Berta Sándor

Egyre fontosabb a hamisítványok elleni harc az Amazon számára

A kereskedelmi platform több százmillió dollárt fordít erre a küzdelemre.

Az Amazon nyilvánosságra hozta a Brand Protection Report című jelentését, amelyben a termékhamisítások elleni harcban elért sikereit foglalta össze. A dokumentum szerint az óriáscég több mint 2 millió hamisítványt foglalt le azelőtt, hogy azokat kiküldhették volna a vásárlóknak vagy bekerülhettek volna a kiskereskedelmi láncba. A társaság rámutatott, hogy csak tavaly több mint 700 millió dollárt fektetett be a hamisítványok kiszűrésébe és jelenleg több mint 10 000 munkatársa dolgozik ezen a területen. Ágazatvezető gépi tanulási technológiákat alkalmaznak és fejlesztenek azért, hogy megvédjék ügyfeleiket és a partnereiket a különböző visszaélésektől és csalásoktól.

Dharmesh Mehta, az Amazon ügyfélbizalomért és partnertámogatásért felelős alelnöke hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt fontos partnereik voltak a náluk a termékeiket értékesítő több millió kis- és közepes vállalkozásnak. Segítettek abban, hogy ezek a vállalatok virtuálisan nyitva lehessenek és hogy a vásárlók a megbízható árucikkeket vehessék meg. A menedzser hozzátette, hogy a csoportjaik fáradhatatlan innovációs ereje hozzájárult ahhoz, hogy megakadályozzanak 6 millió eladói fiók létrehozására irányuló kísérletet, valamint még a megjelenés előtt leállíthassanak több mint 10 milliárd gyanús hirdetést. Továbbra is azon dolgoznak, hogy a hamis termékek számát nullára csökkentsék.

Az óriáscég 2019 augusztusában indította el a Zero nevű projektjét, amellyel harcot hirdetett az európai termékhamisítás ellen, s a mesterséges intelligencia segítségével tüntetné el a hamisított árucikkeket. Ezután tavaly júniusban megalapította a termékhamisítások elleni egységét, amely segíthet a korábbinál sokkal gyorsabban megtalálni a kereskedelmi platform rendszerében a hamisított árucikkeket és egyúttal bevezetni a szükséges jogi lépéseket. Az egység nyomozhat a gyanús esetekben és azokat továbbíthatja a bűnüldöző hatóságoknak, független vizsgálatokat folytathat a márkatulajdonosokkal közösen polgári pereket indíthat a csalással gyanúsított személyek vagy csoportok ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A jelek szerint csak a sajat es partner cegeik termekeit vedik. Az atlagos amazon-os kisbolt arujat az eredeti termekfotoval egyutt lophatja el barmelyik kinai hamisito ceg es szinte semmi nem tortenik. Ennel mar csak a facebook/instagram rosszabb, ok meg csak ennyire sem erdekeltek anyagilag a hamistasok es atveresek szureseben, sot ha politikai celjuk miatt megeri meg tamogatjak is oket.