Franczy

Újgenerációs plazmakijelzők az NEC-től

Alighogy lenyugodtak a kedélyek az első plazmamonitorok bemutatását követően, és szépen lassan mindenki megszokhatta, hogy a kiállításokon egyre több ilyen megjelenítőt lehet látni, az NEC Technologies képviselői a napokban már a második generációs, 42 colos képátlóval rendelkező plazmakijelzők bejelentésével voltak elfoglalva.

Az NEC szerint a multimédiás prezentációkhoz kifejlesztett NEC PlasmaSync 42MP3, valamint az általános felhasználásra ajánlott NEC PlasmaSync 42PD3 típusjelzésű vadonatúj modellek minden tekintetben többet nyújtanak elődeiknél, és várhatóan a konkurencia hasonló termékeit is állva hagyják majd a piaci versenyben. Az NEC PlasmaSync 42MP2, valamint NEC PlasmaSync 42PD2 plazmakijelzők utódjaiként most bemutatott új plazmakijelzők képminősége a fejlesztők szerint jelentős mértékben javult, ehhez azonban nem árt tudni, hogy képminőség terén már az említett elődmodellek is etalonnak számítottak a saját kategóriájukban.


"A most bemutatott PlasmaSync 42MP3 és 42PD3 típusú vadonatúj plazmamonitorok kiváló képminőséget nyújtanak a felhasználóknak, és mivel két eltérő modellről van szó, kijelenthetem, hogy először mi gondoltunk arra, hogy az eltérő felhasználási körülmények különböző adottságú megjelenítőket igényelnek. A 42MP3 a multimédiás előadások megkönnyítésére hivatott, a 42PD3-t pedig általános felhasználásra készítettük fel" - nyilatkozta Scott Evans, az NEC Visual Systems részlegének termékmenedzsere.

Az NEC PlasmaSync 42MP3 alkalmas a nagyobb konferenciatermekben, illetve üléstermekben tartandó multimédiás előadásokhoz, és képes számítógép monitorként, televízióként, vagy HDTV-ként is működni, ugyanis számtalan fajta bemenő jelet képes fogadni. Az NEC a 42MP3-as modell esetében a kontrasztarányt háromszáz, a fényerőt pedig huszonöt százalékkal növelte a 42MP2-es modellhez képest, miközben a kijelző fogyasztása harminc százalékkal csökkent, így pedig a PlasmaSync 42MP3 kategóriája legenergiatakarékosabb modellje lett. A PlasmaSync 42PD3 esetében száznegyven százalékos kontrasztarány-, valamint huszonöt százalékos fényerőnövekedésről beszélhetünk, miközben ezen modell fogyasztása is harminc százalékkal csökkent. Az NEC új plazmakijelzői ezenkívül teljesen megújult menürendszerrel és távirányítóval is gazdagodtak, áruk azonban egyelőre még nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RenderMan #2
    Én ilyenen fogom nyomatni a QuakeXII-t