Berta Sándor

Otthonról dolgozna az Apple munka­társainak 90 százaléka

Az alkalmazottak aggódnak a hibrid - otthoni és irodai - munkavégzés miatt.

Június elején az Apple dolgozóinak egy része már jelezte, hogy nem akar visszatérni az irodáiba. A társaság vezetőinek döntése alapján szeptembertől minden munkatársnak minden héten legalább 3 napot az irodájában kellene töltenie, azonban az érintettek egy része sokkal rugalmasabb jövőbeli munkavégzést szeretne. A menedzsment határozata értelmében minden olyan személy, aki otthonról akar tevékenykedni, meg is teheti majd ezt.

Most a The Verge azt írta, hogy egy belső felmérésben a kaliforniai óriáscég alkalmazottainak kereken 90 százaléka nyilatkozta azt, hogy tartósan szeretne otthonról tevékenykedni. A megkérdezettek attól tartottak, hogy aki nem egyezik bele a hibrid munkavégzésbe, azt könnyen kirúghatják.

A belső felmérés érdekessége, hogy azt június elején az Apple menedzsmentjének engedélye nélkül végezték el egy Slack-csatorna bevonásával és több mint ezer ember nyilvánította ki a véleményét. Bár a szám kicsinek tűnik, különösen annak tükrében, hogy az Apple 147 000 személyt foglalkoztat, mégis fontos visszajelzéseket adott. A válaszolók 58,5 százaléka mondta például azt, hogy aggódik azért, hogy néhány kollégája a nem kellően rugalmas munkalehetőségek miatt hagyja majd el a társaságot. 36,7 százalékuk pedig úgy vélte, előbb vagy utóbb azért kell felmondania, mert a menedzsment nem lesz kellően rugalmas ezekben a kérdésekben. A dolgozók ugyanakkor becsülték, hogy az Apple vezetői legalább a hibrid munkavégzést biztosítani akarják.

A vállalat megerősítette, hogy a felmérés és a tiltakozások ellenére sem áll el a tervétől. Deirdre O'Brien menedzser egy belső videóban azt hangsúlyozta, hogy az emberek személyes együttműködése alapvető fontosságú az Apple kultúrája és jövője szempontjából. A termékeik és a szolgáltatásaik mind ennek a személyes kooperációnak az eredményei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Szerintem a Győri Audi dolgozóinak többsége is, de sajnos be kell menniük...