Franczy

Kyro II Ultra és ASUS-ATI információk

Az utóbbi napokban-hetekben mindkét grafikuschipgyártó óriáscég, az ATI és az Nvidia is bejelentette saját újdonságait, mégpedig több teljesítménykategóriában is. A középkategóriás grafikuskártyák piacára az Nvidia a GeForce3 Ti 200-at, az ATI pedig a RADEON 7500-at szánja, azonban a leginkább ebben a piaci szegmensben érdekelt Kyro grafikuschipek háza táján mostanában elég nagy csend honol, hiszen a Kyro II-es chip megjelenése óta lényegében semmi említésre méltó nem történt Kyro fronton.

A Kyro grafikuschipek gyártásával foglalkozó STM cég képviselői idén szeptember elején már bejelentették ugyan a lényegében csak egy egyszerűen túlhajtott Kyro II-nek számító Kyro II Ultrát, azonban a cég vezetősége úgy határozott, hogy nem kell elkapkodni a dolgokat, vagyis a Kyro II chipre épülő monitorkártyák eladási mutatóit egyelőre nem kellene egy házon belüli konkurens termékkel befolyásolni.

Igaz, hogy szeptember eleje alig egy hónappal ezelőtt volt csak, azonban azóta már sok víz lefolyt a Dunán, gondolok itt a konkurens gyártók elég versenyképesnek tűnő újdonságainak debütálására, így sokak szerint egyre valószínűbb, hogy az STM vezetői hamarosan zöld jelzést adnak a Kyro II Ultrának. Ezen lépés már csak azért is bizonyulna rendkívül logikusnak, mert a közelmúltban a Kyro chipek valahogy mindig egy kicsit elkéstek, és jó lenne, ha ez most az új chip esetében nem következne be, bár egyes vélemények szerint már most is nagyon el van késve a Kyro II Ultra. Szakértők szerint tehát a Kyro II Ultra a közeljövőben mindenképpen napvilágot lát majd, sőt egy német website értesülései szerint az STM elsőszámú partnereként nyilvántartott Hercules cég még ehéten előáll majd a Kyro II Ultra chipre épülő vadonatúj monitorkártyájával.

A témához kapcsolódó hír, hogy a napokban beszámoltunk arról, hogy az ASUS hamarosan piacra dobja majd saját ATI chipes monitorkártyáit, sőt ezen kártyák már konkrét árakkal is rendelkeztek, azonban most úgy tűnik, hogy ez az információ kacsának bizonyult, ugyanis miután egyes amerikai cégek már elkezdték felvenni az előrendeléseket az ASUS RADEON 7000 32MB, RADEON 7200 64MB, RADEON 7500 64MB és RADEON 8500 64MB típusú kártyákra, az ATI képviselője a napokban azt nyilatkozta, hogy kétségei vannak azt illetően, hogy az ASUS ATI chipes kártyákat dobna piacra a közeljövőben. Az üggyel kapcsolatban az ASUS szóvivője is azt mondta, hogy az ASUS tökéletesen elégedett az Nvidia által gyártott chipekkel, és nem valószínű, hogy más gyártó grafikuschipjeire épülő termékeket hozna forgalomba valamikor a közeljövőben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • item #3
    ja jó a kyro ! csak igy tovább ! az ASUS meg maradjon a jól bevált nVIDIA-nál !
  • kowajano #1
    Kyro rulz