Berta Sándor

A chipgyártó cégek adókedvezmények hiányában nem maradnak az Egyesült Államokban

Az ágazat szereplői gyakorlatilag megzsarolták Washingtont.

A Semiconductor Industry Association (SIA) nevű szervezet az elnökválasztási kampány hajrájában hozta nyilvánosságra a saját belső tanulmányát, amely a különböző gyártási helyszínekkel foglalkozik. Az anyag azzal az összegzéssel zárult, hogy az amerikai kormánynak számos erőfeszítést kell tennie azért, ha az USA területén olyan vonzó üzemhelyszíneket akar felmutatni, mint amilyenekkel Tajvan, Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Izrael és Európa egyes régiói rendelkeznek.

Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson 20 és 50 milliárd dollár közötti összeget kellene befektetni az Amerikai Egyesült Államok területén. A pénz ugyanakkor nem feltétlenül közvetlen kiadásokat jelent, hanem adható lenne akár adókedvezmények formájában is. Vagyis gyakorlatilag az amerikai chipgyártók jelezték, hogy ennyibe kerülne az, hogy a közeljövőben ne vándoroljanak át a tengerentúlra.

A dokumentum készítői hangsúlyozták, hogy ha Washington nem hajlandó ezen a területen aktivizálni magát, akkor az egész ország jövője veszélybe kerülhet. A lobbitevékenység egyébként nem csupán az elnökválasztás miatt erősödött fel, hanem a koronavírus-járvány tapasztalatai miatt is, ugyanis kiderült, hogy a más államoktól függő gazdaságok mennyire kiszolgáltatottak és mennyire nehezen vagy egyáltalán nem tudnak életben maradni a tengerentúli kereskedelem nélkül.

Az ágazat szereplői rámutattak, hogy ha számos termék esetében hiányoznak az alapvető alkatrészek, akkor azokat több kontinensről kell beszerezni, ami masszív problémákat, elsősorban magasabb termékárakat okoz. John Neuffer, az SIA vezetője elmondta, hogy hat hónappal ezelőtt még nem folytathattak volna ebben a kérdésben ilyen vitát, de a világ megváltozott. Washingtonnak most már átfogó változásokat kell bevezetnie.

Az Intel, a Qualcomm és a Xilinx tavaly azzal keresték meg az amerikai kormányt, hogy enyhítsen a Huawei-bojkotton, mert az alkatrészek szállítása egészen biztosan nem jelent veszélyt az USA nemzetbiztonságára, a komponensekről való lemondás viszont nagyon is komoly károkat okoz az amerikai gazdaságnak. Az érvelést megerősítette az SIA is, amely később az anyagában azt írta, hogy az amerikai félvezetőiparnak 37 milliárd dollár állami segítségre van szüksége ahhoz, hogy felépíthessen az Amerikai Egyesült Államokban egy új chipgyárat és megkapja a kellő kutatási támogatásokat. A szervezet rámutatott, hogy az ágazat stratégiai jelentőségű az ország jövője szempontjából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #1
    Na a szokitett, barnitos buzi mit lep erre vajon?