Gyurkity Péter

Elérték a paritást az SSD-vel szerelt laptopok

Az 512 GB-os tárolóknál már nincs különbség az árban, ám az újabb mérföldkő még messze van.

Az SSD-k területén belül nem is olyan rég arról számoltunk be, hogy nem elég gyorsak ezen meghajtók a PCIe 5.0-szabványhoz, viszont eközben tovább folytatódott a fokozatos árcsökkenés, ami most vezetett el egy komoly áttöréshez. A jelek szerint az 500 GB-os példányok váltak átlagossá, eközben pedig sikerült elérni a paritást a hagyományos merevlemezekkel.

Közvetlenül karácsony után tette közzé újabb részletes elemzését a TrendForce, amely többek között a háttértárolók szegmensére koncentrál saját anyagaiban. Ebből kiderül, hogy az év végére tulajdonképpen az 500 és 512 GB-os háttértárolók váltak az átlagos, mainstream megoldásokká, legalábbis a laptopok szegmensében, ennél is fontosabb azonban, hogy az árak tekintetében sikerült elérni a paritást. Ez mindenképpen komoly mérföldkő, hiszen az SSD-k térhódítása hosszú évek óta zajlik, az érzékelhetően magasabb ár azonban eddig visszatartotta a vásárlók egy részét a fontos váltástól. A pandémia alatt persze ezen komponensek iránt is megnőtt a kereslet, viszont az utánpótlás akadozása egy ideig a kívántnál magasabban tartotta az árakat.

Az elmúlt 6 hónapban ezen a téren nagyon fontos változást figyelhettünk meg, a nyárhoz képest ugyanis alaposan módosult a helyzet. Az év végére már az 512 GB-os SSD-k érték el a korábban a 256 GB-os példányok által tartott árszintet, ezzel pedig megvalósították a paritást a hasonló, 500 GB-os merevlemezekkel ellátott laptopokkal. A HDD így lassan valóban a történelem szemétdombjára kerül, viszont ezzel kapcsolatban gyorsan leszögezik, hogy az újabb nagy előrelépést, az 1 TB-os SSD-k elterjedését, egy darabig nem fogjuk megvalósítani, mivel a Windows-licencek ára a hardverhez kötötten emelkedik, ez utóbbi komponensek pedig alaposan megdobják a díjat, amit még a gyártók oldalán is sokan fintorogva fogadnak.

Az idei évben a leszállított laptopok 92 százaléka érkezik SSD-vel, ez az arány jövőre 96 százalékra emelkedik majd, legalábbis a TrendForce szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #7
    A Win licence gondra lehetne lépni könnyen megbontás nélkül becsúsztatható m.2 ssd kártyákkal a laptopokba. :)
  • Tetsuo #6
    Szerintem meg óriási nyereséget realizálnak a gyártók minimális fejlesztések mellett.
  • kvp #5
    "Mindegy, egyszerűen felháborító, hogy nem esnek az árak és nem a Ft árfolyama miatt, hanem pl. euróban sem."

    Nyugaton kb. 20%-os inflacio varhato, azaz valtozatlan arak esetenjelentosen olcsobbak lettek a meghajtok. Sajnos a Moore torveny mar nem ervenyes az ssd-kre, tehat nem duplazodik a meretuk masfel evente. Nem mintha a cpu teljesitmeny tudna hozni a regi fejlodesi gorbet...
  • Tetsuo #4
    Nyilván lehet trükközni, zsonglőrködni, de a normális használat ennek elkerülését jelenti.
    Veszel egy 2 TB-ost, aztán arra pakolod a programokat is. (Miért ne tennéd?) Egyébként éppen az OS-nek mindegy, hogy gyors vagy lassú SSD-ről fut. Egyre több program, köztük játék pedig kihasználja az extrém SSD-sebességet.
    Nincs is nagy árkülönbség a (nem túl) lassú és a (nem túl) gyors SSD-k között, az árkülönbség a minőséget tükrözi inkább.

    Mindegy, egyszerűen felháborító, hogy nem esnek az árak és nem a Ft árfolyama miatt, hanem pl. euróban sem. 2022-ben, pláne 2023-ban szerintem GB-ot nem is szabadna számolni már...
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    " Most éppen elég egy rendszerhez, de 1-2 év múlva szűkös lesz."

    Ha normálisan van használva nem lesz szűkös 10 év múlva sem. A 128-as Samsung, amit 10 éve boot drive-nak használok már valóban szűkös, de akkoriban sem éreztem nagynak, csak hát ugye 30eFt volt.

    Nyilván, amikor 100GB egyetlen játék és HDD-ről 3-5 perc egy térkép töltés, akkor érthető, hogy kevés lehet az 512, de jövőt állóságról felesleges beszélni, amikor nincs az előírva, hogy ne lehessen 2x ssd egy gépben és az egyik ne legyen egy lassabb, de jó nagy TLC-s példány.
    A Forint árfolyamát elnézve, az is csoda, hogy kapsz 25eFt körül normális 1TB-os SSD-t.
  • wraithLord #2
    Milyen rendszert használsz? GodzillaOS?
  • Tetsuo #1
    Árcsökkenés? 2 TB-ost nézem egy ideje, mert újabb kellene, de annak ára csak növekedett.
    Az 512-es szerintem nem éri meg, mert nem jövőálló. Most éppen elég egy rendszerhez, de 1-2 év múlva szűkös lesz. Az ember pedig nem akar évente újítani, pláne főmeghajtót cserélni.