Berta Sándor

Gondolati eszköz­vezérléssel foglalkozó céget vett a Facebook

Az egyik legérdekesebb startup került a társaság tulajdonába.

Josh Duyan, a CTRL-Labs nevű New York-i vállalkozás stratégiai vezetője tavaly decemberben mutatta be azt a karkötőt, amely képes kiolvasni az izmokból az elektromos mozgási jeleket. A megoldás hosszú távon kiválthatja a különböző perifériákat, ide értve a vezérlőegységeket, a virtuális valóság kesztyűket, a billentyűzeteket és a számítógépes egereket. A karkötő képes az agy kéznek adott mozgási parancsait érzékelni és rendkívül precíz digitális parancsokba átkonvertálni, majd virtuális környezetbe megjeleníteni. Egy olyan agy-számítógép interfészről van szó, amely implantátumok nélkül valósul meg.

Andrew Bosworth, a Facebook virtuális és kiterjesztett valóságért felelős vezetője jelentette be, hogy megvásárolták a vállalatot, ugyanakkor a vételárat nem árulta el. A Bloomberg bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy a társaság 500 millió és egymilliárd dollár közötti összeget fizethet a cégért.

A vállalat távlati elképzelései között az szerepel, hogy ötvözze a birtokába került technológiát a virtuális vagy kiterjesztett valóság szemüvegekkel, s így lehetővé válhat, hogy a felhasználók gombok és billentyűzetek nélkül irányíthassák a számítógépüket. Bosworth úgy fogalmazott, hogy az új módon lehetőség lesz arra, hogy valaki gondolati úton megosszon a barátjával egy fotót. A CTRL-Labs befektetői között volt korábban a Spark Capital, a Google’s GV, az Amazon.com Inc.’s Alexa Fund és a Founders Fund. A startup munkatársai csatlakozni fognak a Facebook valóság laboratóriumához, amelynek fejlesztői virtuális és kiterjesztett valóság termékek megalkotásán dolgoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nabateus #1
    Ez massziv hulyeseg.
    Gondolati vezerles -legalabbis nekem- teljesen mast jelent.
    Ez az eszkoz az izmokban futo idegpalyakon, mozgas kozben keletkezo elektromos impulzosakat hasznalja fel vezerlesre. Ehhez mozgas szukseges.
    Akkor az mar gondolati vezerles?
    Fejlodhet a technika, de az ilyen hatasvadasz cimeket nem akarom megszokni.
    Utoljára szerkesztette: Nabateus, 2019.09.28. 22:52:05