HNR
Író találkozó

Az elmúlt héten tesztlaborunkban 7 cd író vendégeskedett, 5 IDE/ATAPI és 2 SCSI csatolófelülettel ellátott modell. A berendezéseket sok órás nyúzópróbának vetettük alá, hogy kiderüljön, melyik érdemes leginkább arra, hogy elnyerje a vásárlók kegyeit.
Január óta soha nem látott mértékben gyorsult fel a CD író berendezések árcsökkenése és jelentek meg ezzel párhuzamosan újabb és újabb hatalmas írási sebességeket kínáló modellek. A fejlődés megállíthatatlan, a teszt megjelenésének időpontjában már a magyar boltok polcain is kaphatóak 20x ill. 24x maximális írási sebességet ígérők is. Már most előre jelezhető, hogy a sebesség-mánia lecsillapodásával a következő fejlesztési irány a DVD olvasási képesség CD írókba való integrálása lesz (ahogyan ez már 1-1 lassabb modellnél ma is elérhető). A CD, mint adatarchiválási eszköz mindaddig fénykorát fogja élni, amíg a világ nagy gyártói nem lesznek képesek ténylegesen kiállni egy egységes írható / újraírható DVD szabvány mellett és bele nem kezdenek annak dömping árakon való elterjesztésébe. Egy nettó 20 ezer forintos CD író berendezésnek és a "hozzá való" (legfeljebb 200 Ft-os nettó áron kapható egy alkalommal írható ill. 3-500 Ft-os sokszor írható) nyersanyagnak egyelőre közel s távol nincs konkurenciája. E rövid bevezető után lássuk egyenként a résztvevőket.

