében hoz szokatlant, hanem a játékmenet tekintetében is igyekszik elkerülni az RTS-ek megszokott kliséit. Ha csak a játék csontvázát nézzük, egy teljesen hagyományos RTS-el állunk szemben: bányássz valamit, építs házakat/épületeket/tornyokat, képezz ki egy sereget, aztán gyakd le az ellent. Második pillantásra azonban rögtön jó pár érdekes dolgot fedezhetünk fel: az embereinknek nem csak életerejük, hanem staminájuk is van, tudnak futni (stamina csökken), sőt különféle speckó tulajdonságokat is használhatnak (ezt is a stamina kárára). Aztán ott vannak a hősök, először is Kenji, a játék főszereplője (ha ő feldobja a pacskert, akkor vége a játéknak), meg még jó páran, akik a történet során csapódnak majd mellénk, hosszabb-rövidebb időre. A hősök nem csak hogy erősebb harcosok, mint egy átlag katona, hanem különféle speciális támadásokkal-képességekkel is rendelkeznek (Kenji pl nagy-erejű ütést tud mérni a kiválasztott ellenre, a haverja, Otomo pedig harci-kiáltással növeli meg a körülötte harcolók sebzését egy kis időre-ez is eszi a staminát), melyek nagyban hozzájárulnak majd az ellenünk áskálódók sikeres likvidálásához.

     
A resource managment-et (értsd: az építéshez/kiképzéshez/fejlesztéshez szükséges táp magunkhoz szólítását) is lényegesen leegyszerűsítették. Csupán két dolgot tudunk begyűjteni: rizst (népszerű magyar nevén: rizsát), és vízet. A kitermelés-begyűjtés hálátlan feladata parasztjainkra hárul. Parasztot egy kunyhó felhúzásával nyerhetünk, itt aztán elkezdenek automatice születni a drágák, minél nagyobb a populáció, annál lassabban. A rizsföld "kifogyhat", ilyenkor nem árt átkapcsolni pár jobbágyunkat öntöző-üzemmódba, azaz a földekre locsoltatni velük a vizet, és nem a begyűjtőhelyre (azaz vissza a kunyhóba) irányítani őket. Szevasz-tavasz, ennyiből áll a gazdaság menedzselése. Egyszerű, de legalább több figyelmet fordíthatunk a fejlesztésre-kiképzésre, no meg a harcra- és itt bizony el is kél a fokozott koncentráció. Az egységek létrehozása ugyanis itt nem csak egy egyszerű klikkelésből áll a megfelelő harci épület menüjében, hanem az egyszerű peon-okból kell majd ütőképes sereget kovácsolnunk, méghozzá úgy, hogy különféle kiképző-épületekbe irányítjuk őket. Ez a megoldás szokatlan, bár nem egyedi, pár játékban (pl: a Populus 3-ban) már találkozhattunk hasonlóval.

A BR egység-fejlesztési rendszerének megismeréséhez a legjobb út az, ha végigkövetjük egy deli japán parasztlegény útját a születéstől a dicső halálig - nevezzük mondjuk Shinji-nek. Shinji barátunk egy ködös hajnalon született, a Dragon klán kettes számú kunyhócskájában. Ötödik gyerek volt a családban, és (szerencséjére) rögtön bíztató jövőnek nézett elébe: küldhették volna szimpla rizsszedőnek, vagy még szimplább vízhordónak, de a klán vezérének nagyobb tervei voltak vele. Shinji békés gyerek volt, ő bőven megelégedett volna azzal, hogy lovakat fog be, hogy aztán azt a többiek a rizs/víz gyorsabb hurcolására, vagy a katonák hátasaként használják. A lovászfiú szerepén kívül négy karrier-lehetőség tárult fel előtte. Ha a Dojo-ban képzik ki, lándzsás harcos válik belőle, ha pedig a Céllövő-mezőn (Target Range), akkor íjász. Ennél is nemesebb feladat az Alkímia Műhelyében (Alchemist Hut) tanulni, hiszen így tüzes támadásokra képes alkimistaként szolgálhatja majd családját. A negyedik lehetőség a Fürdő (Bathhouse) lett volna, de mivel ott gésákat képeznek, Shinji ide bájos unokahúgát, az ifjú Rei-t, ás annak legjobb barátnőjét, a nem kevésbé szépséges Asukát ajánlotta be maga helyett, hogy - kitanulván a gyógyítás művészetét - ők is a klán hasznos tagjaivá válhassanak.

