SG.hu

Ez kell a magyar programozóknak

Még mindig óriási a kereslet a programozók iránt hazánkban, ennek ellenére az álláshirdetések kis része tudja csak hatékonyan megszólítani a munkát kereső fejlesztőket. Egy friss kutatás szerint a magyar fejlesztők számára fontosabb, hogy a pozícióban alkalmazandó technológiák szerepeljenek a hirdetésben, mint a juttatások, utóbbinál azonban a ’versenyképes fizetés’ kifejezés taszítja őket. Fontos még, hogy a cég termékei és a pozícióhoz tartozó elvárások jelenjenek meg már a hirdetésben, amit nem mindegy, hogy ki ír.

A legfontosabb tényező, ami érdekli a fejlesztőket egy álláshirdetésnél az az, hogy milyen technológiákkal fognak dolgozni. 79 százalékuk gondolja úgy, hogy ettől vonzóbb az álláshirdetés és majdnem ugyanennyien szívesen megnyitnak erről szóló videókat is – derült ki a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandFizz Employer Branding Kft. és a Codecool közös több mint 500 hazai fejlesztő körében végzett legfrissebb kutatásából.

A megkérdezettek számára szintén nagyon fontos, hogy már az álláshirdetésből kiderüljenek a pozícióhoz tartozó konkrét juttatások: a megkérdezettek 66 százaléka tartja fontosnak, hogy pontos betekintést nyerjen abba, amit az adott cég kínál számára. A tapasztalatok szerint viszont ez az a pont, ahol még mindig a buzzwordök dominálnak az álláshirdetésekben. A legjellemzőbb ilyen hívószó a ’versenyképes fizetés’, pedig a kutatásban részt vevő fejlesztők ezt tartják a legidegesítőbbnek. Helyette olyan konkrétumokat szeretnének látni a hirdetésekben, mint amilyen például a bérsáv.

"A képzett fejlesztőkért óriási harc folyik a munkaerőpiacon, ezért nagyon nem mindegy, hogy a cégek hogyan próbálják őket megszólítani. Mivel az igazán jó programozók nagyon sok direkt megkeresést is kapnak, azok a cégek, amelyek feltűntetik a bérsávot a hirdetésben, versenyelőnyre tehetnek szert a többiekhez képest.” – mondja Novák Gréta, a BrandFizz Research Development Offizzere.

A harmadik legfontosabb aspektus, ami fontos a fejlesztőknek egy állásra történő pályázásnál az az, hogy teljesíthetőek-e a cég elvárásai: Ezt 62 százalékuk emelte ki, ezért nagyon nem mindegy, hogy ki írja az adott álláshirdetést: a megkérdezettek nagy részét kifejezetten zavarja, ha úgy tűnik az álláshirdetésből, hogy aki írta, az nem ismeri az adott pozíciót. „Érdemes bevonni a szakmai vezetőt a hirdetés szövegezésébe és figyelni arra, hogy ne szerepeljenek benne pontatlanságok. Gyakori hiba például, hogy a pozíció megnevezése nincs összhangban a felsorolt feladatokkal.” – teszi hozzá Kalocsai Lea, a Codecool nemzetközi értèkesítèsi igazgatója.

Ugyanígy zavarja a megkérdezetteket, ha nincs összhangban az elvárt tapasztalat a pozíció megnevezésével. A kutatás szerint a megkérdezettek több mint egyharmada nem tartja helytállónak, ha junior pozícióként hirdetnek egy állást, ugyanakkor három év feletti tapasztalatot vár el a cég. Ugyanígy feleslegesnek tartják, ha alapvető elvárás a diploma, amit szerintük néhány év fejlesztői tapasztalat már helyettesít.

A fontossági sorrendben a negyedik helyen a cég által gyártott termékek szerepelnek, a megkérdezettek 60%-a mondja azt, hogy szeretnek erről informálódni az álláshirdetésből. Közel ennyien (56%) gondolják azt, hogy a pozícióhoz tartozó feladatok felsorolásától vonzóbb lesz az álláshirdetés. Itt kifejezetten érvényes a “kevesebb több” elv. Ha egy cég minden apró feladatot felsorol, amivel a leendő kolléga foglalkozhat a jövőben, az riasztó lehet, mivel arra utalhat, hogy több munkakör betöltését várják el tőle.

A kutatás során azt is vizsgálták, hogy mi zavarja leginkább a fejlesztő jelölteket a kiválasztás során. A három legzavaróbb tényező a lassú válaszidő (71%), az indoklás nélküli elutasítás (66%) és a téves információ (64%). Utóbbi alatt például azt értik, hogy gyakran kell külföldre utazni és ez csak az interjú utolsó körében derül ki. Meglepő módon a sablonszerű elutasító e-mail a megkérdezetteknek csupán egy harmadát zavarja. Vagyis a jelöltek jobban kezelnek egy sablonos elutasító e-mailt, mint egy elhúzódó vagy soha meg nem érkező választ, ezért érdemes egy első körös automatizált válasz emailt beállítani, hogy ne keltsen a cég rossz benyomást már a jelentkezéskor a potenciális munkavállalóiban.

509 hazai szoftverfejlesztő bevonásával készült kutatás. Lekérdezés: 2019 július-október

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • H3nG #2
    Erre nem kellett volna ennyit kolteni, egyetlen fejleszto is megmondta volna.
    Nem egyszer fordult mar elo hogy a "holnap visszahivunkbol" 3 het csuszas lett es meg meglepodtek hogy mar nem aktualis a dolog :D A kedvencem mikor egy poziciot mar betoltottak de megprobalnak ramtukmalni egy masikat aminek semmi koze a szakmai hatteremhez. Es igen, a bersav megjelolese igen sokat segit hogy foglalkozzak a megkeresessel. Ezzel szemben a "nemzetkozileg elismert ceg", "hiperszuperagilis", "versenykepes fizetes es juttatas csomag", "fejlodesi lehetosegek" nagy esellyel semmilyen vagy inkabb negativ hatast fognak csak elerni.

    Az a baj h mig a fejlesztokkel szemben komoly megkotesek vannak, addig recruiter barki lehet. Igy egy par eset utan amivel csak az idejet pazarolta az ember nagyon is ovatos lesz mielott szobaall egy megkereses kapcsan.
  • bunny #1
    1. pont: Távmunka? Nem? Viszlát.