Gyurkity Péter

E-ink okostelefon van érkezőben

Az új induló egyetlen panellel látja el készülékét, az üzemidőt emelve ki.

Az elmúlt években több alkalommal is megismerhettünk olyan okostelefont, amely e-ink kijelzőt is magán hordozott. Az első ilyen megoldás még évekkel ezelőtt mutatkozott be, azóta azonban többnyire hibrid példányok bukkantak fel, egyszerre 2 érintőképernyővel. Most visszatérünk a kezdetekhez, mégpedig egy új induló jóvoltából.

A Kingrow néven futó cég az Indiegogo portálon indította el közösségi alapokra helyezett kampányát, amely már több hasonló projektnek otthont adott. A Kingrow K1 eszerint egy némileg kisebb, egészen pontosan 5,2 hüvelykes érintőképernyőt kapott, amely azonban az e-ink technológiára épül, ennek megfelelően pedig jóval kisebb fogyasztást és az olvasásra kihegyezett élményt kínál a felhasználóknak. Ehhez előlapi világítás, a 2 GHz-en futó MediaTek Helio P23 chip, 2 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os belső tároló, valamint microSD társul, amely legfeljebb további 64 GB-os bővítést tesz lehetővé. Az üzemidőt egy 3100 mAh-s akkumulátor hivatott biztosítani, ez a cég szerint minimum 2 teljes napot tesz majd ki, legalábbis amennyiben telefonként használjuk majd a készüléket – ha viszont az olvasásra koncentrálunk, akkor egy hetet bírna ki a K1, készenléti üzemmódban pedig 2 teljes hetet ígérnek.


A hardveres specifikáció további részét a mindössze 8 megapixeles hátoldali kamera, a ma már megszokottnak számító dual-SIM opció, az USB-C csatlakozás lehetősége, az iker-hangszórók, valamint a szokásos érzékelők alkotják. A szoftveres oldalon a megjelenés pillanatában az Android 8.1 Oreo fut majd, pontosabban ennek egy módosított változata, arról azonban egyelőre nincs szó, hogy ez mikor frissülne a Pie, vagy akár az idén bemutatkozó Q verzióra. A fizikai méret 138 x 72 x 8,5 mm, az előlapi káva pedig meglehetősen vastag, ami nyilván azzal magyarázható, hogy egyáltalán nem a csúcskategória meghódítására törekednek.

Az előrendelés már most él, a hivatalos megjelenés augusztusban esedékes. Az ár ekkor 349 dollár lesz, a korán fizetők számára azonban ezt 299 dollárban szabják meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #11
    Csak par evvel maradtak le az elsö eink-es telefonokrol. Bar azok sem lettek tul sikeresek.

    2 napot a mostani telefonom is bir. szines oled-el.
  • CairoJack #10
    Egy normális teló is kibír 1,5 napot aktív használat mellett. Nem túl nagy az előrelépés. A hátrányok viszont jelentősek.
    Ez gigantikus bukás lesz.
    (A böngészőt meg se merte nyitni... :) aki netezett már e-book olvasón, tudja miért... :) )
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2019.06.06. 21:11:04
  • kvp #9
    "Én is ezen dühöngök egyébként évek óta, hogy miért nincs transzflektív kijelzős telefon?"

    Nem gyartanak, mint ahogy nagyon sok minden mast sem. Peldaul nem nagyon lehet kapni 3 inches kijelzokkel szerelt telefonokat. Utanna neztem es kiderult nem nagyon lehet kapni hozza uj gyartasu kijelzot, meg Kinaban sem. Se lcd-t, se oled-et. Ezert van az, hogy a legolcsobb kinai telefonok is oriasi kijelzokkel jonnek, mert egyszeruen nincs mas a piacon.

    Kis utannaolvasas utan kiderult, hogy nagyon keves uzem gyart kijelzopanelt es egyszerre csak nagyon keves meretben. A kulonbozo valtozatok mar ezeknek az alap paneleknek a meghajtoaramkorokkel ellatott valtozatai. Igy ha valamire nincs tomeges igeny (tehat egy nagyvallalat oriasi megrendelese), akkor egyaltalan nem gyartjak. A kisebb gyartok pedig ezekre a nagy megrendelesekre beallitott gyartosorokrol kapnak olyan kijelzot amilyen eppen van.

