Gyurkity Péter

Amazon: a gyártók felelőssége a kártyák halála

Hárít a cég, szerintük nem a saját játék, hanem a grafikus kártyák gyártói a hibásak.

Az Amazon New World névre keresztelt MMO-ja kapcsán nemrég számoltunk be a hivatalos rajtról, amelyet több negatív hír előzött meg. Ezekben a felhasználók egy része a GeForce RTX grafikus kártyák korai elhalálozásáról adott hírt, és bár eleinte úgy tűnt, hogy maga a játék hajszolja túl a drága példányokat, a jelek szerint valóban a gyártók felelősek a problémáért.

Egy német illetőségű portál a napokban kapott hosszabb választ az Amazontól, amelyben a cég elhárítja magáról a felelősséget, ők ugyanis szintén a grafikus kártyák előállítói irányába mutogatnak. A levélben kiemelik, hogy a felhasználói visszajelzések alapján házon belül részletes vizsgálatot folytattak le, ennek során pedig semmilyen olyan hibát nem találtak a játékban, amely a kártyák tönkretételét okozhatta volna, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a New World biztonságosan élvezhető. Ez azonban nem mindenki számára teljesen igaz, mivel egyes gyártók (többek között az EVGA) nem megfelelő módon járt el a gyártási folyamat során, emiatt pedig bizonyos drágább típusok (így a GeForce RTX 3080 és 3090) egyes darabjai rövid időn belül elhaláloznak.


Azon játékosok, akik ilyen hardveres problémát tapasztalnak, az Amazon helyett a gyártó irányába kell, hogy forduljanak, ez utóbbi tud ugyanis megfelelő módon reagálni a jelzésekre. Ez önmagában nem jelent óriási fordulatot az ügyben, hiszen az EVGA korábban maga is elismerte, hogy a nagyjából egy évvel ezelőtt legyártott 3090-es kártyák, egészen pontosan azok első sorozata, a forrasztások kapcsán bizonyult túl gyengének, illetve hibásnak, emiatt fordultak elő a komoly, több esetben végzetes tünetek. Ezen tünetek előbb-utóbb amúgy is jelentkeztek volna, tehát felesleges az MMO-t hibáztatni, eközben pedig már el is indult a hibás példányok becserélése, amely jelenleg is zajlik. Könnyen lehet, hogy a New World készítői egy olyan kódrészletet alkalmaznak, amely egyes kártyák számára lehetővé teszi az engedélyezettnél (tervezettnél) több áram felvételét, ez pedig azonnal tönkreteszi az érintett komponenseket.

A fenti videóban egy felhasználó magyarázza el, miként lehet részben feléleszteni a halottnak tűnő kártyákat. Ezzel persze nem nyerjük vissza teljes funkcionalitást, viszont átmeneti megoldásnak megfelel – ez szintén azt igazolja, hogy magukkal a kártyákkal van gond.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #15
    Hát persze troll blablabla... röfögd csak a patkányságod...
  • cateran #14
    Mondjuk ez igy ongol, mert pont te mered ebben az embereket "pvp játékok csak hülyegyerekeket érdekelnek", "3090-est csak elkényeztetett hülyegyerekek használnak"
    ami eleg istenes szellemi sotetseget feltetelez.....
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2021.10.25. 12:47:16
  • Lapajka #13
    Aha és szerinted e két dolog az, amiben egy ember értékét mérni kell igaz? Bravo...
  • pydy #12
    Úgy tűnik valaki nagyon rossz lehet pvpben és nem engedhet meg magának csilivili kártyát :D Nembaj úgyis a haterkedés a divat.

    Ahogy lentebb is írtátok páran a hardvergyártónak a felelőssége az, hogy nem épített bele normális "önvédelmi" rendszert. Érdekes ezeket régen alapértelmezettnek tekintették a gyártók.
  • Lapajka #11
    Ad egy, pvp játékok csak hülyegyerekeket érdekelnek... (tisztelet a kevés kivételnek)... ad kettő, 3090-est csak elkényeztetett hülyegyerekek használnak, mert a burzsuj apuci megvetet nekik... (megintcsak tisztelet a kevés kivételnek)... tehát az emberiség, kb 99,9 százalékát nem érinti a dolog...
  • Macropus Rufus #10
    Az idézett mondat nem tőlem származik, hanem a cikkben van. Olvastad a cikket? :D :D
    Én arra referáltam. Nem én írtam.

    "Az egész csak találgatás"
    ebben nincs vita, de a részedről is csak tippelgetés megy, mert te sem tudod mi történt valójában ;)


  • RJoco #9
    "Könnyen lehet"
    Könnyen nem lehet. Az egész csak találgatás. Próbálják a játékra fogni az alultervezett kártyák hibáit.
    A kártyákba be kellene lennie építve bizonyos belső védelmi rendszernek, amely megakadályozza az ilyen hibákat. Lehet, hogy ezt szoftveresen csinálják, de, ha elég mélyen van a kártyába integrálva, akkor nyugodtan lehet hardveresnek nevezni. Elvileg felhasználó nem is férhet hozzá.
    Ma már egy procit is elég nehéz megfőzni a benne lévő védelem miatt.

    Amúgy meg úgy látszik, hogy a világ elfelejtette már a StarCraft II-t. Akkor is balhé volt, mert a játék kinyírta a kártyákat.
    Olyan jól optimalizálták a játékot, hogy teljes mértékben ki tudta használni a kártyát. Viszont a kártyák energiaellátása nem volt ennek megfelelően elkészítve.
    A gyártók spórolni akarnak, de néha egy-egy ügyes programozó alátesz nekik. Több ilyen programozó kellene.
  • Macropus Rufus #8
    ahogy nézem ez egy bizonyos gyártó kártyáira vonatkozik. Szóval no para.


    "Könnyen lehet, hogy a New World készítői egy olyan kódrészletet alkalmaznak, amely egyes kártyák számára lehetővé teszi az engedélyezettnél (tervezettnél) több áram felvételét, ez pedig azonnal tönkreteszi az érintett komponenseket. "
    tehát van egy kiskapu... :) megsütöm a kártyádat tesó :)
    itt viszont már szoftveres gond is fent áll, nem csak hardveres. sztem.
  • asgh #7
    "Tehat ha egy aramszunet a bios/FW update kozben mukodeskeptelenne tesz egy hardvert, akkor a gyarto a felelos.... ertem "

    Miért, talán a szoftver?

    De még egyszer: nem biosról, firmware-ről, mikrokontroller kódról volt szó, hanem felhasználói alkalmazásokról. Ha azzal tönkre lehet tenni egy hardvert, az kizárólag a gyártó felelőssége.
  • drsx #6
    "die by wire"
    Ha szandekos, akkor igy meg nem hallottam, de most megjegyeztem.
    Ha eliras, akkor EPIK!