Berta Sándor

Akár még idén megjelenhet az Apple vegyes valóság eszköze

A témában vita van a vállalat vezetője és a tervezőcsapat között, mert még közel sem kiérlelt termékről van szó.

A Financial Times írta meg, hogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a tervezett vegyes (kevert) valóság készülékük minél hamarabbi - vagyis ha lehetséges, még idei - megjelenését szorgalmazza. A menedzser ebben a dologban azonos álláspontot képvisel Jeff Williams operatív igazgatóval, de ez az elképzelés ellentétes a tervezőcsapat kívánságával. A vita azért alakult ki, mert a kaliforniai társaság tervezőcsapatát, amelynek korábban nagy beleszólása volt az ilyen döntésekbe, felülbírálták a folyamat során. Maguk a tervezők ugyanis tovább akarják finomítani a headsetet.

Az Apple első vegyes (kevert) valóság készülékéről és annak megjelenéséről már egy ideje keringenek pletykák, de a megjelenési dátumot újra és újra eltolták. A Financial Times által idézett bennfentesek rámutattak, hogy az óriáscég már 2016 óta dolgozik a headseten. Cook és Williams egy síszemüvegre hasonlító, kábellel csatlakoztatott külső akkumulátorral ellátott készüléket akarnak kiadni. A tervezőcsapat viszont inkább még tovább finomítaná és miniatürizálná a technológiát. Most úgy tűnik, hogy a két vezető győzött és a kiegészítőt még az év vége előtt piacra dobják.

A Financial Times szerint az eszközről szóló vita sokat elárul a vállalaton belüli új struktúrákról. Néhány éve például még azt mondták, elképzelhetetlen, hogy az operatív csoport felülírja a tervezők akaratát, de ez Sir Jony Ive 2019-es távozása óta megváltozott. Tim Cookon ugyanis komoly nyomás van amiatt, hogy piacra dobja az első olyan terméket, amelyet teljes egészében a vezérigazgatósága alatt fejlesztettek ki. Tény az, hogy a menedzser a hivatali ideje alatt rendkívül sikeres társasággá alakította az Apple-t, mely egy pénzügyi fejőstehén: piaci kapitalizációja a 2011-es 350 milliárd dollárról mostanra 2,4 billió dollárra nött. Az olyan sikeres termékeket, mint az iPhone és az iPad azonban még Cook elődje, Steve Jobs alatt fejlesztették ki, sőt, az Apple Watch fejlesztése is Cook előtt kezdődött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    Csinálja csak az Óma! Mindegy mi lesz benne, meg mennyibe fog kerülni az i-botok úgy is rácuppannak és rahedli sokat eladnak belőle, hogy aztán végre komolyabb SW fejlesztő cégek is elkezdjenek AR/VR szoftvereket, játékokat kiadni és véget érjen végre ez a demó korszak.