Franczy

Újabb hibás Intel processzorok

[ZDNET] A világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel ismét arra kényszerült, hogy visszahívja egy processzorát, mert az olyan hibát tartalmaz, mely a számítógépek lefagyásához vezethet.

A visszahívás tárgyát képező 2 MB nagysebességű cachememóriával szerelt Pentium III Xeon processzorok forgalmazását idén márciusban kezdte meg az Intel. Bill Kircos, az Intel szóvivője elmondta, hogy a processzor debütálását követően egy hónappal egy számítógépek forgalmazásával foglalkozó cég már jelezte az Intel számára, hogy az alapos tesztek alatt felmerült némi probléma a chippel kapcsolatban. Ezután az Intel laboratóriumaiban is sikerült reprodukálni a hibát, ám Kircos elmondása szerint nem sikerült orvosolni azt, és ennek egyenes következménye lett, hogy az Intel április közepén leállította a hibás processzorok gyártását. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez a hír miért csak most szivárgott ki a cégtől.

Az Intel szóvivője elmondta, hogy a cég fejlesztőmérnökei jelenleg azzal vannak elfoglalva, hogy különböző változtatásokat vigyenek végbe a hibás processzor gyártási technológiáin, és ha minden jól megy, akkor augusztus közepén újra forgalomba kerülnek majd az immár remélhetőleg hibátlan Xeon processzorok. Addig is azonban az Intel minden hibás processzort visszacserél, bár augusztusig csak 700 MHz-es csereprocesszorokkal tud szolgálni.
Nathan Brookwood, az Insight 64 szakértője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a Xeon chipek hibája relatíve kevés gondot okozhat, már csak azért is, mert az Intel elég kevés ilyen hibás processzort adott el eddig.

"Nem olyan vészes ez az egész ügy. Kétlem, hogy túl sok végfelhasználó számára gondot jelentenének a hibás Intel Xeon processzorok, egyébként pedig a legtöbb felhasználó számítógépében még a korábbi 700 MHz-es Xeon chip található meg, ami nem tartalmazza a hibát" - nyilatkozta Brookwood.

Az Intel Xeon termékcsaládba tartozó processzorok egyáltalán nem számítanak olcsónak, hiszen a nagy méretű integrált másodszintű gyorsítótár jelentősen megdrágítja az ilyen chipeket. Ezer darabos tételben a 900 MHz-es modell 3692 dollárba, a 700 MHz-es verzió pedig 1980 dollárba kerül.

Kircos elmondta, hogy a Xeon processzorok hibája kizárólag extrém tesztkörülmények között jelentkezik, és eddig még egyetlen rendszergazda sem jelentett olyan problémát, melyért a hibás Xeon chipek lettek volna a felelősek. A Xeon processzorok hibájának a lényege, hogy a chip bizonyos esetekben nem ír ki egyes információkat a processzornak abba a részébe, mely az aktuálisan futó feladatok irányítására hivatott, melynek következében a processzor végtelen ciklusba kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andor PaPa #16
    És akkor mi van emberek? Már megszokhattuk, hogy minden gyártó a nagy verseny miatt kapkod, és ránksózza a hú-de-jó-szuper cuccost, és csak később jönnek rá egy esetleges hibára.

    Ja, hogy nem valószínű, hogy előjön valós környezetben? Hát persze. É pl. nem szívesen vennék meg egy autót, aminek a teszt során leszakadt a futóműve. Persze, nem valószínű, hogy pont nálam fordulna el, mi? Azért kellemetlen lenne, ha nem várt módon elszállna alólam a futómű.
  • Lez #12
    Miért ki mondaná azt a saját termékére, hogy teljesen el van cseszve, már 1 ig se tud elszámolni.
    Az viszont érdekes, hogy nemcsak a felhasználóknál jelentkezett a probléma, hanem már a gép gyártók tesztjei során, akkor mégse lehet valami nehéz rátalálni.
    Nem értem az Intel miért nem teszteli hasonlóképp a saját termékeit?
    Vagy már tudtak róla, csak lapítottak hátha nem tűnik fel senkinek?
  • ixyon #9
    jaja. az intel emlekezetem szerint az elmult 1 evben 2* hivot vissza processzort! az AMD 1* sem.
  • sanya_ #7
    A rendszergazdák meg azért nem szoltak mert azt gondolják hogy ennyi pénzért nem kapnak szar procit és ujratelepítik inkább a szervert. Sux.
  • Laalee #5
    az atomstabil intel :)
  • Efreet #1
    akkor ezért fagyogat itthon a gép :))))