     
Shinji hosszas tanakodás után (és nem utolsósorban egy furcsa, a hátát állandóan bökdöső égi hang hatására) a lándzsás-harcosok megbecsült alakulatát választotta. A lándzsásokat képző épületbe ugyan csak kisebb sorban állás árán lehetett bejutni ("Jól döntöttem, ez népszerű szakma errefelé" - nyugtázta magában hősünk), de aztán villámgyorsan túlesett mindenen, és máris teljes menetfelszerelésben várta az újabb parancsot. A harc helyett azonban újabb kiképzés várt rá. A klán bölcse, bizonyos Tuto Rial megsúgta neki, hogy van lehetőség a továbblépésre: ha lándzsásként az íjászat tudományát is kitanulja, akkor magasabb szintre léphet, és újabb harci technikákat sajátíthat el. Megfogadta a bölcs tanácsát, és beállt a Céllövő-mező előtt kígyózó sorba. Újabb fárasztó kiképzés várt rá, de megérte: pár perc múlva már mint félelmetes Dragon Warrior lépett ki az épületből, és meglepetten konstatálta, hogy az eddigi szurkáláson kívül most már a távolabbi ellenfelekre veszélyes mágikus nyílvesző kilövésére is képes. "Cool!" - kiáltott fel - "most már jöhet a csata!" De a csata még mindig nem kezdődött el, Shinji nyomát sem látta ellenfeleknek. Az időt kihasználandó ismét tanulásra szánta el magát, ezúttal a furcsán füstölgő Alkimista Műhelyt látogatta meg. Az eredmény lenyűgözte: Shinji (aki fél órája még egyszerű parasztgyerek volt) mostanra fényes páncélú, hatalmas kardú Szamurájjá vált, mely név említése is elég volt ahhoz, hogy egyszerű vízhordó testvérei tisztelettel vegyes félelemmel nézzenek föl rá. Shinji büszkén kihúzta magát, és elindult a mezőn gyülekező csapat felé, hogy végre-valahára megindíthassák a támadást a gyűlölt Serpent-klán erődítményei ellen. Ám ekkor furcsa dolog történt: egy hang szólalt meg a fejében. "Shinji, bátor katonám, neked más szerepet szánok. Az ellenség szörnyű túlerőben van, egyetlen reményük, ha, te és három szamuráj társad segítségével életre keltjük a Sárkány szellemét. Fel kell, hogy áldozzunk Shinji, de bátorságod emléke örökké fennmarad". Hősünk döbbenten, földbe gyökeredzett lábbal állt a mezőn. "Ennyi volt hát" - gondolta, és némán nézte, ahogy három sorstársa elindul a Sárkány Temploma felé. Közben beesteledett, és a falut körülvevő fűtengerből százszámra emelkedtek ki a sejtelmes sárga fénygömbbe burkolódzó, alig pár órát élő szentjánosbogarak. Shinji kinyújtotta a kezét, és markába zárta az egyik aprócska élő lámpást. Tisztán hallotta a bogár zümmögését, ahogy összezárta az ujjait. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az egész keze sárga fényből állna. Kinyitotta a tenyerét, és a kis bogár kiröppent belőle. "Sok szerencsét!" - szólt utána halkan Shinji. Elmosolyodott, és határozott léptekkel elindult a templom felé...

     
Ha a fenti kis (tan)meséből nem derült volna ki: a Battle Realms meglehetősen komplex és változatos rendszerrel rendelkezik az egységek kiképzése és fejlesztése terén. Shinji barátunk útja persze nem az egyetlen, ha pl. egy Chemistet hajtunk be a Dojo-ba, akkor Kabuki Warriort kapunk, őt továbbküldve a Target Range-re pedig már miénk is a Samurai. Akinek még most sem lenne világos, az keresse meg valahol a képek között a Dragon-klán fejlődési-fáját ábrázoló grafikát, onnan egyértelműen látszik, hogy jó sok kombinációs lehetőség van... A dolog csak így, első olvasatra tűnik bonyolultnak, játék közben elég gyorsan megtanulható. Az egyszerű kezelés érdekében ráadásul a fejlesztők még rá is segítettek a fejlesztési-rendszerre a kiképzés "automatikus" végigfuttatásának lehetőségével. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az épületeket "összeköthetjük" a gyülekezési pontot kijelölő zászlócska segítségével. Elég tehát beküldenünk a parasztlegényt a Dojo-ba, és ő majd szépen végigjárja az általunk előre meghatározott iskolákat. Olyan ez, mint valami turmixgép: felül bedobjuk a parasztot, alul meg kijön Jet Li, két lángoló kardal a kezében...

