MTI

Csökkent a Vodafone éves bevétele

A Vodafone csökkenő bevételek mellett működési és adózás utáni veszteséggel zárta a március végével záródott pénzügyi évét.

A brit távközlési cég 40 százalékkal csökkentette az elmúlt év utáni osztalék összegét, továbbá bejelentette, hogy júliusban beindítja az 5G szolgáltatást Nagy-Britanniában. A világ második legnagyobb mobilszolgáltatója kedden azt közölte, hogy a csoportszintű bevétele 6,2 százalékkal 43,666 milliárd euróra zsugorodott. A március végével záródott pénzügyi évben 951 millió euró működési vesztesége keletkezett az egy évvel korábbi 4,299 milliárd euró nyereség után.

A Vodafone 7,644 milliárd euró adózott veszteséget könyvelt el az egy évvel korábbi 2,788 milliárd euró adózás utáni nyereség után. Az egy részvényre jutó veszteség 29,5 cent volt az egy évvel korábbi 8,78 cent nyereség után. Az éves osztalék összegét részvényenként 15,07 centről 9 centre csökkentette a Vodafone. A társaság kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés levonása előtti eredménye (EBITDA) organikusan, azaz akvizíciók nélkül számítva 3,1 százalékkal nőtt a március végével záródott pénzügyi évben.

A Vodafone nettó adóssága 8,8 százalékkal, 27,033 milliárd euróra csökkent. A Vodafone kedden azt is bejelentette, hogy július 3-án Nagy-Britannia hét városában beindítja az 5G szolgáltatást, és a nyár folyamán Németországban, Olaszországban és Spanyolországban beindítja az 5G roaming-szolgáltatást. A Vodafone árfolyama 3,75 százalékos mínuszban zárt kedden a londoni értéktőzsdén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • silverchain #5
    Ha veszteséges, akkor árat kell emelni, az mindig bejön. Szívesen, nem kell megköszönni.
  • ostoros #4
    Pontosan így van. Ilyen művelet például a céges autó is, mint béren kívüli juttatás, ami csökkenti a profitot, és egyúttal nem kell utána adót fizetni a vezérigazgatónak.
  • csicso82 #3
    "A nyereség vagy veszteség könyveléstechnikai művelet."

    Erről a NONPROFIT cégek jutnak eszembe - pl. kuka cégek - ahol a titkárnő a barátnő, rokon stb. QVA nagy pénzekért. Tehát nyereség nincs de QVA nagy bérek jutalmak stb. azok vannak, vagy játszós notebook céges gépnek stb.
  • esztyopa #2
    Hát én felkötöm magam...
    Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2019.05.16. 06:38:09
  • ostoros #1
    Veszteség, mi? Valahová elpakolták a pénzt. Lehet, hogy pont az 5g-re kellett egy része, a többivel meg kitudja mi lett...

    Szerk, látom, az adóssága csökkent, akkor talán oda ment a mani.
    Ettől függetlenül nevetséges, hogy óriáscégek simán elkerülhatik az adózást, a magánember pedig szophat.
    Igen, jöhetsz Sydra, mondjad csak...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.05.15. 21:20:50