SG.hu

Programozó versenyt rendezett az Ericsson

2013-ban is több mint háromszáz egyetemista és friss diplomás vett részt az Ericsson Magyarország C++ programozó-versenyén. A háromfordulós bajnokság döntőjét a cég K+F központjában rendezték meg.

2013-ban már harmadjára rendezte meg az Ericsson Magyarország az egyetemistáknak és friss diplomásoknak szóló C++ Programozó Versenyét. A háromfordulós, októberben és novemberben zajló bajnokságra több mint 300 fő jelentkezett, akik közül a legtöbben az ELTE-ről és BME-ről érkeztek. Az idei Ericsson Bajnokságon a résztvevők három fordulóban mérték össze képességeiket. A verseny feladatait az Ericsson budapesti K+F központjának munkatársai készítették, akik közül az egyik zsűritag 2 éve még az asztal túloldalán, a versenyzők között ült. Mára már a cég alkalmazottja.


Beskid Vilmos, az Ericsson Magyarország K+F igazgatója megnyitó beszédében kifejtette "A minket körülvevő világ egyre szoftverközpontúbb lesz. A csillagközi térbe ezév őszén kijutott Voyager-1 űrszondában is van szoftver, az autók értékének 30-40%-a pedig ma már nem a hagyományosan vett autó hardver. A ma programozói - akiknek legjobbjai itt ülnek a döntőben - a jövő formálói. Jelenleg el sem tudjuk képzelni ez milyen lesz, de az biztos, hogy tíz év múlva egészen másképpen fogunk élni és dolgozni, mint ahogy azt ma tesszük." A versenyt idén egy olyan baráti társaság nyerte meg, akik egy középiskolába jártak, ma ketten a Pannon Egyetem hallgatói, míg a csapat harmadik tagja az ELTE doktorandusza. A Proklan névvel induló csapat tagjai: Búcsú Dávid, Dóczi Gergő (Pannon Egyetem) és Szalkai Balázs (ELTE).

"Nagyon erős volt a verseny, és felkészültünk arra, hogy a második forduló komplikáltabb változataként már az összes csapat ellen kell programot írni." - mondták el a győzetesek a bajnokságról. - "Abban, hogy megnyertük a versenyt, biztosan sokat számított az, hogy régóta ismerjük egymást és sokat programoztunk együtt."


A győztes 3 fős csapat a tabletek mellett stockholmi utat nyert, ahol nemcsak a várossal, hanem a skandináv innovációs szellemiséggel is találkozhatnak majd. Útjuk során meglátogathatják az Ericsson jövő technológiáját bemutató Ericsson Studiot is. A második csapat tagjai tabletekkel, a harmadik helyezettek SSD 120GB meghajtóval gazdagodtak. Valamennyi döntős mentesül az Ericsson szakmai felvételi tesztjének megírása alól, amennyiben a vállalathoz szeretnének jelentkezni. A 30 fős döntőben a szervezők nagy örömére három női résztvevő is volt, akik közül ketten a második helyezett csapatban versenyeztek. Ők egyébként a különdíjat is megnyerték azzal, hogy egyedül ők írtak warning-mentes programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!