Ha megvan a kívánt harcostárs, akkor nekiugorhatunk a Battle Gear-ek fejlesztésének. A BG-k tulajdonképpen speciális tulajdonságok, melyekkel vagy a Shrine-ban, vagy a Fireworks Factory-ben ruházhatjuk fel az emberünket. Lássunk két példát: a Dragon Warrior a Shrine-ban Chi-pajzsot kap (sebezhetetlen lesz a stamina kifogytáig, viszont nem tud támadni-mozogni), a Fireworks Factory-ben pedig a kezébe nyomnak egy lángoló kardot (ezzel az ellenséges épületeket lobbantja lángra, meglehetősen nagy hatékonysággal), a Gésa viszont megtanulja az Önfeláldozás képességét (Shire: meghal, de felgyógyítja a körülötte lévőket), vagy Láng-pajzsot vonhat maga köré (Fireworks Factory: a pajzs sebzi a támadó ellent, és jó gyorsan zabálja a staminát). Ahány egység, annyi képesség, érdemes (sőt: szükséges!) próbálkozni, ezek nélkül a plusz tulajdonságok nélkül ugyanis gyakorlatilag halálra vagyunk ítélve egy komolyabb csatában. Nem csak BG-kel fejleszthetjük az embereinket, hanem az épületekhez kapcsolódó upgrade-ek lefuttatásával is. A Target Range-en elvégezhető fejlesztések közül például már a játék elején érdemes bevállalni az íjászaink lőtávolságát és sebzését növelőt, mert a szó legszorosabb értelmében égető szükségünk lesz rá...

     
A Battle Gear-ek és az épület-upgradek külön finomsága, hogy kifejlesztésük nem a megszokott rizs-víz párosból kerül finanszírozásra, hanem a ying-yang pontokból. Az meg mi fán terem? Nem fán, nem bokron, hanem a csatában: harcolni kell érte. Ütünk egy jót, és már kapjuk is a finom kis ying-yang pontokat, hogy aztán mindet beleölhessük az egységek fejlesztésébe. Ebből következik, hogy a Battle Realms-ben nem nagyon alkalmazható a szokásos "bevédem magam kőkeményen, legyártok egy akkora sereget, hogy nem fér rá a képernyőre, megindulok, aztán majd csak a térkép széle állít meg" - taktika. A védekezésből is össze lehet ütni ugyan pár pontot, de aki gyorsan és hatékonyan akar fejlődni, annak bizony támadnia kell, mégpedig okosan. A Battle Realms ugyanis egy okos játék, ami (szerény véleményem szerint) magasan kiemelkedik a manapság megjelent RTS-ek mezőnyéből az alkalmazható stratégiák sokszínűségének tekintetében. Itt nem lehet, nagy, homogén seregekkel támadni (márt csak azért sem, mert max 50 emberünk lehet, ez pedig nem túl sok), hanem gondosan meg kell válogatnunk, hogy kit, milyen fejlettségi szinten küldünk csatába. Rush-olni lehet, csak nagyon nehéz.

A játék NAGYON erősen épít a kifejlesztett plusz-tulajdonságok, és a hősök alkalmazására, nélkülük gyakorlatilag esélyünk sincs a győzelemre. A terep valós 3D, és ezt (sok műfaj-társával ellentétben) a Battle Realms ki is használja: nem mindegy, hogy az íjászaink egy magaslaton helyezkednek el, vagy a völgyből próbálnak felfelé lövöldözni. Egy megerősített magaslat elleni rohamban iszonyatos emberveszteségeket lehet elszenvedni, és ez bizony így van rendjén. Mivel az erőforrás-utánpótlás szinte folyamatos, a hangsúly a stratégiai pontok (gázlók, hidak, magaslatok) birtoklásán van. A legritkább esetben lehet az ellenséges klánt egyetlen rohammal elsöpörni, a harc sokkal inkább emlékeztet egy sok (kis) csatából álló folyamatos háborúra (ahová mindkét fél folyamatosan szállítja az utánpótlást), mint egyetlen, mindent eldöntő hadjáratra.

     
A fent (az egységekről és fejlődésükről) leírtak mind a Dragon-klánra vonatkoznak (én őket preferáltam a single player - kampány alatt), a másik három kompániánál teljesen más a helyzet. Máshogy fejlődnek, más harcosaik-épületeiek-egységeik vannak, és más tulajdonságokat fejleszthetünk ki velük. A Liquid-nél nem voltak pofátlanok a fejlesztő fiúk, nem akarták a játékosokat különböző színű és nevű, de funkciójukban megegyező egységekkel átnyomni a palánkon. Ez az igényesség érezteti a hatását a multiplayeren is: látszik, hogy a srácok rengeteget molyoltak a játékegyensúly kialakításán. Nincs über-gyakó egység, vagy ultimatív varázslat egyik klánnál se. Hasonlóan jó dolgokat lehet elmondani a játékmódokról. Négy van belőlük (1. Survival: az összes ellenséges egységet + kunyhót el kell pusztítanunk, 2. Razing: ez a hagyományos "ölj-rombolj le mindent és mindenkit" - mód 3. Kill the Keep - na itt vajon mit kell lerombolni? :) 4. Famine: adott számú emberrel/erőforással rendelkezünk, utánpótlás nincs, ebből a szituból kell győzelmet kovácsolnunk), és egytől-egyig nagyon élvezetesek, akár pár haver, akár a gép ellen játszva.

