Mikeyy

Korlátozzák-e a szülők a gyermekek internetezését?

Kérdezd meg a szülőket, és azt fogják mondani, hogy figyelik tizenéves gyerekeiket, hogy mit művelnek az interneten. Kérdezd megy a gyerekeket, és azt fogják mondani, hogy ez egyáltalán nem így van.

Ez a felfogásbeli különbség a Pew Internet and American Life Project USA-ban készített tanulmányából derült ki, de tanulmányból többek között azt is megtudhatjuk, hogy az internet inkább a barátokkal, és nem a családdal való kapcsolatok ápolásában jelent nagy segítséget a 12-17 éves fiatalok számára. A szülők 61 százaléka állította azt, hogy korlátozzák, hogy gyermekeik mikor és mennyi ideig internetezhetnek, és ugyanennyi százalék állítja azt, hogy ellenőrzik, milyen weboldalakat látogatnak meg a gyerekek.

A fiatalságnak viszont csak 37 százaléka gondolja úgy, hogy korlátozzák internetezésüket, és mindössze 27 százalék mondta azt, hogy ellenőrzik őket. Parry Aftab - New Yorki ügyvéd, aki a gyermekek internetes biztonságára specializálódott - szerint a Pew eredményei azt mutatják, hogy a gyermekek nem figyelnek rendesen a szülőkre, nem jut el hozzájuk a szülők mondanivalója.

"A szülők tudják, hogy beszélgetniük kéne erről a gyermekekkel, de tényleg leülni és beszélgetni már nehezebb. A szülők általában egy párbeszéd közepén elejtenek egy-két megjegyzést ezzel kapcsolatban, és ettől várják a hatást" - nyilatkozta Aftab az internetezésről beszélve. Tehát a szülők azt gondolják, hogy sikeresen megoldották a problémát, a fiatalok azonban félvállról veszik az egészet, hiszen van jobb dolguk is, amivel foglalkozzanak. Aftab azt javasolta, hogy a szülők ne idegenkedjenek a technológiától, és főleg ne használják ezt mentségként a komoly beszélgetések elkerülésére az online veszélyekről, beleértve az idegenek zaklatását és a pornográfiát.

Az online levő családok 70 százalékánál az internetezésre alkalmas számítógép nyílt családi területen van, és nem a gyermek hálószobájában, és 41 százalékuk szoftveres szűrőket is alkalmaz a kifogásolható tartalom letiltására. A tanulmány készítése során 754 fő 12 és 17 év között internet felhasználó, és ezeknek egyik szülője vagy nevelője nyilatkozott a telefonos interjúkban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M@uL #6
    Úgyis megnézem amit akarok, csak fizikai korlátozás lehetséges. Pl: számítógép használhatatlanságáig való rombolása, karjaimnak szilánkosra törésre, vagy leszakítása stb.
  • Laalee #4
    muha föiskolas vagy es meg befenyitenek?:)
  • Coine #1
    Ez baromság !
    Engem nem ellenőriznek, mondjuk nem is vagy 15, hanem 16 :-)))