Berta Sándor

6 éveseket is meg akart szólítani a Facebook

Úgy tűnik, hogy a saját szabályait is semmibe vette volna a közösségi platform.

Az NBC News számolt be arról az áprilisi belső blogbejegyzésről, amely az egykori Facebook egyik elképzelését mutatta be. A közösségi platformot és az ahhoz tartozó szolgáltatásokat (Instagram, WhatsApp) jelenleg nem használhatják 13 évesnél fiatalabbak. Nos, a Facebook azt tervezte, hogy akár a 6 éveseket is megszólítja.

Az elképzelések alapján a felhasználókat öt korcsoportba sorolták volna be és mindegyik tagjainak személyre szabott ajánlatokat kínáltak volna azért, hogy hosszú távon a közösségi oldalhoz kössék őket. A társaság az ajánlat fejlesztésére szakembereket is toborzott. Az öt korosztály a következő lett volna: gyerekek (6-9 évesek), tizenéves tinédzserek (10-12 évesek), korai tinédzserek (13-15 évesek), késői tinédzserek (16-17 évesek) és a felnőttek (minden 18 év feletti személy). A belső blogbejegyzésben többek között az olvasható, hogy a cég komoly befektetéseket hajt végre a korosztály területén és létrehozott egy virtuális csapatot, amelynek feladata az, hogy biztonságos magánélményeket kínáljon a fiataloknak és növelje a háztartásaik jólétét.

James Steyer, a Common Sense Media nevű nonprofit szervezet vezetője bírálta a terveket és kiemelte, hogy a Facebook és az Instagram ismét megmutatta, hogy nem lehet megbízni bennük ha a gyerekek és a fiatalok jólétéről van szó. E portáloknak ehelyett arra kellene összpontosítaniuk, hogy a meglévő függőséget okozó platformjaikat kitakarítsák és nem azzal, hogy még több egyre fiatalabb gyermeket próbálnak meg magukhoz kötni. A Facebook egy ideje búcsút intett az elképzeléseknek és kizárólag a 13 évesnél idősebbeknek akarja kínálni a szolgáltatásait, igaz, nem tett le az ötlet későbbi megvalósításáról. Az Instagram szintén a gyerekeknek szóló ajánlata jegeléséről döntött szeptemberben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 74auriga #3
    A legegyszerűbb, ha nem hasznája az ember! Sajnos sokan ezt nem tudják elképzelni, hiszen számukra az a minden.
    Volt, aki arra hivatkozott, hogy a cég megköveteli, ugyanis munkaidőn kívül ezen keresztül elérhetők.
    Nálunk a gyerekek sulijában említették, hogy ha van valami, ami a szülők számára fontos vagy fontos lehet, akkor a gyerekek osztályának Facebook csoportján keresztül folyik a kommunikáció. Mivel ez rajtunk kívül több szülőnek sem tetszett /nincs FB fiók/ érdekes módon meg lehetett oldani, hogy emailben is küldjék ugyan azokat a dolgokat! Pontosan annyit kell írni emailben is, mint Facebookon!
    Ezért nem is értem, hogy miért engedik az emberek, hogy rákényszerítsék őket a használatra. Az email régebbi, mint a FB!
    Sajnos pont a 13-14 éves korosztály az, akik ha lehetne egész nap azon lógnának. Tisztelet a kivételnek!
  • kvp #2
    Sokat elmond, hogy amig a milliardosok egyre fiatalabbaknak probalnak tartalmakat eloallitani es reklamokat eljuttatni (bar kisebb korban jellemzoen csak erzekenyito cellal), addig a sajat gyerekeik joreszt teljesen offline nonek fel. Mivel ok ismerik legjobban a technologiak negativ hatasait, igy ez nem annyira meglepo, csak eleg cinikus hozzaallas, hogy a sajat gyerekeiket nem akarjak annak az agymosasnak alavetni, amit a vilag tobbi lakojara ranyomnak.
  • Macropus Rufus #1
    "igaz, nem tett le az ötlet későbbi megvalósításáról."
    előbb vagy utóbb de a Mark gyerek nagyon meg szopja a dolgot. Már most eléggé csehül áll a srác szénája. Ugye eleve a Camridge Analítica miatt akár vádlott is lehet a Mark. De ott van az a sok per amit indítanak a Facebook ellen. Sztem a srác (mint már 1x írtam) nem fogja fel v. nem akarja felfogni, hogy ő egy picike kis hall az amcsik asztalán. És ha elegük van belőle (mert mondjuk a platformján keresztül beletudnak szólni az amcsik választásába külföldről), akkor a srácnak ott lesz vége. Teljesen mindegy milyen hatalmas vagyon birtokosa, ha a hatalom konkurenciát lát benne, akkor vége lesz.