Berta Sándor

Nagy a piaci ellenállás az ARM felvásárlásával szemben

Továbbra is nagy az ellenállás a tervezett üzlettel szemben.

Az nVidia tavaly szeptemberben jelentette be, hogy egy 40 milliárd dolláros üzlet keretében megszerezte az ARM Limited céget a SoftBank csoporttól. Akkor úgy tűnt, hogy a tranzakció 18 hónapon belül zárulhat le, addig tart ugyanis megszerezni a brit, a kínai, az amerikai egyesült államokbeli és az európai uniós illetékes piacfelügyeletek engedélyét. Január végére azonban kiderült, hogy ellenállásba ütközik az ARM felvásárlása, mert a lépést több társaság mellett az amerikai és a kínai kormány is aggasztónak tartja.

Most CNBC, a Bloomberg és a The Conversation értesülései alapján kiderült, hogy a nagy IT-cégeknek sem tetszik az üzlet, köztük van a Qualcomm, a Google és a Microsoft, amelyek egyaránt elutasították a tranzakciót. A Qualcomm azt követelte az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságától (FTC), valamint az Európai Unió, Nagy-Britannia és Kína versenyhivatalaitól, hogy akadályozzák meg a lépést. Sőt, vannak olyan vélemények, amelyek alapján a felvásárlás eleve "halott (ötlet)" és a geopolitika áldozata lett.

A három tengerentúli vállalat azzal érvel, hogy az üzlet megvalósulása nagyon komolyan visszavetné az ágazatban lévő piaci versenyt. Emellett tavaly a Huawei és más kínai cégek szintén kifejtették a tranzakcióval kapcsolatos ellenérzéseiket. Érvként elhangzott még, hogy az nVidia gyakorlatilag egyedüli hozzáférést szerezhet a chiptechnológiák egyik fontos szállítójához és ez veszélyeztetheti az ARM eddigi semleges státuszát az ágazatban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ARM által tervezett chipek megtalálhatók szinte az összes okostelefonban és a legtöbb táblagépben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    "Poén lenne ha Taiwan venné meg. Egy állam amit mindenki ismer, de papíron senki sem ismer el."

    Szoval a TSMC? Ha lenne ra penzuk mar megvettek volna...

    "hanem mondjuk egy ilyen vallalt menten ami kozos eu-s tulajdon"

    Nem lehet. Az EU szabadpiaci szabalyai szerint semmilyen allami vallalat nem lehet. Persze ezzel szembemennek a franciak es a magyarok is, de az elv ez lenne. Az EU csak azert szeretne nagyobb hatalmat, mert azt konnyebb egyben atadni a vilagkormanynak.

    Az EU-s politikusok nagyresze globalizacioparti es sokan szemelyesen kapjak az utasitasokat a globalistaktol (lasd Soros allamfoi latogatasai Brusszelben) Tehat az EU pont hogy eladna annak aki penzt ad erte. Peldaul akar Kinanak is, mint tettek azt pl. a Kuka gepgyarto ceggel, igy most mar az osszes nemet autogyar a kinaiaktol veszi a gyartosorait. Nem veletlen, hogy minden amit a nemetek mostanaban gyartanak hamarabb gyartasra kerul Kinaban.

    Szoval a vilag egyik fele azt szeretne ha az ARM-ot egy az informatikai ipartol es a gyartassal foglalkozo allamoktol fuggetlen befekteto ceg venne meg, mert igy maradhat partatlan. Mig a vilag masik resze szeretne maganak megszerezni a ceget, mert akkor tudna maximalizalni a profitjat. Az utobbi lenne egyebkent a realis vegeredmeny egy globalis kapitalista rendszerben.
  • nlght #2
    Poén lenne ha Taiwan venné meg. Egy állam amit mindenki ismer, de papíron senki sem ismer el.
  • kvp #1
    Ha a kinai allamnak nem tetszik, akkor valoszinuleg nem fog atmenni az uzlet. Az USA kormanyara senki nem hallgat, a Google se varta meg a dontesuket. Viszont ha az Nvida nem veheti meg, akkor mit fognak lepi ha mondjuk a kinai allam (ertsd: pl. a Huawei) tesz ra ajanlatot? Akkor hirtelen minden jo lesz?