A tesztek
Hogyan is teszteltem? Minden meghajtó a következő tortúrán kellett, hogy keresztül menjen. Sisoft Sandra CD benchmark, egy 705MB nagyságú .mpg állomány felhasználásával. 3 db Audio CD (egy gyári dinamikus szektor szinkron módban, egy írott szintén dinamikus szinkronnal, ismét egy gyári lemez "Buffered Burst" módban) teljes másolása a winchesterre Audiograbber 1.8-as program segítségével. 3 db adat CD teljes lemásolása winchesterre, melyek közül az egyik kizárólag 3-8 MB közötti méretű mp3 állományokat tartalmaz, a másik teljesen vegyes méretű (5 kB - 60 MB) állományokkal van teleírva, míg a harmadik egy rossz minőségben megírt video CD. CD speed program lefuttatása, a szokásos opciókon kívül túlírási teszt egy 74 perces Philips MultiPurpose és egy 80 perces TDK D-View nyersanyagra. Írási és újraírási teszt több sebességen, több nyersanyagra. ASUS CRW-1210R
Legfeljebb 12x írásra, 10x újraírásra valamint 32x olvasásra képes, IDE csatlakozófelülettel rendelkezik.
Az ASUS ezen modellje több szempontból is különc darabja tesztünknek. Egyfelől - és ez a kevésbé lényeges - tálcája nem a hagyományosan megszokott módon működik, hanem egy lenyíló előlap mögül bújik elő. Másfelől - és ez már jóval fontosabb - tesztünk egyetlen olyan szereplője, mely az írási puffer kiürüléséből származó "adathordozó vesztést" úgynevezett Just-Link technológiával igyekszik kiküszöbölni. Ennek lényege, hogy a gyártó a kezdetleges technológiák által 12x írási sebesség melletti 40 mikronos szünet helyett csak mindössze 2 mikronnyi rést hagy az adatfolyamban, ha folytatja az írást. Ezzel lehetővé válik a 24x sebesség melletti precíz folytatás is csakúgy, mint az, hogy kényesebb olvasó berendezések is gond nélkül birkózzanak meg az így megírt lemezekkel. Az írási puffer mérete csak 2 MB, azonban ez a fent említett megoldás miatt nem okozhat problémát. Az igényesen kivitelezett előlapon egy darab két színben pompázó LED-et találunk és egyetlen a lemez kiadására szolgáló gombot. A tálca mélysége megfelelő, a meghajtó függőlegesen is beépíthető (mindkét irányban), az OEM változathoz is jár egy rövid, többnyelvű kézikönyv valamint a Nero író program 5.0.3.1-es verziója.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
Legfeljebb 8x írásra, 4x újraírásra és 32x olvasásra képes, IDE csatlakozós modell. Írási pufferének mérete 2 MB, ami egy 8x író számára általában elegendő.
Ára miatt az egyik legkeresettebb darab a magyar piacon. Különlegességeként megemlíthető, hogy egyike azon kevés íróknak, melyek képesek akár 99 perc adatot is felégetni a megfelelő médiára. A hét versenyző közül egyedül az LG tervezői törekedtek arra, hogy megtörjék a PC-k unalmas színvilágát és egy kevésbé unalmas, talán lilás-szürke színt álmodjanak meg a nép számára. Az OEM változathoz 5 nyelvű kézikönyv jár, audio és IDE kábel, az Easy CD Creator 4-es verziója szintén vaskos kézikönyv kíséretében. A termék kivitelezése kifejezetten megnyerő, a tálca kialakítása és mozgatása is jónak mondható. Az előlapon Play/Forward gomb is található, evvel megkönnyítve az audio CD-k hallgatását. A tesztek során hajlamos volt nyikorgó - csikorgó hangot hallatni és az átlagosnál jobban felmelegedett.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
Legfeljebb 12x írás, 10x újraírás és 32x olvasási sebesség jellemzi, SCSI csatolós tálcás modell, 4 MB puffermérettel.
A Plextor hagyományosan a CD írók királyának számít. Külső kialakítása évek óta változatlan, a felhasznált műanyagok is - amennyire lehetséges - igényességet sugároznak. Az író ún. Bulk változata érkezett meg hozzánk, melynek dobozán a no software, no accessories felirat szerepelt. Mindezek ellenére kézikönyv és Plextor szoftverek, valamint a beépítéshez szükséges összes tartozék megtalálható volt a csomagban. A teljes dobozos változat egy író programot és legalább 1-1 írható ill. újraírható médiát tartalmaz. Az írót Burn-Proof technológiával vértezték fel a puffer kiürülésből származó "balesetek" elkerülésére. Az előlapon 4 db LED látható (a felvillanó kombinációk tekintetében érdemes a kézikönyvet tanulmányozni) valamint Play/Forward gombbal is a felhasználó segítségére siettek a tervezők. A meghajtót - túlmelegedésének elkerülése érdekében - egy ventillátorral is ellátták, mely a hátlapon kapott helyet. Működése ennek ellenére halk, a tálca kialakítása megfelelő, függőlegesen is beépíthető, azonban csak az egyik irányban. Sajnálatos módon az ilyen irányú beépítéshez szükséges "karmocskák" meglehetősen bóvli benyomást keltenek.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
Legfeljebb 12x-esen képes írni, 8x-osan újraírni és 32x sebességgel olvasni, csatolója IDE.
A Sony azon résztvevője lett tesztünknek, mely egyetlen paraméterével sem tud kitűnni a többiek közül (majd a gyakorlatban, a tesztek során ez már kicsit másként lesz), sőt kissé le is marad abban a tekintetben, hogy a gyártó a túlírást kifejezetten letiltotta a berendezésben, így a lemezeket csak gyári kapacitásukig tudjuk beégetni vele. Nem tartalmaz puffer kiürülés elleni védelmet (ez egy 12x írónál még elfogadható), ellátták azonban egy 4 MB nagyságú írási pufferrel, amely kategóriájában kifejezetten jónak számít. Megjelenése sajnos meglehetősen puritán, fontos szempont lehet, hogy függőlegesen is beépíthető mindkét irányban. Működése közben nagyon halk, a tálca, melynek mélysége megfelelő, működtetése lehetne kultúráltabb is. OEM változat érkezett hozzánk, az írón kívül nem volt az átlátszó zacskóban semmi.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
Legfeljebb 8x írás, 8x újraírás, 32x olvasás, IDE csatolófelület.
A Plextor mellett talán a TEAC az a név a piacon, amely egyértelműen minőséget sugároz. A meghajtó megjelenése spártaian egyszerű egyetlen (lemezkiadó) gomb és 2 db LED jellemzi. Puffere kifejezetten kicsi, a Nero program szerint mindössze 1,25 MB nagyságú, ami egy 8x írónak kevés lehet. Puffer kiürülés elleni védelem ennél a TEAC-nál még hiányzik, a gyártó a 12x sebességre képes modellekbe kezdte ezt a funkciót beépíteni. Tálcájának mélysége jó, de a mozgatást sokkal igényesebben is meg lehetett volna oldani. Működése közben rendkívül halk. OEM, nem járt hozzá semmilyen kiegészítő.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
Legfeljebb 8x írásra, 8x újraírásra és 32x olvasásra képes, SCSI-s modell.
4 megás írási puffer - mely elegendőnek bizonyult -, kiürülés elleni védelem itt még nincs. Hátránya, hogy csak vízszintesen építhető be valamint, hogy a hátlapon található, a Plextoron lévőnél gyengébb minőségű hűtőventillátor miatt a teszt többi résztvevőjénél jóval hangosabb. Megjelenése az újabb Yamaháktól megszokottan kifejezetten esztétikusnak mondható, az előlapon 2db két színű LED és egyetlen gomb található. Tálcájának mélysége kicsi, a lemez ritkán, de félrecsúszhat, a tálca működtetése jó. OEM változat révén nem járt hozzá semmi.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
16x maximális írási, 10x újraírási és 40x olvasási sebesség jellemzi, IDE-s csatlakozó felülettel rendelkezik, tesztünk leggyorsabb darabja.
Megjelenése kissé eltér a korábbi 8824-es típusjelzésű Yamaha modellétől, a hátlapról száműzték a hűtőventillátort és az előlap is karcsúbb lett 1 LED-del. A túlságosan lapos tálca és a kizárólag vízszintes beépíthetőség továbbra is jellemző a Yamahákra. A meghajtót 8 MB-os írási pufferrel látták el, melyre szükség is van, hiszen a kiürülés elleni védelmet itt még kispórolták, az csak a következő sorozatnál, a 20x maximális sebességet nyújtó 2200-asnál jelenik meg. Felvértezték viszont az írót egy másik, Optimum Write Speed Control elnevezésű újdonsággal, mely a lemez minőségének függvényében állapítja meg és kíséri figyelemmel az írás sebességét és változtat, ha ez szükséges. Működése közben a 40x olvasási sebesség környékén, az ahhoz szükséges tekintélyes fordulatszám miatt meglehetősen hangos, azonban ha nem pörög a maximumon, akkor semmivel sem zajosabb, mint tesztünk bármely más darabja. OEM változat, a zacskóban 1db CD írót találtunk, mást nem.

