SG.hu·

Bingónak akarta nevezni a Cortanát Steve Ballmer

Bingónak akarta nevezni a Cortanát Steve Ballmer
Érdekes részletek szivárogtak ki a szoftver történetéből.

A Cortana Android és iOS operációs rendszereken futtatható mobilalkalmazása, valamint a Microsoft Launcher nevű programba integrált változata 2020. január 31. óta nem elérhető. A Windows 10 alatt működő Cortana ugyanakkor egyelőre megmaradt. A Microsoft a szoftvert a jövőben az eddiginél jobban akarja integrálni a Microsoft 365 csomagba. Andrew Shuman, a cég illetékes alelnöke azt taglalta, hogy az alkalmazást átszervezik, majd tavaly márciusban úgy tűnt, hogy új nevet kaphat, amely igazodhat a megváltozott funkciójához.

Most ismertté vált, hogy ha Steve Ballmer egykori vezérigazgatón múlt volna a döntés, akkor a Cortanát nem is így hívnák, hanem Bingónak. A menedzser ugyanis az elnevezést jobban összhangba akarta hozni a márkával és közelíteni szerette volna a redmondi konszern Bing keresőjéhez. A történetet Sandeep Paruchuri, a Microsoft egykori keresésért és térképekért felelős termékmenedzsere árulta el.

Paruchuri kiemelte, hogy egy olyan digitális asszisztenst akartak megalkotni, amelynek valódi személyisége van. A Microsofton belül eleinte kevesen támogatták az ötletet és azt sokan inkább játéknak fogták fel. Az általános álláspont az volt, hogy mindenki foglalkozzon a fő feladatával és ha marad ideje, akkor fogjanak bele más dolgokba is. A menedzser és a csapata tisztában volt azzal, hogy az óriáscég egyedül nem tud versenyezni a webes keresésben a Google fejlesztéseivel, így friss elképzelésekre van szükség. Cortana koncepciónév alatt foglalták össze a különböző ötleteket.

Okos, humoros és saját személyiséggel rendelkező asszisztenst akartak létrehozni. Már a fejlesztési szakaszban Cortanának nevezték a programot - a név a Halo nevű videojáték mesterséges intelligencia karakterére vezethető vissza. A projekt azonban kiszivárgott és a közösség tagjainak nagyon megtetszett. A menedzsment közvetlenül a megjelenés előtt a Cortanát Alyxra akarta átnevezni, míg Steve Ballmer a Bingót javasolta. A tervezett lépés ellen viszont tiltakozott a Microsoft közössége, így maradt az eredeti név és a Bingóból sem lett semmi.

A Cortanát végül a Windows Phone 8.1 készülékkel szállították ki és az amerikai vásárlóknak nagyon bejött. Paruchuri szerint viszont a fejlesztőcsapat tisztában volt azzal, hogy a szoftver megfelelő termék volt, de rossz időben és rossz platformon. Satya Nadella pozícióba kerülésével azonban előtérbe került a mesterséges intelligencia és a Cortanára is hirtelen több fény vetült. A csoportnak addig tíz tagja volt, de hirtelen több száz termékmenedzser akart a projekttel foglalkozni. Így viszont szétaprózódott a fejlesztés és az első kiadásnál még remekül működő dolgok később már nem működtek. A Windows Phone eldobásával az egyetlen platformot sikerült kihúzni a virtuális asszisztens lába alól, amelyen továbbfejlődhetett volna.

Van még egy adalék: könnyen előfordulhat, hogy ha az Alyx elnevezés megmarad, akkor az Amazon sem Alexának nevezi el a virtuális asszisztensét, ugyanis túl nagy lett volna a hasonlóság.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62021. 12. 24.. 14:10||#5
Mai napig nem értem, hogy mi baj volt a Gémkapoccsal is!: 😮 Azonkívül, hogy agyfaxt kaptál tőle. XD
© wraithLord2021. 12. 23.. 22:50||#4
Végül is illik a Microsofthoz. Úgy hangzik, mint egy szerencsejáték (talán volt az is?). Ha szerencséd van, működik.
© Kissssss02021. 12. 22.. 20:43||#3
bingo... jó hülyén hangzik.
© dregnarr12021. 12. 22.. 20:31||#2
A Bingo ugyanolyan faszság, mint a Bixby.
Cortana, Sam, Alexa, értelmesebb, személyiséget adnak az egésznek. Bingo... mi ez, kutya?
© Gabbbbbbbbbbbb2021. 12. 22.. 11:38||#1
Balmer lehet idiota, de Cortana-nal jobb lett volna .)