Franczy

ATI R300 és GeForce4 februárban

Különböző, magukat megnevezni nem kívánó tajvani források szerint az ATI Technologies hamarosan megkezdi legújabb és egyben legnagyobb teljesítményű grafikuschipjének, a Radeon 3-nak, vagy más néven az R300-nak a gyártását. Mivel a vadonatúj chip fejlesztési munkálatai rendben haladnak, az ATI a várakozások szerint már január végén megkezdi az R300-as grafikuschipek próbagyártását és egyben a grafikuskártya-gyártó cégekhez történő leszállítását, ezt követően pedig, ha minden jól megy, akkor már februárban megindul az R300 tömeggyártása.

Habár ezek korántsem hivatalos információk, amennyiben igazak, akkor kijelenthetjük, hogy az ATI eddigi történelmében talán most először nem marad le egy centivel sem a konkurencia mögött, már ami az új termék debütálási időpontját illeti, ugyanis az újdonság teljesítményét illetően jelenleg még senki sem tud biztosat mondani. Az R300-zal kapcsolatban az eddigiekben napvilágot látott pletykák szerint az R300 nem kevesebb, mint 8, azaz nyolc rendering pipeline-nal rendelkezik majd, melyek mindegyike három TMU-val lesz ellátva, ezenkívül pedig a 350 MHz-es magfrekvencia, a négy vertex shader és a 0,15 mikronos gyártási technológia jellemzi majd legjobban az ATI nagyágyúját, mely vélhetően mindenképpen komoly konkurenciát jelent majd az Nvidia-féle GeForce4-nek.

Ha már szóba került az ATI R300 legkomolyabb piaci ellenfelének a neve, mindenképpen meg kell említenem, hogy az elmúlt napokban napvilágot látott GeForce4 debütálási időpont, vagyis január második fele módosulni látszik, ami azt jelenti, hogy az Nvidia csak később, azaz vélhetően február folyamán tudja csak piacra dobni legújabb grafikuschipjét. Ennek a csúszásnak szakértők szerint több oka lehet, egyrészt ugyanis az Nvidia vezetői nem félnek attól, hogy a konkurencia, vagyis leginkább az ATI meglepi az Nvidiát, bár lehet, hogy ez ügyben tévednek az Nvidia vezetői, ugyanis mint az fentebb olvasható, az ATI ugyancsak január-február környékén kívánja piacra dobni a jelenlegi csúcsmodell, a Radeon 8500 utódját. Másrészt az Nvidia jelen pillanatban tökéletesen elégedett a közelmúltban debütált Titanium termékcsalád sikerességével és eladási mutatóival, vagyis nem kívánja elkapkodni a GeForce4 bejelentését, ezenkívül pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az Nvidia már most sem képes annyi grafikuschipet gyártani, mint amennyire igény lenne a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RpPRO #34
    Nekem ez nagyon marketingszagu. Ahogy anno megjelentek az elso 8500-as tesztpeldanyok, az NVIDIA rogton kihozta a 21.xx-es drivereit, h. gyorsabb legyen. Most az NVIDIA mesel az uj csodairol, igy az ATInak is lepnie kell, h. rola is beszeljenek. Ide a rozsdas bokot, h. aprilisig nem jon ki az uj Ati kartya.
  • Remedy #32
    Tényleg móka, hogy mennyire elrohantak a kártyák a játékoktól. Speciel egy igen gyenge 32 Megás Vantával nyomulok, és elvagyok vele. Lassan esedékessé válik egy csere, nézegetem az MXeket.
    Lehet hogy veszek egy 10 ért ha kijön a GeF4.
  • Inquisitor #29
    "Az nVidia legalább a drivereket képes elkészíteni."
    Na aki akkor te is csak játékra használod a kártyát ... méghogy képes elkészíteni, hahaha.
    Legalább is a DX8.1-es driverben a funkciók fele nem megy, az ATI-nál MEG IGEN. Csak ott is trükközni kell ...
  • mir #28
    nem lesz 0.13ma, mert 0.15ös lesz, jelen pillanatban a VIA és az ECS tud csak 0.13 mikronnal gyártani, a via gyártókapacitását önmaga foglalj le, az ECSét meg a transmeta. tehát marad a 0.15
  • Zerg #26
    Remeljuk a legjobbakat...
    Az egeszben nekem az tetszik a legjobban, hogy ha ez igaz (marmint az R300 februari debutalasa), akkor a Radeon8500 (LE) vegre mar nekem is elerheto arszintre sulyed :)
    Zerg
  • mir #25
    akkor most közelítsük meg másképp a dolgor. az r200asban van 8 TMU és 1 vertex shader +1 128bites memóvezérlő. És akkor mége lég sokminden kimaradt.
    ebben van 24 TMU 4 vertex shader, meg i tudja milyem memóriavezérlő?ennek a magnak a mérete(azonos technológiával, azaz .15 mikronnal, mert annyi lesz) minimum 3*annyi tranyó kell, azaz 180 millió trranyó. Ez elképesztően nagy lesz. Ezt kissé nehéz elhinni. Mondjuk úgy, hogy ekkora processzort legyártani sem nagyon lehet. Tehát valami nagyon natgyon okos dolognak kell trténni, mert semmiképp sem lehet 80 millió tranyónákl több(nem leet legyártani 1 DIEre. Tehát ez vagy kamu, vagy az ATI valamit nagyon kitalált…
  • PyRex #21
    Hat ebben reszben igazad van. De a konzol meg mi? Megveszed. Szuper (CSAK jatek szempontjabol!), aztan maximum egy ev mulva mar labdaba sem rughat a PC mellett sajna...

    PyRex
  • GAMECUBE #20
    ez a pc barataim...
  • mir #19
    lépést tartani?
    mivel?
    mondj már nekem 1 olyan játékot, ami 1 mx400ason nem megy el... ne kell még GF 3 sem 1 jó idejig...
  • GAMECUBE #17
    ATI RULEZZ