Ötvös Tibor

A Microsoft megvette a Bethesdát

Pár órája robbant a bomba: a Microsoft megvásárolta a ZeniMax Media egészét.

A semmiből robbant ma be pár órája a hír, mely szerint a Microsoft szőröstül-bőröstül felvásárolta a ZeniMax Mediát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a redmondi cég birtokába került a Bethesda és ezzel olyan franchise-ok, mint a Rage, a Prey, a Doom, a Quake vagy éppen a The Elder Scrolls. Szóval feltehetően a Sony konzolján eme játékok már nem fognak megjelenni (kivétel a Deathloop és a Ghostwire: Tokyo).

A bejelentés szerint a Microsoft 7.5 milliárd dollárt fizettek a vásárlás során, ami azért nem kis befektetés. Viszont valóban impozáns címek és csapatok kerültek így a tulajdonukba. Szóval most már biztosan csak az Xbox Series X vagy S gépeken lesz elérhető a The Elder Scrolls VI, az új Wolfenstein, vagy éppen a Doom folytatása is. Jó hír viszont, hogy ezen címek már premierjük során bekerülnek a Game Pass szolgáltatásába is. Talán nem véletlen ma történt a bejelentés, hiszen holnap indul az új generáció előrendelése, amit ez a hír biztosan megdob majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #5
    Hát ízlések és pofonok, de szerintem a Resi7, Metro Exodus, Gears 5, Fallout, Final Fantasy, Hellblade, Ori, Rage 2, Forza ...... azért elég jó címek (+ az összes Microsoft már a megjelenés napján. Az EA-ró és cikkben említett Bethesdról még szó sem esett!) De a "kisebb" vagy indie játékok sem a kínai kollégisták által összehegesztett szarságok, amikkel tele a steam.

    Most mondd meg, havi 1500-ért (jó, 3000 lesz) hova adjanak ennél is jobbat?
    Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2020.09.23. 10:21:43
  • Kissssss0 #4
    hát ez kb egy derült égből a villámcsapás kategória.
  • Jagdgeschwader #3
    Sony exkluzív címek is jelentek meg Steamen, nem jelent semmit szvsz
  • monk00 #2
    Nekem a Game Passal csak az a bajom hogy a játékok 80%-a semmit nem ér...
  • Blage7 #1
    Hát nem semmi hír, bár a Microsoft már nyilatkozott, hogy eseti exkluzivitás lesz, tehát lesz olyan játék ami továbbra is megjelenik PS-re és Nintendo-ra is. Ami amúgy valahol érthető is, hiszen nem kis felháborodást keltene az, hogy egy kezdetektől multiplatform sorozatra feküdne rá, hogy na akkor ez innentől csak a miénk.