Franczy

Megjelent a 2 GHz-es Intel Xeon

Az Intel képviselői bejelentették, hogy a cég nagyteljesítményű munkaállomásokba, illetve bizonyos mértékben szerverekbe is ajánlott Xeon processzora ezentúl már 2 GHz-es frekvenciájú változatban is elérhető. Mint az köztudott, az Intel Xeon processzorok mindig is az asztali számítógépekbe szánt, széles körben elérhető Intel processzorok nagytestvérei voltak, és ez most sincs másképp, hiszen a most bejelentett 2 GHz-es Xeon chip is az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Pentium 4-es processzormagra épül, mellyel egyébként a Santa Clara-i cég idén augusztusban érte el először a 2 GHz-es lélektani frekvenciahatárt. Az Intel Xeon termékcsaládba tartozó processzorok egyébként általában arról ismertek, hogy kistestvéreikhez képest nagyobb cachememória található meg bennük, ami a nagyteljesítményű többprocesszoros számítógépekben való felhasználáskor mindenképpen nagyon jól jön.


Shannon Poulin, az Intel termékmarketing-menedzsere a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a Xeon termékcsalád csúcsmodellje, vagyis a 2 GHz-es változat ezres tételben 615 dollárba kerül. Az eddigi legnagyobb teljesítményű Xeon processzor egyébként 1,7 GHz-es volt, és piaci debütálásának időpontjában ezres tételben 406 dollárba került, vagyis a mostani csúcsmodell relatíve elég drágának számít. A mostani legfrissebb Xeon generációt, mely egyébként korábban Foster fejlesztési kódnév alatt futott, és amely már a legfrissebb Pentium 4-es architektúrára épül, idén májusban mutatta be az Intel. Az Intel hivatalos ajánlása szerint ezek a processzorok elsősorban a nagy teljesítményigényű alkalmazásokat futtató munkaállomások piacára készültek, de a cég titkon azért abban is bízik, hogy a Xeon chipek a szerver számítógépek piacán is egyre kelendőbbé válik. A korábbi Xeon generáció még a jóöreg Pentium III-as archiketúrára épül, és egyes tagjai még a mai napig kaphatóak, a 900 MHz-es modell például a botrányos visszahívási akciójáról vált híressé az elmúlt hónapokban.

Az Intel boszorkánykonyhájában természetesen továbbra sem pihennek a fejlesztők, hiszen az elmúlt héten bejelentették, hogy a Prestonia kódnevet viselő következő generációs Xeon processzorok és a hozzájuk tartozó Plumas chipsetek a vártnál kicsit korábban jelennek majd meg. A Prestonia chipek már a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiával készülnek majd, és 512 KB-os másodszintű gyorsítótár (L2 cache) lesz bennük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ubi #7
    nem kell elfogultnak lenni!! be kene latni vegre latni, hogy valamiben az intel a jobb!!!
  • WGL #1
    Veszek kettot mielott felmegy az ara :)