Klikk a képekre!

Sisoft Sandra

Nero
| ASUS 1210R | LG 8080B | Plextor 1210TS | Sony CRX 160E | TEAC W58E | Yamaha 8824S | Yamaha 2100E | |
| Audio CD - Depeche Mode |
11.00+ |
22.01- |
5.46+ |
5.18+ |
11.44+ |
7.09+ |
2.46+ |
| Audio CD - Marie Fredriksson |
6.32- |
21.17- |
5.30- |
6.07- |
11.02- |
6.07- |
11.55- |
| Audio CD - Boney M |
3.13+ |
5.18- |
3.48+ |
6.19+ |
5.45+ |
5.08- |
3.26- |
| Video CD - Az ördög ügyvédje |
11.27 |
7.30 |
5.45 |
10.34 |
4.45 |
7.26 |
4.33 |
| Teszt CD #1 |
3.13 |
5.03 |
3.59 |
7.37 |
4.41 |
5.10 |
4.02 |
| Teszt CD #2 |
4.06 |
4.07 |
3.48 |
6.40 |
3.57 |
5.03 |
2.53 |
| Túlírási teszt TDK D-View |
83:07.34 |
83:11.08 |
83:05.20 |
N/A |
83:07.60 |
N/A |
83:07.31 |
| Túlírási teszt Philips MPP |
76:53.00 |
76:52.29 |
76:45.54 |
N/A |
76:47.48 |
N/A |
76:49.07 |
| Írási teszt 16x |
5.44 |
||||||
| Írási teszt 12x |
7.24 |
7.21 |
7.20 |
7.18 |
|||
| Írási teszt 8x |
10.44 |
11.06 |
10.47 |
10.51 |
11.01 |
11.04 |
10.46 |
| Újraírási teszt 10x |
8.06 |
8.13 |
N/A |
||||
| Újraírási teszt 8x |
N/A |
10.05 |
10.23 |
10.19 |
10.09 |
10.03 |
|
| Újraírási teszt 4x |
19.46 |
19.33 |
19.53 |
20.09 |
19.58 |
19.59 |
19.50 |
A video és adat CD másolásoknál egyik résztvevő sem okozott meglepetést, talán csak a Sony gyengélkedése és az ASUS video CD-knél mutatott gyenge teljesítménye szembetűnő. A korábbi DVD tesztben a lassabbik ASUS olvasó hasonlóan kínlódott ugyanennek a video CD-nek a beolvasásával. Tehát, az ASUS-nak is van még min javítania. Ebben a részben a Yamaha teljesített a legjobban, ami nem csoda, hiszen olvasó része egyedüliként képes akár 40x sebességgel száguldani. A túlírási teszt elsősorban a nyersanyagot minősíti, a látható eltérések minimálisak, sajnálatos hogy a Sony készakarva kizárja a névleges kapacitáson felüli írás lehetőségét.
Írási és újraírási teszt: a meghajtók a pár napos teszt procedúra alatt egyenként legalább 10-15 cd írtak meg, mindet hibátlanul. A tesztben szereplő értékek közötti különbség elenyésző, a szélső értékek között sem több sosem, mint 3,5%.
Ár és érték
2001. augusztus 15-én a tesztben szereplő írók legolcsóbban az alábbi nettó kiskereskedelmi árakon voltak beszerezhetők:
- ASUS CRW-1210R: 40400 Ft
- Plextor PX-W1210TS: 52900 Ft (IDE: 36600 Ft)
- Sony CRX-160E: 24320 Ft
- TEAC W58E: 19200 Ft
- LG 8080B: 19860 Ft
- Yamaha 8824S: 31200 Ft
- Yamaha CRW 2100E: 31700 Ft (SCSI: 32500 Ft)
Az árak és a teszteredmények ismeretében kiemelten jó választás a TEAC (az olcsó írók között), a gyorsabbik Yamaha (csak a grabbelésnél hibácskák rontják a kedvező összképet), az ASUS és a Plextor (azoknak, akiknek a minőség a legfontosabb és ezért hajlandók felárat fizetni). A többiekről is elmondhatjuk azonban, hogy a rövid teszt során botladozva ugyan, de teljesítették a követelményeket. Végezetül köszönet illeti a hardwareket rendelkezésünkre bocsátó két tesztpartnerünket: a 3 Testőr Computers-t és a Ready Computers-t.