Franczy

Frissített Intel roadmap

[VR-Zone] Az Intel természetesen a Pentium 4-es frontvonalon lendül majd a konkurencia elleni legkomolyabb támadásokba, hiszen hamarosan megjelennek az 1,6 GHz-es, 1,8 GHz-es, valamint 1,9 GHz-es Pentium 4-es processzorok, melyek még a jóöreg magra épülnek, de várhatóan már október folyamán napvilágot látnak a 2 GHz-es, majd kicsit később a 2,2 GHz-es frekvenciájú Northwood magos új Pentium 4-es chipek. Az Intel legfrissebb roadmapjéből az is kiderül, hogy a munkaállomásokba szánt dobozos processzorokat a cég ezután három kategóriába fogja majd sorolni: belépőszintű IA-32 processzorok, középkategóriás IA-32 processzorok, nagyteljesítményű IA-32 processzorok. Az Intel nagy reményeket fűz a Pentium 4-es alapokon nyugvó új 1,7 GHz-es Xeon processzorokhoz is, melyek az Intel i860-as chipset segítségével várhatóan nagy sikert aratnak majd a komolyabb rendszerekben. Ezenkívül pedig, ahogy az várható volt, az idei év harmadik negyedévében kerülnek majd forgalomba a 2 GHz-es Intel Xeon processzorok.

Az Intel a belépőszintű szerverek piacán is meg szeretné tartani az eddig megszerzett pozícióját, így várhatóan az év végén, decemberben piacra dob majd egy olyan csomagot, melyben két darab 2 GHz-es frekvenciájú Intel Xeon processzor, és egy ServerWorks GC-HE chipsetre épülő alaplap kap helyet. Az Intel ezentúl a duálprocesszoros szerverekbe szánt termékeit is három termékcsaládra fogja szétválasztani: olcsó (1U), középkategóriás (1U/2U), valamint nagyteljesítményű (1U/2U) chipek családja. Az Intel az idei év harmadik negyedévében kívánja piacra dobni a 100, illetve 133 MHz-es rendszerbuszú, 1 GHz-es Pentium III-as processzorokból, és a ServerWorks LE/82440GX chipsetre épülő alaplapokból álló párosokat. A ServerWorks LE3, illetve Micron Copperhead chipsetekhez készített, 512 KB-os cache-sel rendelkező, szerverekbe szánt 1,13 GHz-es Tualatin magos Pentium III processzorok pedig elméletileg még az idei év harmadik negyedévében napvilágot látnak majd.

Az Intel a jelenlegi tervek szerint a harmadik negyedévben dobja majd piacra a 866 MHz-es, a 933 MHz-es, az 1 GHz-es, az 1,06 GHz-es, valamint az 1,13 GHz-es Tualatin magos mobil Pentium III-as processzorokat, a negyedik negyedévben pedig az 1,2 GHz-es változat is megérkezik majd a piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andor PaPa #3
    Oké, csapjunk bele: intel fika, amd császár-király-baró-zseniális-pöpez-rulez!

    Várom a folytatást!

    Egyébként minek fikázzuk az olyan cuccokat, amik még meg sem jelentek, még csak papíron illetve floppyn léteznek???