Most mindenki vegyen egy mély levegőt, dőljön hátra, mert jön a feketeleves. Először is: a Battle Realms valami durva nehéz. Nem kicsit, nem nagyon, hanem kegyetlenül. A játék közepéig még viszonylag gond nélkül el lehet jutni, de onnan bizony gamer legyen a talpán, aki első nekifutásra megcsinál egy-egy pályát. Az utolsó pár küldetés meg... Maradjunk annyiban, hogy első blikkre reménytelennek tűnik szinte mindegyik. A nehézség ráadásul nem a csúcsravasz AI-ból fakad, hanem épp ellenkezőleg: az embereink bolondok, a gépi MI meg az iszonyatos túlerővel próbálja (sikeresen) pótolni harcosainak észbeli képességeit. Ha valóban én lennék Kenji, akkor már régen kivégeztettem volna a parasztjaim felét. A peonok ugyanis mindent csinálnak, csak azt nem , amit parancsolunk nekik. A közeli vízforrást az ellenfél ellenőrzi, és ezért messzebbre küldöm őket vízért? Elsőre odamennek, másodikra meg már az ellen íjászainak ölelő karjaiba... Támad az ellenséges klán? A parasztok (a helyett, hogy menekülnének) leállnak karatéjozni a páncélos-varázskardos sereggel...

     
Hiába járattunk ki 3 iskolát a harcosainkal, ők se lesznek sokkal okosabbak (ebben a tekintetben a Battle Realms meglepően hasonlít a magyar iskolarendszerre :)). Ha egyszer nekiálltak rombolni, akkor a Jóisten sem hozza ki őket onnan, hiába ütik a hátukat, ők csak szabdalják azt az átkozott épületet. Ez a viselkedés különösen problematikus a hősök esetében, mert egy elhullott íjászt még csak-csak pótlunk, de egy hősi halált halt hero már érzékeny (gyakran végzetes) veszteség. A legkifizetődőbb ezért az, ha mindenre és mindenkire folyamatosan odafigyelünk, és megpróbálunk mindent mi irányítani. Ehhez mondjuk három szemre, négy fülre, és még legalább két kézre lesz szükségünk: a csaták alatt folyamatosan olyan érzésem volt, hogy pillanatokon belül kicsúszik a kezemből az irányítás. Fentebb már említettem, hogy a győzelemhez (általában) elengedhetetlen a speciális képességek alkalmazása. Egy átlagos seregben van 8-10 „normál” egység, mindegyik (minimum) egy speckó támadással/skillel plusz mondjuk 2-3 hős. Minden tiszteletem azé, aki oda tud figyelni egyszerre egy tucat harcosra, ki-be kapcsolgatni a skilljeiket, meg gyógyítani is őket csata közben, de én folyamatosan azért imádkoztam, hogy bárcsak lenne valami time-stop funkció, akkor talán tenni is tudnék valamit...

A Battle Realms tipikusan az a játék, melynek irányítását ugyan egy fertályóra alatt bárki elsajátíthatja, de napokba telik, amíg IGAZÁN megtanul játszani vele. Annyi apró fortélyt, trükköt, taktikát kell alkalmazni a siker érdekében, hogy azokat csak a játékkal töltött hosszú-hosszú órák alatt, és nem utolsósorban számos kudarc árán leszünk csak képesek kiismerni. A Battle Realms mindezek ellenére egy nagyon jól sikerült játék, mely (végre!) némi eredetiséget hoz a valósidejű stratégiák lassan elszürkülő, önklónozó műfajába. Ritka manapság az olyan RTS, ahol nem az első két betűn, hanem a stratégiát jelentő S-en van a hangsúly. A BR valószínűleg nem fog eladási rekordokat dönteni, mert nem mindenki kenyere. Aki viszont csípi a jellegzetes távol-keleti hangulatot, nem riad vissza attól, hogy egy játék nem mutatja meg magát teljes pompájában fél óra gémelés után, sőt, kifejezetten sok időbe telik, míg minden apró (de szükséges) csínyját-bínját kiismerjük, és az átlagon felüli nehézség sem rettenti el, az nyugodtan adjon egy esélyt a Battle Realms-nek, mert megérdemli... Grafika: A Battle Realms grafikailag teljesen rendben van, tud mindent, amit manapság egy 3D-s RTS-től elvárunk. Az egységek animációja változatos, nem ugyanazt a támadást ismétlik az unalomig, a speciális képességek pedig általában nagyon látványos mozdulatokkal járnak együtt. Kár volt viszont a játék (amúgy pofás) saját grafikus motorját alkalmazni az átvezető-jelenetekhez. Hiába néznek ki jól a karakterek távolról, ha a kamera rájuk közelit, bizony már megmutatkoznak a motor korlátai, és szemünk elé tárul az alacsony poligonszámú valóság... Pár tisztességesen megrajzolt, anime-style átvezető anim nekem sokkal jobban tetszett volna.

