Berta Sándor

Csaló üzleti gyakorlat miatt perelték be a Facebookot

Az ok, hogy a platform nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd és az álhírek ellen.

A Montpellierben 1985-ben alapított Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontieres - RSF) nevű szervezet a párizsi ügyészséghez fordult a Facebook általa csalónak nevezett üzleti gyakorlata miatt. Az RSF ugyanis úgy vélte, hogy emiatt nem tudnak hatékonyan fellépni a gyűlöletbeszéd és az álinformációk ellen. A gyűlölettel teli bejegyzések a szervezetet képviselő újságírók ellen irányultak és azok ellen a Facebook nem tett semmit. A benyújtott kereset indoklásában az szerepelt, hogy a Mark Zuckerberg által vezetett óriáscég nem biztosít biztonságos környezetet a felhasználóknak.

Az RSF kifogásolja, hogy félrevezető vagy hamis információk részben hónapokkal a megjelentetésük még mindig elérhetők a közösségi oldalon. A Charlie Hebdo munkatársai ellen számos fenyegetést jelentettek meg különböző személyek és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméletek hívei is megosztották az anyagaikat a portálon, de egyik esetben sem valósult meg sikeres és hatékony fellépés.

A mostani beadvány a Facebook Franciaország és a Facebook Írország ellen irányul. Amennyiben a keresetet elfogadják és a pert elveszíti a társaság, akkor büntetésként akár az éves bevételének a 10 százaléka is kiszabható rá pénzbüntetésként. Az RSF rámutatott, hogy a Facebook saját felhasználási feltételei és közösségi szabványai szerint sem oszthatnak meg az emberek jogsértő, félrevezető, diszkrimináló vagy csaló dolgokat. Vagyis az érvelés alapján a cég a saját előírásait sem tartja és tartatja be.

A Facebook hangsúlyozta, hogy a zéró tolerancia elvét alkalmazza a káros tartalmak ellen és nagyon sokat fektet be a gyűlöletbeszéd és az álinformációk elleni harcba. Az elmúlt években például a korábbi háromszorosára, 35 000 főre növelte a biztonsági emberei számát és olyan mesterséges intelligenciára épülő technikai megoldásokat fejlesztett ki, amelyekkel ezek az anyagok megtalálhatók és eltávolíthatók. Februárban pedig különleges intézkedéseket vezettek be az újságírók személyes profiljainak a védelmében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #19
    Nem teljesen, hiszen en latom a hibakat, es ellent merek mondani azon dolgoknak. Sot a sajat hibaimat sem varom, hogy masok megbocsajsak. Nem kell kepmutatoan templomba jarnom. Magam dontom el hogyan ertelmezem a vilagot magam korul.
    Van hitem, ami a legtobb vallasos emberrol nem mondhato el, mert csak a felelembol teszik amit tesznek.

    A zsigeri vallásossagod az, ami logikával értelmezhetetlen. A vallasos elavult konzervativ eszmeket plantaltak beled dogmatikusan, gyermek korod ota. A modern ember az egyhaz pocegodreben vergodik. Nem tudsz kilepni a nezopontbol, mert foglya vagy.

