Franczy

Harry Potter, a makaói zugárusok favoritja

A makaói utcai árusok legalább annyira örülnek a világszerte óriási sikert arató Harry Potter és a bölcsek köve című hollywoodi mozifilmnek, mint az igazi Harry Potter rajongók, ugyanis mostanában kétségtelenül az egyik bestsellerük a mozifilm illegális másolata, mely rendkívül komoly bevételt hoz a kereskedőknek. A varázslótanonc történeteiből készített film illegális kópiái egyébként már csak azért is óriási bevételforrást jelentenek a zugárusoknak, mert Makaóban hivatalosan csak hetek múlva debütál a Harry Potter filmes változata, és sokan nem szeretnének addig várni, vagyis megveszik a film illegális másolatát.

"A Harry Potter manapság óriási bizniszt jelent, ugyanis miután az egyik Hongkongi ügynökünktől megkaptuk a film másolatait, az első órában azonnal eladtunk több mint ötven darab Harry Potter video-CD-t" - nyilatkozta egy értelemszerűen magát megnevezni nem kívánó zugárus, aki Makaó belső, kikötői részén árulja csöppet illegális portékáit, melyek iránt tehát óriási igény mutatkozik.


Árusunk ezenkívül elmondta, hogy ő nem foglalkozik a video-CD-k másolásával, ehelyett rendeli a kész anyagokat. Így tett most is, amikor pár száz újabb Harry Potter video-CD-t rendelt a Hongkongi forrásától. Ezek a Makaóban közkézen forgó video-CD-k egyébként angol nyelvűek, azonban a kínai feliratról nem feledkeztek meg a kópiák készítői, vagyis alvilági körökben professzionális minőségűnek nevezik az anyagot. Különböző források szerint a Harry Potter video-CD-k a régióban először Hongkongban tűntek fel az elmúlt hét végén, majd szépen lassan átszivárogtak Makaóba is, ahol a mozikban egyébként december 20-án kezdik meg a varázslótanonc történeteinek a vetítését. Amikor egyébként zugárus barátunkat arról kérdezték, hogy az általa árult Harry Potter Video-CD eredeti-e, a következőt válaszolta, illetve inkább kérdezte: "Ez most vicc? Milyen eredetiséget várnak egy 1,62 dolláros anyagtól?"

Az AOL Time Warnerhez tartozó Warner Bros Pictures gondozásában megjelent Harry Potter és a bölcsek köve november 6-i debütálása óta mind az Egyesült Királyságban, mind az Egyesült Államokban óriási siker, a rajongók közül pedig sokan már többször is megtekintették az idei év egyik legnagyobb hollywoodi sikerfilmjét. A film a bemutatását követő első öt napban több mint százmillió dolláros bevételt hozott a készítők konyhájára, melyhez fogható sikert legutóbb a Star Wars: Episode I aratott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LowEnd #12
    Az. Szánalmas. :))))
  • [HUN]PAStheLoD #11
    Ami még szánalmasabb, ha egy 4 éves hírhez kommentel valaki, ráadásul elég offtopic dologban, nemde ?

    [ezekszerint akkor én is szánalmas vagyok :]]]]]
  • cyrus 999 #10
    sztem jók a harry potte könyvek...én még akkr olvastam el őket amikor csak minden 100. ember tudta mi az h harry potter...sztem naon zoralok és nem szégellem...monnyuk a média felfújta az tény és most már divatból is sokan megveeszik ami elég szánalmas...
  • sanya_ #9
    A M$ is csak a marketingje miatt ilyen q_va vastag. És emiatt(reklám miatt) te is meg akarod tudni hogy mi az amiről azt mondják hogy milyen jó. És ha egyébként hidegen hagy is legalább öt percet foglalkozol a témával. "Az emberek birkák"
    Uff
  • rgranc #8
    magus: a konyv angol cime kulonbozik Angliaban es az USAban, mert a Bolcsek kovet mashogy nevezik a ket orszagban, az egyik helyen Philosopher's Stone, a masikon Sorcerer's Stone...
  • Tomcat.no1 #6
    Szerintem ez az egész Herry Potter mánia egy pénzéhes köcsög marketing felfujtja! Az a sok kis genya meg beveszi azt a dumát, hogy már a könyv előszelét is milliók vették meg és olvasták, mikor még ez nem is volt igaz s a kamuhír hallatán tényleg megvették késöbb ők is! Ez tisztára olyan, mint a tv2-n a valami vetélkedő első adása előtti reklámozásában, mikor azt mondták hogy Magyarország legkedveltebb műsora, pedig még nem is volt egy adás sem ami alapján felmérhették volna a valós nézetséget!
  • rotator #5
    Meg ne nézzétek/le ne töltsétek/át ne másoljátok/meg ne vegyétek! /Mindenki aláhúzhatja a neki megfelelőt. :)/

    Borzalmasan silány egy film.
  • Aquli #3
    Laci73: igazad van. Majd ha a Gyuruk Ura lesz rajta!!! Az megeri!
  • magus #2
    jófejek. A angol címe a könyvnek Harry Potter and the PHILOSOPHER'S Stone...