Kezelőfelület: Ezen a téren nem nagyon lehet már újat alkotni, a BG is a hagyományos, az évek során kiforrott RTS irányítást használja. Egyedül a formációk megadásának lehetőségét hiányoltam, no meg egy time-stop funkciót: mindkettő használt volna a csaták áttekinthetőségének.

Játékmenet: A Battle Realms egy nagyon átgondoltan, profik által megalkotott RTS, ahol a hangsúly inkább a taktikán van, mint az agyatlan, ezer egységgel végrehajtott rohamokon. Tulajdonképpen az apró kis újításai-ötletei az igazán magukkal ragadóak: a lovak alkalmazása, a házakon tovaterjedő tűz, az eső hatására újra kihajtó rizs-palánták... A hangulat is nagyon ott van a szeren, a csaták gyorsak és brutálisak, a történetben pedig minden benne van, ami egy tisztességes szamuráj-meséhez kell.

Hangeffektek: Az egységek beszólásai ugyan nem olyan emlékezetesek, mint például a Warcraft-ben, de azért nagyon jól illenek a game hangulatához, és nagyjából ugyanez mondható el a többi hangról is. Kár, hogy a hősöket szinkronizáló színészek nem igazán állnak a helyzet magaslatán: mindegyikük ugyanabban a "húdekeménycsávóvagyok"-stílusban beszél, ezért néha nehéz megkülönböztetni, hogy most ki is szólt be kinek. Talán pár év múlva már lesz akkora költségvetése egy játéknak, hogy egy ilyen témájú game főhősét Chow Yun-Fat, a hősnőt pedig Megumi Hayashibara kisasszony alakíthassa...

Zene: A Battle Realms zenéje javarészt hagyományos kínai-japán dallamokon alapszik, sok benne a dob, és nagyon jól illeszkedik mind az építkezés, mind a csaták ritmusához (mivel esemény-szenzitív). Az egyik csata-zenét mondjuk erősen a Gladiátor film eleji csata-témája "ihlette", de annyi baj legyen, legalább rögtön megadja a lovasroham hangulatát... :)

Multiplayer: 4 féle játékmód, egyszerre 8 játékosnak. A multiplayer (meg a skirmish) már csak azért is javallott kipróbálásra, mert itt részletesen konfigurálhatjuk mind a pályát (MP pályákból rengeteg van egyébként) mind az ellenfelünk erősségét, és nem kell rögtön szembenéznünk a single-player kampány szadista, többszörös túlerőt felvonultató kihívásával.

Intelligencia és nehézség: Erősen közepes MI, a saját és az ellen részéről egyaránt. Még szerencse, mert el sem merem képzelni, hogy micsoda kihívást jelentene a BR akkor, ha az ellenfél épeszűen támadna. A játék túl nehéz (még easy fokozaton is), az utolsó néhány küldetés teljesítéséhez szerintem kötélidegzet, és átlagon felüli koncentráló-képesség szükségeltetik.

Összegzés: Nevezzük nevén a gyermeket: a Battle Realms egy keményvonalas RTS, ami Castillo bácsi és kicsiny csapata kifejezetten a stílus rajongóinak készített. Nagyon sok odafigyelést, és néha nem kevés türelmet igényel. Aki csak most ismerkedik ezzel a műfajjal, az ne erre ruházzon be, mert a kivételes nehézség, és a játék (viszonylagos) komplexitása kezdők számára riasztó lehet. A hardcore RTS gamerek viszont már készíthetik is a többnapi kávét + hideg élelmet a gépük mellé, mert a Battle Realms személyében egy (újabb) kötelező darab születtet számukra...


A Battle Realms-t megrendelheted most a SuperGamez Áruházban is! Klikk ide! További képek...