    Azon keves emberek koze tartozom, akiket nem tudtak felprogramozni. Semmilyen formaban. Mindig magam dontottem merre megyek, mar gyerekkorom ota. Nem neztem csak amit en akartam, nem hallgattam csak amit en akartam, sot az iskolaban is igy cselekedtem, aminek megvolt a retorzioja. Most mindenki azt kerdezi, hogy miert is vagyok sokkal nyugodtabb, es relative sikeresebb az osszes tobbinel. Mert ugy szemlelem a vilagot, ahogy nem sok mas ember, en latom azokat az osszefuggeseket, amit az emberek 95% nem.
    Ehhez nincs szuksegem holmi Bibliara, vagy masok dogmaira. Ez az mit nem ertesz. A vilag jobb hely lett volna ha 2000 eve nem dol be a hajoacs a feleseg trukkjenek, es elismeri, hogy az asszony szereti a repat mastol is. Az emberi butasag es ertemi szegenyseg konyv formalyaba oltve
  • Tetsuo #18
    A Bibliának vagy Jézus tanainak mi köze a Stockholm-szindrómához?
    A zsigeri vallásellenességed az, ami logikával értelmezhetetlen. A progresszionista, haladár eszméket plántálták beléd dogmatikusan gyermekkorod óta. A modern ember Platón barlangjában ragadt. Nem tudsz kilépni abból a nézőpontból, mert a foglya vagy.
  • Agyturbinikusz #17
    Ez az ami megint ertelmezehetetlen, mindenki ugy ertelmezi ahogy akarja, ergo mindenki ugy alakitja, ahogy neki jo.
    Persze ez nem egyenre, hanem maffia vezerre ertendo, az egyen nem gondolkodik, csak a dogmakat hajtogatja.
    A Stckholm szindroma semmire sem jo, de kotelezoen forszirozott.
    Elmebetegseg.
  • Tetsuo #16
    Kiegészítés, miszerint elsősorban így, másodsorban úgy kell érteni sőt, van egyéb értelmezési szintje is minden szent(nek tartott) iratnak, hiszen archaikus szimbolizmusból indulnak ki, majd allegórián át mutatnak be történeteket, amiknek van realista értelmezése is, hiszen megtörténtek így vagy úgy.
    Többek között Hamvas Béla Patmoszát és Scientia Sacráját érdemes olvasni az értelmezések szintjéről és változásáról.
  • Agyturbinikusz #15
    Akkor magyarazd meg:
    "A szaporodást nem modern korunkra kell érteni, hanem a normális, isntehívő korokra." Sosem letezett..... csak mint mellekes

    "Végül, modern korunkra is kell érteni,"

    Egyebb ?
  • Tetsuo #14
    Hazudsz. Nem cáfoltam előző mondatomat.
    Az Istentagadás pedig a bűn óta létező dolog, viszont a modernista eszmék emelték általánossá.
  • Agyturbinikusz #13
    Mint például az, hogy az egyik mondatban allitasz valamit majd a következő mondatban azt megcáfoltad?
    Ez nem logika hanem kognitív disszonancia.

    Az isten tagadás nem modernista, hanem a világ legősibb dolga. Csak ugye akkor még ne jelentett problémát.
  • Tetsuo #12
    Csakhogy a vallás mellett áll a formális logika is, nem a modernista istentagadás mellett.
  • Agyturbinikusz #11
    Sajnos önellentmondás amit írsz, hiszen ez a lényeg, a logika magasabb rendű mint a vallás ezért győzedelmeskedik.

    Tökéletesen sarokba szorítva is lehet kapalozni, csak értelme nincs.

    Hiszen a fejlődés pont azért szükséges, mert a vallásos emberek előírták a szaporodását, nőtt az ember tömeg azt még nem lehet imával etetni.

    Sajnos minden próbálkozás ellenére a tények makacs dolgok, így lehet magyarázni minden oldalról, de ugyan oda vezet, a vallás egy szellemi fertő, egy rendszer az emberek kihasználására, elbutitasara, ami igen jól tetten érhető. S család abnormális, hiszen a népesség növekedéséhez vezet, ami elpusztítja a környezet. A másik, hogy ellentmondást nem tűrő dogmákkal mossák az a fiatalság fejét, így azok képtelenek kritikusan gondolkodni.
    Be kell tiltani a vallásos nevelést, és csak 18 éves kor után engedélyezni.
  • Tetsuo #10
    Teljesen rossz a megközelítésed. A szaporodást nem modern korunkra kell érteni, hanem a normális, isntehívő korokra.
    A normalitás része a családalapítás, úgy lehet teljes egy emberi élet. Végül, modern korunkra is kell érteni, mert hamarosan a beteg, posztmodern világban a gyermekvállalás is abnormálissá avanzsál.
    A túlnépesedés, környezetünk erőforrásainak végletes felhasználása is az istentelen világ egyik jellemzője.
    Környezetünk kárai az emberiség negatív lelkivilágának lenyomata. A fizikai világ a spirituális világ szimbóluma, vagyis alacsonyabbrendű formája.