    A fenti epapiros kijelzo sajnos nem eletkepes megoldas. Nemcsak lassu, de oled eseten, megfelelo szinsema mellett mar nem is a kijelzo a fo energiafogyaszto. Egyebkent jellemzoen erre mennek el a gyartok, lcd helyett inkabb a tomegesen gyartva sokkal olcsobb muanyag hordozoju oled fele. Ha meg jobb minoseg kell, akkor a szilicium feluletu inorganikus led panelek (mikroled-nek is hivjak) sokkal hosszabb elettartamot es jobb minoseget jelentnek. Raadasul az oled kijelzot soha nem kell kikapcsolni, mivel ami nem vilagit az nem is fogyaszt. Egy kisebb ora+datum vagy par ikon fogyasztasa pedig kb. megegyezik a regi led-es karorak fogyasztasaval. Jelenleg a legnagyobb standby fogyaszto a halozaton logo modem es ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni a jelenlegi halozati szabvanyok mellett.
  • mortep #8
    Browsernek internet explorer-szerű ikont adni nagy bátorságra vall :) ugyanakkor tökéltesen rávilágít h. mennyire aktuális a telefon koncepciója.

    Bsszus... lehet kapni e-ink alapú telló-tokokat és nem kell lemondani az amoled képernyőről illetve évek óta léteznek e-ink hibrid telefonok... mi a fenének adna bárki 300 dollárt ezért? Hol van ebben az innováció?

    Nemrég lecserélt és szeretett telefonom (xiaomi redmin 3s) normál használat mellett 4 napig még mindig bírja és újan kb. 160 dollárba került. Miért akarnám ezt 2 napra és grayscale élményre lecserélni?
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2019.06.06. 08:11:59
  • tom_pika #7
    2 nap telefonként? Hatalmas visszaesés a 20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest...
  • Caro #6
    Amire te gondolsz az a reflektív, vagy még inkább a transzflektív LCD, aminek nem kell háttérvilágítás, és nagyon keveset is tud fogyasztani.
    Tud színest is, a régi Nokiák ilyenek voltak, azért is bírták egy hétig. Abban az időben szinte minden hordozható eszközön, mobilon, PDA-n, PNA-n transzflektív LCD-t használtak. Akkoriban még jobban számítottak a műszaki szempontok, mint a marketing.

    Én is ezen dühöngök egyébként évek óta, hogy miért nincs transzflektív kijelzős telefon? A napon való olvashatóságot egyre nagyobb fényerővel próbálják megoldani több-kevesebb sikerrel, de amikor van egy olyan kijelző, ami tökéletesen működik erős fényben, akkor miért nem lehet azt használni?

    Csak azt sikerült kiderítenem, hogy a transzflektív színei nem olyanok, így nehezebb eladni. Természetesen egy mobilboltban sem erős fényben fogják mutogatni a telókat...
    Sajnos a telefonpiac nagyon homogenizálódott, hiányoznak a valódi innovációk. Régen volt egy csomó formafaktor, a sima gombos, a szétcsúsztatható, a kinyitható, a QWERTY billentyűzetes (a legendás Communicator pl.).

    Ma egyszerűen semmi ilyesmi, csak egyre nagyobb, egyre vékonyabb, egyre kevesebb gombos "kijelzőtelefonok" vannak.
  • Caro #5
    MediaTek, eddig olvastam...
  • Montanosz #4
    ennyiért elinkes olvasot veszek inkább
  • RelakS][ #3
    Vajon egy nagy felbontású monokróm lcd nem lett volna jobb?
    A monokróm lcd-k fogyasztása is kb semmi (karórák meddig mennek egy elemmel?), viszont annak lehet értelmes képfrissítési sebessége, ellenben az e-inkkel.

    Más kérdés, hogy az e-ink nagyon jól néz ki élőben :)
  • grobs #2
    2 teljes nap? Húha! Ezért kár volt nekiállni.